2023. augusztus 24. csütörtök

aug. 24
5:24
Raymond Weil Freelancer Pop Bi-Compax Chronograph (Kronometer)
Jó választás lehetett a Raymond Weil Freelancer azoknak, akik egy letudós, svájci kronográfot kerestek, de a most megjelent limitált kiadás, már egy kicsit több fantáziát visz a modellbe. Színek és…
aug. 24
5:24
A McLaren csillagászati összeget követel Alex Palou-tól (Racing)
Két héttel ezelőtt vált hivatalossá, hogy a várakozásokkal ellentétben Alex Palou mégsem kívánja a McLarennél...
aug. 24
5:24
Megindulnak Oroszország felé a megvadult Wagner harcosok (AC News)
A csoport a vezetőjük halála után kijelentette, hogy ha Prigozsin tényleg meghalt, megszervezik a második „Igazság Menetet”, és elindulnak Moszkva felé.
aug. 24
5:24
Forró nyár: a nagykovácsi kereszt után felgyújtottak egy kiskunlacházi színpadot is, mert többeket zavarhatott a hangos zene (Telex)
A helyszínen egy vállalkozó nyári rendezvényeket tartott szombatonként, a polgármester szerint korábban vita volt róla, hogy mennyire hangos.
aug. 24
5:27
Jövőre éves minimálbért vezetnek be a férfi teniszezőknél (Igényesférfi.hu)
A világranglista első 100 helyezettjének az ATP minimum 300 ezer dollárt (105,6 millió forint) garantál a jövő évtől kezdődően.
aug. 24
5:27
A legjobb appok a kirándulás szerelmeseinek (Life)
Túrajavaslatok, útvonalak, látnivalók – ezekre mind léteznek applikációk, amelyek megkönnyítik a tervezést, mutatjuk a legjobbakat!
aug. 24
5:30
Az igazán erős nő tudja, hogy mindezt megérdemli egy kapcsolatban (Joy)
Vannak dolgok, amelyekben nem szabad kompromisszumot kötni.
aug. 24
5:30
Időjárás: Egyre nagyobb a hőség, 37 fok is lehet! (Agroinform)
A szél se fog fújni?
aug. 24
5:30
Rábukkanhatnak a Loch Ness-i szörnyre – megoldódhat a 90 éves rejtély (hirado.hu)
A hétvégén a legelszántabb szörnyvadászok fognak össze Skóciában, hogy megtalálják a misztikus szörny nyomait.
aug. 24
5:30
Harcsapaprikás-főző fesztivál, vadásznap és nemzetközi vadászhölgy-találkozó lesz Tiszacsegén (Magyar Hírlap)
A rendezvényekkel a vadászat elfogadottságát is növelni szeretnék.
aug. 24
5:30
Michael Oher Britney Spears sorsára juthatott (Magyar Nemzet)
Azt állítja, nevelőszülei kizsákmányolták a sikereit.
aug. 24
5:33
Ne alakítsa át az emeletes házat, ha már nem tud felmenni a lépcsőn! Itt egy egyszerű megoldás (Vital)
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
aug. 24
5:36
Egy újsághirdetésben jelent meg bombahír a Rolling Stones jövőjéről (Infostart)
Szeptemberben jelenhet meg a hatvanéves zenekar új lemeze.
aug. 24
5:36
Kik hergelnek a Balaton ellen? Bemutatjuk! (Magyar Nemzet)
Az ország gazdaságának is árt a Balaton-ellenes kampány.
aug. 24
5:42
Keveslik a gazdák az almaárat, az ültetvényeik kivágásával fenyegetnek (ATV)
Brutálisan alacsony árat, mindösszesen 38 forintot adna az egyik hazai almafeldolgozó a léalma kilójáért. Ezzel azonban nem elégedettek a gazdák. Azt mondják, ha ez így marad, kivágják az ültetvényeket és befejezik az almatermesztést.
aug. 24
5:42
Nagy királyunk emlékezete (Magyar Nemzet)
Animációs film készült Szent István hatalomra kerüléséről, a keresztény magyar állam megszervezéséről.
aug. 24
5:48
Rettegnek a szülők: meggyilkoltak egy 5 gyermekes anyát, a tettes még szabadon mászkál (Metropol)
A helyiek gyászolják a nőt, és félnek, hogy bajuk esik.
aug. 24
5:48
Riasztás: földi pokollá válik ez a négy vármegye (naphire.hu)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön túlnyomóan napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel.
aug. 24
5:51
Vigyázat, már egy villanykörte is veszélyes lehet – az adatainkra (Infostart)
Egy okosfényforrást teszteltek, és súlyos hibákat találtak.
