A kamilla az egyik legrégebbi ismert gyógynövény, amelyet már Kr. e. 1550-ben is termesztettek, legalábbis az ókori egyiptomi papiruszok szerint. A ma embere valamiért mégis a kertje sarkába ülteti, aztán nem tudja, mit kezdjen vele, amikor a növény elkezd terjeszkedni.
Az 1 százalékos bevételcsökkenés egész jól mutat az okostelefonok forgalmának összezuhanása mellett, míg a kínai exportkorlátozások hatása csak később jelentkezhet látványosabban.
Ukrajnának 2024 végéig várnia kell arra, hogy megkapja az első holland F-16-os vadászrepülőgépet, mivel a holland légierőnek először át kell állnia az új F-35-ös gépek használatára, ez a folyamat pedig jövő év végéig tarthat - mondta el kedden a holland védelmi minisztérium szóvivője az NRC Handelsblatt napilapnak.
Amikor a nyári szelek ősziesre fordulnak, eljön az ideje, hogy megtisztítsuk a kertet és előkészítsük a következő évre. Öntözzük ritkábban a fákat és a cserjéket, ezzel lehetővé tesszük számukra, hogy megedződjenek a tél beállta előtt.
Hazánk évek óta előkelő helyen szerepel a Nemzetközi Szellemi Tulajdon (International Ip) Indexen. A legújabb, 2023-as elemzés szerint a 15. helyen állunk az 55 országot, 50 indikátor segítségével vizsgáló tanulmányban. Azonban, ha kifejezetten a kis- és középvállalkozásokat tekintjük addig míg az Eu-ban közel 8,8 százalékuknak van valamilyen iparj
Ötven év után ismét lesz tárgynyeremény sorsolás a hazai lottón, százmilliós luxuslakásra pályázhatnak a játékosok. 1973-ig rendszeresen lakást nyerhettek a szelvény tulajdonosai.
2023-ban január és július között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 8,2 millió utast szolgáltak ki, 24 százalékkal többet mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021 egészében. A július sorozatban az ötödik hónap volt, amikor az utasszám meghaladta az egymilliót.
Megtörten próbálja felkutatni 100 esztendős feleségét, Margit nénit Laci bácsi, aki ebben az évben már 105 éves lett. Margit nénit három héttel ezelőtt a lánya és az unokája vitték el sétálni, ám a sétáról többet nem jöttek vissza. A rokonok, akik nem Laci bácsitól vannak feltehetőleg kórházi kezelésre vitték az idős nőt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (Nav) van információja a Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is, ráadásul köztartozás esetén a külföldön vezetett számlák sem mentesek a hatósági eljárás alól - közölte a Nav kedden az Mti-vel.
Rájár a rúd az idén Pekingre: a visszafogott várakozásoknál is kevésbé nő a nemzeti jövedelem, elérkezett az ottani építőipari óriások csődjének korszaka, ráadásul az önkormányzatok pénzügyeivel sincs minden rendben. A tartományok olyan sok adósságot halmoztak fel, hogy annak bármikor az egész országra kiható következményei lehetnek.
Az Indy 500 egyik leghosszabb dinasztiájának utolsó tagja maga is szerzett érdemeket a legendás verseny történetében, és még a fia is indult Indianapolisban.
A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból. Az ügyben a volt elnök mellett még 18 ember, Donald Trump több korábbi közvetlen munkatársa ellen emeltek vádat
A padlizsán népies nevei: kék paradicsom, török paradicsom, tojásgyümölcs egyre kedveltebb zöldségféle hazánkban. Főleg házikertben termesztjük, lássuk, ennek trükkjeit!
Franciaországban folytatódott az "intenzív és tartós" kánikulai időszak kedden: az ország 100 megyéjéből 49-ben van hőségriasztás érvényben, míg négy déli megyében a legmagasabb szintű készültséget léptette életbe a Météo-France.
Augusztus 23-án, szerdán az Indiai Űrkutatási Szervezet (Isro) a Chandrayaan-3 küldetésének leszállóegysége és holdjárója a Hold felszínén fog landolni. Ha a küldetés sikerrel jár, a tudományos előrelépés mellett az ázsiai ország nemzetközi megbecsülése is erősödhet.
John Travoltát, Garas Dezsőt, Johnny Deppet és a leghíresebb magyar vámpírt, Lugosi Bélát is láthatjuk a Bazilikánál. A Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében öt napra újra szabadtéri mozivá alakul a Szent István tér, ahol kiváló minőségben, felújítva, ingyenesen nézhető lesz a Jézus Krisztus szupersztár, az Ed Wood, a Régi idők focija és a na
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (röviden: ENSZ) szerint a dezinformáció komoly fenyegetést jelent az emberiségre, amiért kénytelen megépíteni digitális hadseregét. A
Visszatért a hőség, de még bőven van pára is, ezért betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedvez augusztus második fele. Ugyanakkor már a gyümölcsök és zöldségek egész sora érik, amivel a védekezés tervezésénél mindenképpen számolni kell.
Amikor a kertben lévő leylandi ciprus sárgulni kezd, és ágai lefittyednek, sokan nem ismerik fel a jeleket. Dávid azonban nem csak felismerte, de fényképekkel is dokumentálta a jelenséget, amelyen egy apró, fekete kártevőt, a borókaszút beazonosította. De mi is ez pontosan és hogyan védekezhetünk ellene?
A világ egyik legsikeresebb realityje most Magyarországra érkezik. A Next Topmodel Hungary című műsorban fiatal lányok fognak versengeni a modellkarrierért.
Ukrajnának 2024 végéig várnia kell arra, hogy megkapja az első holland F-16-os vadászrepülőgépet, mivel a holland légierőnek először át kell állnia az új F-35-ös gépek használatára, ez a folyamat pedig jövő év végéig tarthat – mondta el kedden a holland védelmi minisztérium szóvivője az NRC Handelsblatt napilapnak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) van információja a Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is, ráadásul köztartozás esetén a külföldön vezetett számlák sem mentesek a hatósági eljárás alól – hívja fel a figyelmet a NAV.
Horvátország mintegy 30 millió euró értékben újabb katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden Athénban horvát újságíróknak nyilatkozva, miután megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.