Egy interjúban James Bullard, az amerikai Fed döntéshozó testületének veteránja elárulta, mi jár a Fed döntéshozók fejében, és azt is elmondta, hogy szerinte a piacok miért értelmezik rosszul a folyamatokat. Bullard szerint a recessziós félelmek túlzók voltak, az erős gazdaság miatt viszont további kamatemelések (tehát nem csak egy) jöhetnek.
Utoljára 2011-ben volt ilyen mozgás a hazai fizikai aranypiacon. A befektetési szakember szerint viszont sokan pánikszerűen vesznek aranyat, ami befektetési szempontból rossz válasz a magas inflációra.
Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt Orbán Viktor kormányfő. A beszélgetésben a bérek és a gazdaság helyzete mellett kitértek energetikai kérdésekre, a közép-ázsiai országok növekvő szerepére és az atlétikai világbajnokság hozadékaira is.
A vasúttársaság szerint viszont nem igaz, hogy bírságolnák az előzetes bejelentés nélkül felszálló mozgáskorlátozott utasokat. Azt viszont elismerték, hogy az utazás előtt legalább 36 órával értesíteni kell őket.
Már elérhető a Netflix műsorkínálatában a Ki az az Erin Carter? című sorozat, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy egy igazi “ínyencség" a krimi rajongóinak.
"Nagyra tartom a magyar miniszterelnök politikai képességeit" – nyilatkozta az MCC meghívására újból Magyarországra látogató amerikai médiaszemélyiség.
Míg a külföldi vállalatok, aggodalmukat fejezik ki az EU által javasolt, a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló irányelv az államszövetségen túlnyúló hatáskörével és a harmonizáció hiányával kapcsolatban, a civil társadalmi szervezetek bizakodnak abban, hogy a törvény kezelheti az ellátási láncokban elkövetett vállalati visszaéléseket. A
Az új amerikai kutatások szerint bárki, aki megfertőződött, nagyobb halálozási kockázatnak van kitéve két éven belül, mint az, aki nem volt koronavírusos.
A Paks II.-höz kapcsolódó, minap kihirdetett új magyar-orosz államközi hitelmegállapodás technikai lebonyolításához van köze annak, hogy a kormány egy friss rendelettel hozzányúlt a gazdasági stabilitásról szóló törvényhez és az Államadósság Kezelő Központ mellett egy új céget is megjelölt, mint adminisztratív lebonyolító – tudta meg a Portfolio.
A gyümölcs felvásárlási árakkal nem elégedettek a termelők, az egyik hazai feldolgozó olyan alacsony árat kínál az ipari minőségű almáért, ami arra sarkallhat sok termelőt, hogy felhagyjon a tevékenységével.
Két évtizedes csúcsra emelkedtek a jelzáloghitelek kamatlábai Amerikában, ami jelentősen megnehezíti a lakáspiac számára, hogy kilábaljon az évek óta tartó mélyrepülésből. Az emelkedéshez főként a 10 éves kincstárjegy hozama és a Fed szigorítása járult hozzá – írja a Wall Street Journal.
A Dűne folytatásának a bemutatója korábban idén novemberre volt bejelentve, ám most hivatalosan is elhalasztották 2024. március 15-ig – ezt maga a Warner Bros jelentette be.
Tegnap még úgy tűnt, hogy az Nvidia kifejezetten erős gyorsjelentése újra elindíthatja a ralit az amerikai tőzsdéken, viszont ehhez képest egy komolyabb lefordulás jött a piacon. Ez arra utal, hogy a befektetők inkább kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak Jerome Powell amerikai jegybankelnök ma esedékes Jackson Hole-i beszéde előtt, melyből további j
Megjelent a szakképzési tanév rendje. A 2023/2024-es tanévben a tanítási év 2023. szeptember 1-től (péntektől) 2024. június 14-ig (péntekig), az utolsó évfolyamon 2024. május 3-ig (péntekig) tart.
Az Oroszországból kivonulni kívánó külföldi vállalatoknak egyre nagyobb költségekkel kell szembenézniük, mivel Moszkva nagyobb diszkontot követel az eladni kívánt eszközökre - állítja három, az ügyet jól ismerő forrás.
A munkanélküliek száma 2023 júliusában 194 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos volt. A május-júliusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 38 ezer fővel, 198 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,0 százalékra nőtt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A péntek reggeli oldalazás után különösebb hír nélkül hirtelen erősödött a forint az euróval szemben 383 körülig, miközben a dollár továbbra is szokatlanul erős az euróval szemben a Fed elnök ma délután 4-kor kezdődő, rendkívül fontos beszéde előt. Amint reggeli elemzésünkben rámutattunk: nehéz helyzetben van Jerome Powell a váratlanul erős amerika
Egy weboldal akkor tekinthető felhasználói élmény szempontjából sikeresnek, ha az oldal kinézete és elrendezése felhasználóbarát és könnyen áttekinthető, érthető. Ennek egyik alapja a jól strukturált felépítés és a webhelyen belüli hatékony navigáció. Ha ezek adottak, akkor a felhasználók könnyen és gyorsan megtalálják azokat az információkat, amik
Bár hamarosan itt a szeptember, a nyári hőség még heteken át velünk lesz, így különösen fontos odafigyelnünk arra, hogy megelőzzük a kánikula egészségre gyakorolt negatív hatásait. Ám egy kis odafigyeléssel – így például tudatosabb táplálkozással, rendszeres folyadékfogyasztással – sokat tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a napokat a hősé
Hosszas folyamat eredményeként a Heineken is kivonul Oroszországból, és eszközeit mindössze egy euróért értékesítette egy helyi cégnek. Bár a kivonulás miatt 300 millió eurós egyszeri költséggel számol a cég, a tranzakciónak elhanyagolható hatása lesz az egész éves kilátásokra - közölték.