Augusztustól az év végéig minden árvíz sújtotta háztartás kilowattóránként (kWh) 0,1 centért vagy megawattóránként (MWh) egy euróért vásárolhat áramot a Környezetvédelmi, Klíma- és Energiaügyi Minisztérium által az áramszolgáltatókkal együttműködésben kidolgozott sürgősségi intézkedés keretében - jelentette be szerdán Bojan Kumer tárcavezető.
Számodra mi a legfőbb mozgatórugó egy kapcsolatban? Az elsöprő szenvedély, a mély intimitás vagy a biztonság és az elkötelezettség? Egy elmélet szerint az életünkben összesen háromféle szerelmet élünk át, és mindegyik más-más alapokra épül. Azonban egy közülük sokkal nagyobb boldogságot hozhat, mint a többi.
Miközben az európai tőzsdék egyre feljebb kerülnek a keddi kereskedésben, addig a magyar piac ledülete fogyni látszik délutánra. Eközben a magyar tőzsde sztárpapírja, az Opus tovább emelkedik, ráadásul a midcap részvényben nagyobb forgalom van ma, mint az OTP-ben.
"Lehetőséget kívánok adni arra, hogy ne pusztán prekoncepciók, álhírek és feltételezések alapján alkossanak véleményt terveimről" – fogalmazott a Zeneakadémia vezetői székéért induló karmester.
Felgyorsítaná a kormány a hidrogéngazdaság hazai kiépülését a szabályozási környezet reformjával és beruházási támogatásokkal - derül ki Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének a kabinet által társadalmi egyeztetésre közzétett, az orosz fosszilis energiahordozókról történő leválást is segítő REPowerEU fejezetéből.
Kevesebb bevétel, több kiadás: az állami költségvetés minden fronton rosszul állt július végén. Az áfabevételek ismét elmaradtak a tavalyitól. Az államadósságra másfélszer több kamatot fizettünk. Az úgynevezett rezsivédelem eddig több mint 1000 milliárdba került, a nyugdíjkiadások 628 milliárddal nőttek.
„Ez a könyv a sör ízéről szól” ‒ ígéri a bevezető, ezzel pedig nem kis terhet vesz magára Mark Dredge kötete. Ám az elismert szakíró végül a sör ízének leírásánál ‒ ami első hallásra az építészet eltáncolásánál is ambiciózusabb vállalás ‒ is többet ad, hiszen azt tanítja meg, hogyan tanuljuk meg érezni és megfejteni azt. A Sör mesterkurzus az erjes
A vadkender (Cannabis Sativa) Közép-Ázsiából származik. Nálunk mindenütt előfordul, egyre jelentősebb, elsősorban szántóföldi gyom. Jelentősége, hogy pollenje allergén, a nehezen irtható gyomnövények közé tartozik, fejlett egyedei ellen a legtöbb herbicid hatástalan.
Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből - közölte a MÁV-Start kedden az MTI-vel.
Azt írták, a Strand TravelPass hetijegy korlátlan utazást biztosít a Balaton partja mentén, a balatoni települések között. Érvényessége 7 nap, a kezdő nap augusztus 21. és augusztus 25. között tetszőlegesen választható. A hetijegyet legkésőbb pénteken lehet megváltani, így az a fesztivál előtti vagy utáni napokban is használható. A részletes tudni
A Somogyi-dombság mesés környezetében, a Balatontól tíz kilométerre fekvő Bálványos rejti augusztus 25-28. között a hazai fesztiválpaletta legújabb chill-fesztiválját, a Szellősréti Kisfesztivált. A változatos programok közt hullámzik a zene, feltölt a természet, és a madárcsicsergés is hallatszik. A koncertek és közösségi programok mellett Szellős
Cégjelzés nélküli taxisok vadásznak a budapesti atlétikai világbajnokság külföldi szurkolóira a Nemzeti Atlétikai Központ melletti benzinkútnál, hogy csillagászati összegekért vigyék a szállodájukba őket - figyelmeztettek kedden a sportesemény szervezői, akik azonnali intézkedést kérnek a hatóságoktól.
Az üzemanyaglámpa felgyulladása mindig kisebb izgalmat kelt, miközben az ember próbálja eldönteni, hogy vajon eljut-e még a következő benzinkútig. De vajon valóban üres a tank, amikor az E jelzés megjelenik?
Egy nap alatt csaknem egy évi csapadékkal, villámáradásokat okozva vonult át az Egyesült Államok délnyugati területei felett a Hilary trópusi vihar hétfőn, de az ítéletidő emberáldozatot nem szedett.
Redmond a rivális Ubisoftnak passzolja át az Activision Blizzard játékok cloudos forgalmazásának jogát. Ezzel a brit versenyhivatalt igyekszik puhítani a közel 70 milliárd dolláros felvásárlással kapcsolatban.
Tóth Vera és a párja, Pauli Zoltán a hónap elején házasodott össze. Az énekesnő őszintén elmondta, mi a véleménye a házasságról, és arról is beszélt, hogy szeretnének majd közös gyermeket is.
Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank - közölte a Tihanyi Apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen a pénzintézet alelnöke.