aug. 24
5:51
A rendőrség leláncolva, meztelenül talált rá az elrabolt édesanyára: Megrázó részletek (BorsOnline)
A közös gyermekük édesapja rabolta el és kínozta meg a nőt.
aug. 24
5:54
Felfoghatatlan tragédia: árván maradt egy fiatal testvérpár (Ripost)
Ők találtak rá halott apjukra.
aug. 24
5:54
MI: A társadalmi, etikai, biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók (Mínuszos)
mínuszos.hu - Élet és Informatika
aug. 24
5:54
A Dachser Hollandia üzembe helyezte első elektromos teherautóit (Márkamonitor)
A Dachser Hollandia által Waddinxveenben használt első elektromos teherautó egy Volvo Electric Fl 4×2. Ezzel az elektromos járművel a logisztikai szolgáltató a nulla kibocsátású technológiák alkalmazását teszteli a mindennapi működés során.   A Volvo Electric 18 raklaphelyével és hat tonna hasznos teherbírásával elegendő kapacitást kínál. Az akár 2
aug. 24
5:54
Gyerekmentes szálloda: antiszociális csodabogarak vagy finnyás gazdagok nyaralóhelye? (Magyar Hírlap)
Gyerekkel belépni tilos! Ha a gyerekmentes éttermekről és szállodákról van szó, akkor hamar felizzanak az indulatok mindkét oldalon.
aug. 24
5:54
Az akkumulátorgyárakhoz a logisztikai ismereteknek is fel kell zárkóznia – logisztikai képzés indulhat Nyíregyházán (newtechnology.hu)
Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben. A Kelet-Magyarországot érintő fejlesztésekhez azonban magas színvonalú logisztikai munkaerő megléte is szükséges. Ennek érdekében a Nyírség fővárosában a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kellő érdeklődés esetén Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzést indít személyes okta
aug. 24
5:54
Sertéspestis: erősíti a védőoltás hatását a plazmaetetés (Agrárágazat)
Hatalmas károkat okoz a sertéstartásban, -kereskedelemben a sertéspestis. A védelmet erősítheti egy új eszköz: a plazmaetetés.
aug. 24
5:54
Tudunk-e intelligens növényeket tervezni és előállítani? (Mezőhír)
A világ népességének folyamatos növekedésével a jövő élelmezésbiztonsága egyre nagyobb probléma lesz világszerte. Tudományos megoldásokat kell találnunk.
aug. 24
5:54
Mennyi igazság van a tengeri szörnyek legendái mögött? (Helló Magyar)
Abban a korban, amikor a térképen ismeretlen területeket sárkányok és más mitikus lények díszítették, a régi idők tengerészei ehhez hasonló módon az óceánok mélyén lakó, hatalmas méretű szörnyekkel színesítették történeteiket.
aug. 24
5:54
Jobb hozam, több szénmegkötés (Magyar Mezőgazdaság)
Egy kutatás számszerűsítette azokat az éghajlati előnyöket, amiket a növénytermesztés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésével lehet elérni, ha őrölt szilikátkőzettel, azaz bazalttal kezelik a termőföldeket.
aug. 24
5:57
Súlyos kérdőjelek az arany körül, visszaeshet a kitermelés (Privátbankár)
Főleg a kamatvárakozások nyomják le az aranykeresletet, az árfolyam fél éves mélypontja közelében van. Lehet, hogy ennél már csak kevesebb aranyat fognak kitermelni a világon, új bányát nyitni ugyanis egyre nehezebb. Már csak 1-2 gramm akad egy tonna kőzetben, és nagyon környezetromboló a termelés.
aug. 24
5:57
Mire számíts péntektől a benzinkutakon? (Igényesférfi.hu)
A héten már nem változnak a hazai üzemanyagárak.
aug. 24
5:57
"A felnőtt lét szabadsága nem más, mint a kaja kurva sok sajttal" – interjú Lakatos István képregényrajzoló-íróval (WMN)
Megengedheti-e magának az ember, hogy abból éljen, amit szeret? Kell-e tartaniuk a rajzolóknak a mesterséges intelligencia térnyerésétől? Öncenzúrához vezet-e a könyvek fóliázása? Lakatos Istvánnal, a legendás Dobozváros szerzőjével Iliás-Nagy Katalin beszélgetett:
aug. 24
5:57
Így néz ki most a Vészhelyzet imádott dokija, sosem ismernéd fel 61 évesen (Promotions)
A világ egyik legismertebb sorozatának, a Vészhelyzetnek a szereplői sokat változtak az évtizedek alatt.
