Világszerte milliók szenvednek alváshiányban az extrém hőségek miatt. Ezt a számok is bizonyítják: a Meteorológia Világszervezet (WMO) friss tanulmánya szerint 2023 júliusa volt a valaha mért legmelegebb hónap a bolygón. De mit tehetünk ellene? Nem jó hír, hogy a forróság csak rosszabb lesz a jövőben: egy másik tanulmány szerint, amit a CN
A hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull címvédő és összetettben vezető pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadikat a thaiföldi Alexander Albon érte el a Williamsszel. Az egy hónapos nyári szünet után folytatódó vb-sorozat pénteki nyitó tréningjén a holland kedvenc lett az első. Mögötte a spanyol Fernando Alonso, az
Navracsics Tibor meghívására Veszprémbe látogatott az amerikai nagykövet. David Pressman reméli, minél hamarabb javulni fog a két ország kapcsolata, az őt "leférgező" megjegyzésekre pedig azt mondta: ez a kormány ügye.
Sokba kerülhet a Ferrari Holland Nagydíjon való kockáztatása. A Vörösök az új, nagy leszorítóerős csomagjuk miatt sokkal nehezebben juthatnak majd be az időmérő edzés utolsó szakaszába. Az olasz istálló tesztpilótája, Robert Shwartzman vezethette Carlos Sainz SF23-át az első szabadedzésen, és az izraeli zászló alatt versenyző pilóta 19. helyezése m
Ezt a véleményét is megosztotta a volt gazdasági miniszter, a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója a lapcsoportunk által augusztus 23-án online megrendezett Klasszis Klubban. A beszélgetés során szó volt arról, hogy mit is jelent egy ország esetében a versenyképesség, az miben tér el például egy termé
Az egyik legszerethetőbb labdarúgó volt. A közönség rajongott érte, mert szívét-lelkét beleadta a játékba. Úgy, de úgy tudott küzdeni, hogy nem véletlenül ragasztották rá a bengáli tigris becenevet. De Szűcs Lajost, a Ferencváros olimpiai bajnok labdarúgóját nemcsak a zöld gyepen mutatott teljesítménye alapján imádták. Egyszerre volt elegáns és hét
Az előzetes adatok szerint 2023 júliusában 7744 gyermek született, és 9240 ember halt meg. A születések száma 7, a halálozásoké 15, a házasságkötéseké pedig 29 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nyakunkon a következő iskolai év: közel 2 millió gyermek vesz részt a közoktatásban, nekik egy hét múlva évnyitó. Több szempontból is rendhagyó év lesz az idei, hiszen módosulnak a szünetek megszokott időpontjai, tovább tart a tanév egy héttel, és nagy kérdés, a pedagógustársadalom miképp viszonyul a sokat emlegetett státusztörvényhez, vajon mennek
A Profi Seeds Kft-t, 2011-ben azzal a céllal alapították, hogy kizárólagosan forgalmazott termékeikkel javítsák a zöldség, gyümölcs, dísznövény és egyéb haszonnövények termesztési háttér feltételeit. A Bábolnai Gazdanapok látogatói a Profi Seeds standján szakértő segítséget kapnak a cég által forgalmazott szerves trágyákról, biostimulátorokról és a
Britney Spears házasságáról egyre több és egyre durvább dolog derül ki: sokat és hevesen vitatkoztak férjével, egy alkalommal az énekesnő dulakodás közben a fejét is betörte.
Nemzetközi szakértők a barlangtemplom megőrzéséről tanácskoznak a kínai Chongqingban, amely UNESCO Világörökségét képező híres Dazu sziklafaragványoknak ad otthont.(A Xinhua Global Service riportja)
Barátságtalan időjárás és jó sok eső fogadta a Forma–1-es mezőnyt a Holland Nagydíj szombatjának reggelén. Először körözhetnek vizes pályán Zandvoort döntött kanyarjaiban?
Az etióp Amane Beriso Shankule nyerte meg a női maratonfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon.Szabó Nóra kiemelkedő versenyzéssel az előkelő 24. helyen ért célba, Kovács-Garami Katalin pedig a 57. lett.
A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról, az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy "mindenképpen és egyszerűen tiszteletben t
Nem segítünk vele, sőt valójában rengeteg szenvedést okozunk a vízimadaraknak azzal, hogy etetjük őket. A könnyű táplálékszerzés ugyanis kikapcsolja a vonulóösztöneiket, ezzel veszélybe sodorva az életüket a téli időszakban.
A brit hírszerzés szerint a GRU egyik vezető tisztje állhat a merénylet mögött, akinek az egysége Putyin elnök utasítására külföldön hajt végre műveleteket.
Az etióp Amane Beriso Shankule nyerte meg címvédő honfitársa, Gotytom Gebreslase előtt a női maratonfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szabó Nóra kiemelkedő versenyzéssel az előkelő 24. helyen ért célba, Kovács-Garami Katalin pedig a 57. lett.
Sajátos kaszkadőr-mutatványt... vagy talán egyszerűen csak buta húzást mutatott be egy turista, aki a világ egyik legnagyobb szökőkútjánál, a genfi Jet d’Eau-nál kísérletezett a fizika törvényeivel.
210 tervezett fejlesztés befektetői 2065 megawattnyi új kapacitást kötöttek le a hálózati engedélyes társaságok most lezáruló első közzétételi eljárásában - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A beruházások hatvan százalékában ipari naperőművek létesülnek, a fennmaradó hányad túlnyomó részét a kereskedelmi energiatárolók teszik ki.
A brit hírszerzés szerint a GRU egyik vezető tisztje állhat a merénylet mögött, akinek az egysége Putyin elnök utasítására külföldön hajt végre műveleteket.