A kialvatlanság bárkivel előfordulhat néha. Azonban a rövid és nem pihentető alvások hosszas elhúzódása már rengeteg kockázattal és súlyos következménnyel jár kéz a kézben.Ha az alváshiánnyal küzdünk – ne aggódjunk – nem vagyunk egyedül. Egy az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia felmérése szerint körülbelül minden harmadik felnőttből 1 szenved alvá
Egy magyar átlagpolgár augusztus vége felé sokmilliárdos mínuszt látott az online bankszámláján, de kiderült, hogy szerencsére egy súlyos banki, technikai hibáról van szó. Elhatároztuk, hogy ezúttal összetettebb, a jövőt firtató gazdasági-pénzügyi kérdést szegezünk a ChatGPT újabb, fejlettebb verziójának. A felvetésünkre azonban kissé sablonos útmu
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete nyilatkozott Novák Katalin kijevi látogatásáról. David Pressman egy rövid, ám erős üzenettel fejtette ki véleményét, egyenesen a magyar kormánynak címezve a szavait.
Hatvany Helga könyve megrázó tanúbizonyság a viharos 20. századról egy család történetén keresztül, és izgalmas memoár arisztokrata gyökerekről, apai örökségről és a szeretet erejéről.
Orbán Viktor kormányfő élő interjút adott a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában, ahol kifejtette: az idei év az infláció letöréséről szól, 2024 lehet a növekedés éve, az igazi belendülés 2024-ben várható. Augusztusban reálbér emelkedésre is esély van, a jelenleg látható adatok alapján 16,0-16,1% körül lesz az infláció, a bérek em
Három egyéni számban, illetve férfi és női 4x100 méteren lesz magyar érdekeltje a budapesti atlétikai világbajnokság hetedik, pénteki versenynapjának, amelyen négy döntőt rendeznek.
A korábban többször is letartóztatott tinédzserekről egy londoni bíróság mondta ki, hogy aktív szerepük volt többek között a Samsung, az Nvidia és a GTA játékokat kiadó Rockstar Games rendszerének feltörésében.
16 százaléknál éri utol augusztusban a béremelkedés mértéke az inflációét, erről is beszélt a miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában. Ha az újságírói logikát szeretné követni, az idei év az infláció letörésének éve volt, a következő év a gazdasági növekedés újraindításának éve lesz. Magyarázatot adott a türk államok felé törté
A Moszkva és Szentpétervár közötti nagysebességű vasútvonal megépítésének előzetes határideje 2028 - nyilatkozta Valentyin Ivanov közlekedésiminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
Az árstopot követő kötelező akciók bevezetése óta az alapélelmiszerek kedvezményes fogyasztói ára legfeljebb azok beszerzési ára lehet, illetve a két akcióköteles termékkör esetén a beszerzési árnál legalább 15%-kal alacsonyabbnak kell lennie. A kiskereskedelmi üzletláncok árcsökkentési programjának köszönhetően azonban bizonyos termékekhez a kötel
Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.A Schneider Electri
Tegnap még úgy tűnt, hogy az Nvidia kifejezetten erős gyorsjelentése újra elindíthatja a ralit az amerikai tőzsdéken, viszont ehhez képest egy komolyabb lefordulás jött a piacon. Ez arra utal, hogy a befektetők inkább kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak Jerome Powell amerikai jegybankelnök ma esedékes Jackson Hole-i beszéde előtt, melyből további j
Megjelent a Magyar Közlönyben az a Csák János által jegyzett új rendelet, amely tartalmazza a tanév rendjét a szakképzésben, és az összes fontos részletet, amit érdemes szülőknek, diákoknak és tanároknak egyaránt megjegyezni - szúrta ki az Index.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a napokat a hőségrekordok alatt. Bakk Brigitta, a Flora dietetikusa most megoszt pár tippet, amelyek a meleg időben is hasznosak lehetnek a szívegészség fenntartásában. Az évszakok közötti váltás, a frontok és a szélsőséges hőmérsékleti ingadozások valamennyiünk szervezetér