aug. 24
6:00
Így állnak a magyarok a Revoluttal (MMonline)
Kovács Ádám fintech szakértő 2500 ember bevonásával végzett el kutatást annak érdekében, hogy jobban megérthessük, hogyan választják ki az előfizetési csomagokat a magyar Revolut felhasználók. Az öt hétig tartó kutatás során több mint 2500 magyarországi Revolut felhasználó adott választ és az eredmények alapján érdekes tendenciák és preferenciák ra
aug. 24
6:00
Verseny az akkumulátorgyárakért (Magyar Nemzet)
Előremutató beruházások: világszerte folyamatosan emelkedik az elektromos autók eladása.
aug. 24
6:00
6 étel a szívbetegségek elkerüléséért (in.hu)
Azok az emberek, akik ezt a hat kulcsfontosságú élelmiszert kihagyják az étrendjükből, nagyobb valószínűséggel szembesülnek szívbetegséggel, szívrohammal és sztrókkal.A diófélék, a teljes kiőrlésű tejtermékek, a gyümölcsök, a zöldségek, a halak és a hüvelyesek azok a kulcsfontosságú élelmiszerek, amelyek csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek
aug. 24
6:03
Kellemetlen választás elé kerülhet Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
A magyar kormány nagyon szeretné legyűrni az inflációt, ez azonban nem feltétlenül csak rajta múlik. Ráadásul könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, hogy az infláció leszorítása érdekében a hazai gazdálkodóknak kell érdeksérelmet okozni.
aug. 24
6:06
Tejes őrület: így szakította át a tejszállító az M3-as szalagkorlátját (Infostart)
A baleset után a tartálykocsiban lévő tej és a kamion üzemanyaga is az útra folyt.
aug. 24
6:06
Gorgonzolás kenyérlángos fügével (Spa Trend Online)
Karakteres ízek harcolnak a figyelmünkért ebben a kenyérlángosban, ami hol édes, hol sós,, hol roppanós, hol puha, de mindig nagyon finom!
aug. 24
6:06
Orosz hatóság: Prigozsin rajta volt a lezuhant repülőgépen (hirado.hu)
A hatóság szerint a repülést rendes eljárás szerint kiadott légtérhasználati engedély alapján hajtották végre.
aug. 24
6:06
GPPH – Megbízható üzleti partner (newtechnology.hu)
A GPPH-t 2017-ben alapították, és bár már a világ minden kontinensére szállítja megoldásait, úgy véli, még mindig az elején jár a hegesztés világát megkönnyítő munkájának. Folyamatosan erős üzleti kapcsolatok kialakítására összpontosít, értékesítését a hegesztési iparág legjobb forgalmazóira alapozza. (Ezt a cikket kevesebb mint két perc alatt elol
aug. 24
6:06
Komoly problémákkal néz szembe Kárpátalja (Magyar Nemzet)
Már csak olyan belső menekültek érkeznek a térségbe, akik jelentős szociális ellátásra szorulnak.
aug. 24
6:12
Kulcsár Edina régi vágya vált valóra (ATV)
Régóta dédelgetett, különleges vágya vált valóra Kulcsár Edinának: kipróbálhatott egy extrém sportot, amit már régóta szeretett volna.
aug. 24
6:12
Dél-koreai vezérkar: Észak-Korea "űrrakétát" indított (hirado.hu)
A rakétaindítás kudarcát a dél-koreai hadsereg is megerősítette.
aug. 24
6:12
Tényleg lehet belőle villany-népautó? Teszten az MG4! (Autónavigátor)
Már több fronton is bizonyította az MG, hogy érdemes odafigyelni a termékeire. Járt már nálunk a , illetve a ,
aug. 24
6:12
Gyorshajtó katolikusok az amerikai fiatalok? (Magyar Nemzet)
Chad Clifford Pecknold cowboyokról, Sziszüphoszról és a hit problémáiról.
aug. 24
6:14
Kőszeg pedofíliamentegetése (Magyar Nemzet)
Évtizedek óta tudatos rombolás zajlik a szabadság és az emberi jogok jelszavaira hivatkozva.
aug. 24
6:18
Perez elárulta, mi lesz a célja a szezon második felében (F1világ)
A Red Bull versenyzője, Sergio Perez azt reméli, a 2023-as szezon második felében rendszeresen képes lesz dobogós eredményekért harcolni.
aug. 24
6:18
Jó hír a családoknak – a mától érkező családtámogatások az iskolakezdés terheit is könnyítik (hirado.hu)
Csütörtöktől érkeznek a szeptemberi családtámogatási ellátások. A juttatások korábbi utalásával és kézbesítésével a családok iskolakezdési terheit könnyíti a kormány. Az intézkedés több mint egymillió családot érint.
aug. 24
6:18
Napi horoszkóp augusztus 24.: a Rákoknak érdemes a lelki békéjükre koncentrálniuk, a Szüzekre rámosolyog a szerencse (Joy)
A csillagok a hét második felére is üzentek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!

Keresés