Földi Attila szövetségi kapitány szerint jó Európa-bajnoki felkészülésen van túl a 3x3-as női kosárlabda-válogatott, amely harmadik lett a debreceni tornán.
Kórházba került Elton John, miután vasárnap elesett a nizzai villájában. Az énekes a monacói Princess Grace kórház ortopédiai osztályára került, ezt követően biztonsági okokból bent töltötte az éjszakát.
Egy a The Times magazinban megjelent cikk szerint megkérdőjeleződik a 2030-as benzines és dízel autók értékesítésének tilalma (új hibrid autóké 2035-től) az állami támogatottság csökkenése miatt. Az újság egy névtelen forrást idéz, aki szerint a kormány a javaslat részleteinek módosításáról tárgyal, hogy segítse az Egyesült Királyságot a nettó null
A villamosenergia-ipar napjainkban éli reformkorát. Az előttünk álló időszakra kitűzött fenntarthatósági célok, a megújuló energia előtérbe kerülése, valamint a digitalizáció térnyerése új megoldásokat hozott a szektorba és az annak motorját jelentő villamos gépgyártásba is.
Rengeteg hír szólt a mesterséges intelligencia kiaknázatlan tőzsdei potenciáljáról, ám úgy tűnik, a technológia mégis alulteljesít a részvényportfóliók kezelésében, és nem hoz kiemelkedően jó befektetési döntéseket. Ironikusan mégs saját magára sem fogadott a tőkepiacon.
A mai napig nem készült el az egri Garzonház új korlátrendszere. A közvetlen életveszélyt egy előtetővel hárította el az önkormányzat vagyonkezelő cége. A helyi DK és MSZP szerint a NER-közeli alvállalkozó munkája túlárazott volt, a városvezetés pedig elhallgatta a gyanús ügyletet. A vagyonkezelő cég eközben a városvezetést hibáztatja.
Pontosan 10 évvel az első európai Supercharger-állomások megnyitása után a Tesla augusztus 29-én, helyi idő szerint reggel 9 órától a nap végéig ingyenes töltésre invitál minden elektromosautó-tulajdonost. Az ingyenes töltés természetesen a magyarországi töltőállomásokra is vonatkozik.
Ez a szám azonban csökkenthető az időben megkezdett mellkaskompresszióval és a korai defibrillátor használattal. Az ilyen esetekben ugyanis rendkívül korlátozott a beavatkozásra rendelkezésre álló időablak. Amennyiben nincs segítség, percenként 10%-kal csökken az életben maradás valószínűsége. A gyors elsősegélynyújtással és defibrillátor-használat
Miközben Harry herceg próbálja megteremteni új életét azok után, hogy kilépett a királyi családból, egy szakértő szerint minden kétséget kizáróan megbánja majd ezt a döntését.
"Győr 2019-ben hasonló morális válságot szenvedett el Borkai Zsolt miatt és családanyaként most ismét úgy érzem, mélyen megalázó és méltatlan helyzet ez" – fogalmazott Laczkovits-Lakács Tímea.
A csoport múlt heti csúcstalálkozóján hat új államnak ajánlották fel a tagságot. Nyugati kommentátorok felemlegetik: a blokk tagjai nem épp mintademokráciák. Szerintük viszont a dollár dominanciája ösztönzi közös fellépésre őket.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a növényvédő gépet üzemeltető gazdálkodók figyelmét, hogy ismét esedékes az 5 évnél idősebb gépeik műszaki felülvizsgálata.
Kendall Jenner vörös szőnyeges csillogása és Hailey Bieber legkedveltebb sminkjei mögött egyetlen egy sminkmester áll, aki nem más, mint Mary Phillips. A sztársminkes pedig elárulta a legfontosabb sminktanácsait a tökéletes ragyogáshoz.A sztárok sminkese olyannyira vált ismertté, hogy több mint 100 millióan nézték meg egyik videóját a TikTok-on, am
A rendező Geszti Péter Adom a napom című új műsorában volt vendég, ahol többek között beszélt a magánéletéről is, és azt is elmondta, mit gondol Tóth Gabi válásával kapcsolatban.
Jóváhagyta a guatemalai legfelsőbb választási törvényszék hétfőn Bernardo Arévalo győzelmét a latin-amerikai országban tartott elnökválasztáson, röviddel azután, hogy egy másik kormányzati testület felfüggesztette a megválasztott elnök pártját, a Movimiento Semillát (Mag Mozgalom).
A Duna korzó egykori legendás Atrium Hyatt szállója az évek során jelentősen átalakult, Sofitel néven került Tiborcz István érdekkörébe, majd a luxusszálloda tulajdonosával, a SOF-11 SB OperatingCo Kft.-vel nekiláttak a felújításnak.