A Huawei Technologies állítólag kínai félvezetőgyártó létesítmények titkos hálózatát hozza létre, ami aggodalomra ad okot a Semiconductor Industry Association (SIA), a globális chipgyártó cégeket képviselő szövetség szerint. Ez a hálózat lehetővé teheti a Huawei számára, hogy megkerülje az amerikai a chiptechnológiára kivetett szankciókat. Az ameri
A Magyar Közlönyben megjelent a kilenc nap múlva kezdődő tanév rendjéről szóló rendelet. A jogszabály szövege szinte egy az egyben megegyezik a korábban társadalmi egyeztetésre közzétett változattal, annak ellenére, hogy több szakszervezet is módosítást javasolt – írja a 444.hu.
A Dick's Sporting Goods részvényei kedden az értéküknek közel negyedét elvesztették, mivel a kiskereskedő csökkentette egész éves profitcélját, miután a második negyedévre vonatkozó várakozásokat sem sikerül teljesítenie. A vállalat közölte, hogy negyedéves profitja elmaradt saját várakozásaitól a készletcsökkenés, illetve a kiskereskedelmi lopások
Azért még messze van attól a távolsági vonatközlekedés, hogy kiváltsa a repülést, de Európában már lehet tapasztalni biztató jeleket. Elsősorban azok vevők erre, akiknek tele van a hócipőjük a reptereken a végtelen várakozástól, akik kényelmesebben akarnak utazni, és azokról se feledkezzünk el, akik környezettudatosságból választják a kötött pályát
Néhány nappal azután, hogy katasztrofális eredménnyel zárult az orosz holdmisszió, hirtelen rosszul lett az tudós, akire Putyin elnök a küldetést rábízta.
Idén is az operatív szakembereké a főszerep a Signature 40 kezdeményezésen: augusztus 27-ig lehet nevezni, azaz eddig keresik az év legjobb márkamenedzsereit. Eddig közel 900 ajánlás érkezett a sikeres kampányok, projektek mögött álló, közvetlen döntéshozói szint alatt dolgozó operatív szakemberekre - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t.
Egy szlovák állampolgár 14 évnyi átlagfizetéséből tud új lakást vásárolni. A Deloitte könyvvizsgáló cég lakáspiaci felmérése szerint ez a legmagasabb adat az Európai Unióban. Az európai fővárosok közül Pozsonyban kerülnek a legtöbbe a lakások Amszterdam után.
Igazán balszerencsésen alakult Pierre Gasly számára a 2023-as Forma-1-es idény első fele, a francia pilóta azonban azt reméli, a folytatásban jobb eredményeket érhetnek el.
Már több mint 22 ezer német állampolgár él életvitelszerűen Magyarországon. Számuk ráadásul az utóbbi időben jelentősen megugrott adta hírül az Inforádió.
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó sürgette Kínát, hogy növelje az átláthatóságot gazdasági helyzetével kapcsolatban, mivel az ország lassulással néz szembe, amely potenciális kockázatot jelent a globális növekedésre nézve. Kína a közelmúltban felfüggesztette a növekvő ifjúsági munkanélküliségre vonatkozó adatok közzétételét, ami agg
Hosszabb téli szünettel és a megszokottnál jóval később, június 21-én záródó tanévvel jelent meg a friss közlönyben a tanév rendje. A középszintű érettségi vizsgák egészen július 3-ig elhúzódhatnak.
A nagytempójú lassítás és gyorsítás, illetve ezek kombinációja az a vezetési stílus, ami a legtöbb üzemanyagot „égeti el” autózás közben. Nem kérdés, hogy legelőször ezen a szokáson kell változtatnunk, ha spórolni akarunk. Az egyenletes tempóban, alacsonyabb sebességgel hajtott autó optimális haladást, ésszerű fogyasztást garantál, ami a GreenGo-k
Az Integritás Hatóság is figyeli Mészáros Lőrinc cégének beruházását: a korrupcióellenes testület érdeklődését a Püspökladány–Biharkeresztes vonal vasúti felújítási munkálatai keltették fel.
Gigaberuházással épül mini kormányzati negyed Zuglóban, az erről szóló, 244 milliárd forintos szerződést most ki kell adnia a Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV).
Júliustól él a kötelező állampapír-tartás egyes intézményi szereplőknél, korábban a kormány azt becsülte, hogy ennek hatására 500 milliárd forintnyi többletkereslet jelenhet meg a befektetési alapok oldaláról az állampapír-piacon, ebből azonban júniusban egyelőre csak 320 milliárd teljesült.
Max Verstappennél nem létezik az óvatos kezdés. Ezt az édesapja nevelte bele és tanította meg neki, ám a kivitelezést mérhetetlen önbizalom segíti, ami nélkül szerinte egy F1-es versenyző sosem válhat sikeressé.
Új kortárs művészeti vásár indul útjára - szeptember 21-24. között a Bálnában várja az érdeklődőket az összes, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria. A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásáron közel harminc hazai kiállító szerepel, a kurátorok pedig egytől-egyig külföldi szaktekintélyek, akik sokat tehetnek a magyar kortárs szcé
Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy további utórengések is várhatóak a közeljövőben.
Az organikus gazdálkodás és a biológiai sokféleség fenntartásának egyik alappillérét képezik a katicabogarak, amiket természetes módon mi is a kertünkbe csalogathatunk.
Az orosz gáztól való függőséget nem egyszerű kiváltani, megvan az esélye, hogy ettől más diktatúrákkal kerül Magyarország és az EU függési viszonyba. Az energiapolitkában zajlik az átalakulnak, folynak a tárgyalások, akár auriter rezsimekkel is - írja a G7. Magyarország már most is Törökországon keresztül szerzi be a gázimportja közel felét.
Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, az elmúlt napok esését követően pedig a hongkongi tőzsde is emelkedett. Ezt követően Európában pluszban nyitottak a vezető részvényindexek és Amerikában is emelkedésre van kilátás. Gazdasági események szempontjából idehaza nem várható említésre méltó közlés, Európában azonban délelőtt, Amerikában ped
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró fél hétkor 382,76 forintra gyengült a kedd kora esti 383,41 forintról. A svájci frank jegyzése 401,70 forintról 400,65 forintra csökkent, a dolláré pedig 353,39 forintról 352,56 forintra süllyedt. Az