Együtt dobbant a szívünk néhány hete a világbajnok kardválogatottak, a férfi vízilabdacsapat, Koch Máté, Kós Hubert, Vas Kata Blanka vagy Szoboszlai Dominik sikerei láttán.
Csökkenő forgalomban kismértékben emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 232,21 ponton zárt pénteken, 117,80 ponttal, 0,21 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A főpolgármester korábban arról beszélt, azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy Budapest vonja vissza a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását.
Több autó ütközött 2023. augusztus 20-án 12 óra 15 perc körül az M1-es autópálya Budapestről kifelé vezető szakaszán, Biatorbágy közelében. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben senki nem sérült meg. A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés ideje alatt a járműforgalom a külső sávban halad, torlódásra kell számítani. Az Útinform a
A három vezető egyeztetett az illegális bevándorlás elleni fokozott fellépésről és a Nyugat-Balkán stratégiai jelentőségéről, az európai stabilitás biztosításában betöltött szerepéről is.
A környezetvédelmi aktivisták tiltakozása ellenére engedélyezte a rotterdami kikötő nagyszabású szén-dioxid-tárolási projektjének folytatását szerdán a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerepét betöltő holland államtanács.
Eltűntek a lakáseladók az amerikai lakáspiacról, mivel a jelzáloghitelek kamatai annyira magasra szöktek fel, hogy nem szívesen adják el otthonaikat, hogy egy másikba költözzenek, de kedvezőtlenebb kamatok mellett.
Szent István a magyarok közös nevezője, magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk - hangoztatta Novák Katalin ünnepi beszédében Esztergomban, hangsúlyozva: augusztus 20-a “nem porlepte hagyomány és nem is modern buli”. A köztársasági elnök arról is beszélt, ő is látja a gazdasági adatokat, - “a relatív bőség éveit nehezebb
A közel 7 millió lelket számláló Szerbiában félmillió ember él málnatermesztésből, és a termelők ismét tiltakozni kénytelenek a málna alacsony felvásárlási ára miatt.
Emlékeznek arra, milyen ízű volt az első országtorta? Vagy, hogy mióta ünnepeljük ezzel (is) augusztus 20-át? Miért készítenek mentes változatot is? Tudtak arról, hogy a hobbicukrászoknak is lehetőségük van kipróbálni tudásukat? Ha nem, akkor érdemes ezt a cikket elolvasni.
Munkalátogatáson a Karmelita kolostorban fogadta Ilham Alijev azerbajdzsáni elnököt Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. Az azeri államfő előtt a kirgiz elnök is kormányfőnél járt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre, olyanokra, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk. Ilyen hősöket, példaképeket köszönthetünk ma – hangsúlyozta Novák Katalin.
Joe Kovacs hazai pályán érezte magát az atlétikai vb-n, neve és magyar felmenői miatt őt ünnepelte a stadion. A világbajnok Crouser pedig komoly kockázatot vállalt azzal, hogy egyáltalán elrepült a vb-re trombózisával.
Uri Geller felfedte, hogy szerinte mikor szállnak le a földönkívüliek a Földre, ezzel együtt pedig mikor adják ki magukat a történelem legnagyobb leleplezésében.
Az államfő elismerte, hogy az itthoni árak vitathatatlanul magasak. Ugyanakkor Vas Kata Blankától az alföldi homokig sok mindenben megtalálta a magyarok örömét és összatartozását.
A legtöbb esetben az a probléma szokott felmerülni, hogy valaki a szükségesnél kevesebb vizet iszik, de mégis mi történik akkor, ha az illető túl sok folyadékot visz be a szervezetébe? Az alábbi cikkből kiderül!Amennyiben túl sok vizet fogyasztasz el, nagy valószínűséggel túlhidratált leszel. Egy szakértő, Murphy Richter szerint az előbbi problémán
Az Enyhe katarzis legutóbbi adásában Küllői Péter egykori befektetési bankárt, a Tate Gallery közép-kelet európai akvizíciós bizottságának társelnökét, a Zeneakadémia egykori mentorát, a Bátor Tábor nemrégiben lemondott kuratóriumi elnökét látta vendégül Szatmári Róbert. A beszélgetés igen széles skálán mozgott: a zenéből kiindulva szó esett a bels