Fotók: MTI/Mihádák Zoltán A tájékoztatás szerint a személyautó Velence irányába közlekedett, amikor a Keszeg úton eddig tisztázatlan körülmények között lehajtott az útról, majd egy fának csapódott. Az autót vezető 55 éves férfi súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. A baleset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság vizsgálja. MTI További a
A hadsereg is beszállt az oltási munkálatokba. Az ország déli, tengerparti részén és belsejében is égnek a tüzek, amit sokszor a gazdák parlagégetése okoz.
Csökkenő forgalomban kismértékben emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 232,21 ponton zárt pénteken, 117,80 ponttal, 0,21 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Így Szent István-nap táján az embernek eszébe juthatnak olyan régibb-újabb históriák, amelyek az ünnepet bizony képesek sajátságos megvilágításba helyezni.
Aszálykor a kertben öntözzünk? De hogyan, hogy hatékony is legyen? Következzen egy térségi esettanulmány egy nyugdíjas házaspárnál, ahol a hagyományos öntözés már felmondta a szolgálatot, és hatékony lett az öntözés emberi léptékben is, költségvetés szintjén is.
A Barum Rally első vasárnapi szakaszán Erik Cais volt a leggyorsabb Csomós Mixit megelőzve, így a magyar versenyző közelebb került a verseny élén álló Jan Kopeckyhez.
Ha magyar vagy, akkor te egy hivatással születtél meg - mondta a kormányfő augusztus 20-a alkalmából. Orbán szerint, ha ezt a magyarok megértik, akkor jó születésnapunk volt.
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, vasárnap reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, vasárnap reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A miniszter kiemelte: a magyar álláspont a saját történelmi tapasztalatunk alapján teljesen világos, az azonnali tűzszünet, és a béketárgyalások megkezdése a jó és helyes megoldás.
A ricinusolajat évszázadok óta használják a hajápolásban számos előnye miatt.A ricinusolaj használata az ókori Egyiptomba nyúlik vissza, ahol felfedezték néhány különböző hajra gyakorolt előnyét. A többféle zsírsavban, például ricinolénsavban és omega 6 és 9 zsírsavakban gazdag ricinusolaj segít feltölteni, táplálni és kondicionálni a hajat, valami