Az ödéma számos betegség előrehaladott stádiumában megjelenhet. Gyakran előfordul szívelégtelenség, elégtelen veseműködés, májbetegségek és fertőző betegségek mellett is.
Kinek a novelláit olvassa elalvás előtt, és melyik az az irodalmi alak, akivel csendben, sóhajtozva, rosszullétig enné a hagymás-tejfölös dödölle-adagokat? A Slow Village Mc-je, glsch, azaz Gergály Norbert augusztus 10-én lép fel a szentgyörgyvári Margófeszten. Megtudtuk róla, hogy rajongó típus, a figyelme szerteágazó, és hajlamos félbehagyni az o
Bár mosogatni senki sem szeret, a tiszta edények látványának már örülünk. Ezért fontos, hogy ne maradjanak foltosak és tényleg csillogjanak-villogjanak, mielőtt a szekrénybe pakoljuk őket. Hagyományos módszerekkel lehet, hogy ezt nehéz elérni, de van egy trükk, ami tuti eredményhez vezet.
A félidő után hazai pályákon folytatódik ezen a hétvégén a cseh szervezésű F4 CEZ Championship a Gender Racing számára is, ahol a csapat versenyzője Michl Oliver a bajnokság negyedik helyéről várhatja a folytatást a számára új pályán a MOST Autodrom-on. A bajnokság következő két futamára hazatér az F4 CEZ Championship, hiszen abszolút érthető módo
Három, nemzetközileg körözött magyar férfit vettek őrizetbe a magyar és a spanyol hatóságok a napokban Spanyolországban, az elfogottakat Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták. A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt keresett társaság két tagja továbbra is bujkál - hangzott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) é
Úgy tűnik, Kínában Hszi Csin-ping elnök ismét kimutatta a foga fehérjét. Először a kínai külügyminiszter tűnt el látszólag, majd bocsájtották el, most pedig a hadsereg nukleáris rakétaerőinek két, hónapok óta nem látott tábornokát mozdították el.
A kedvező ESG-minősítés egyszerre eredményez jobb hozzáférést a társadalmilag felelős befektetők tőkéjéhez az ezen az úton járó vállalatoknak, valamint kedvezőbb hitelfelvételi kondíciókat a bankoknál.
Angelina Jolie már jóval azelőtt a csendes luxus képviselője volt, hogy az trendbe jött volna, így a ma divatos öltözködési formát tökéletesen alkalmazza. Az egyik kedvenc darabunk tőle a vintage Chanel blézere, amit mindenki nagy örömére, mostanában sokszor felvesz.
Jamie Foxx a közösségi médiában köszöntötte testvérét, Deidra Dixonnt. A színész bevallása szerint Deidra hozta meg nemrégiben azt a döntést, amellyel megmentette az életét.
Szerző: Heimer György Még nem kezdődött el a sorozatgyártás, de nemzetközi hírverésének részeként a Volvo minap Budapesten is bemutatta elektromos autóinak két vadonatúj darabját. A mintegy 4,2 méter hosszú és az 1,8 méter széles „kis Volvo”, az EX30, valamint nagy testvére, a több mint 5 méteres, 1,9 méter széles EX90 abban megegyezik, hogy mindk
Hiába vezették ki az árstopot augusztus 1-én, a tojás ára csökkent. Ennek okairól kérdeztük Pákozd Gergelyt, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnökét a Portfolio Checklist keddi adásában.
Miközben a TikTok és az Instagram Reels között egyre élesebbé válik a verseny, a YouTube bejelentette, hogy saját rövid formátumú videoplatformja, a YouTube Shorts új alkotóeszközöket kínál kibővített csomagjában. Azt várják ettől, hogy többen és jobb videótartalmat fognak előállítani.
Az alkoholista szülő életének középpontjában nem a gyermeke, hanem saját maga és az alkohol áll. Ezért ezek a családok sajátos dinamikával rendelkeznek, a bennük felnőtt gyermekek pedig egy egész életen át hordozni fogják az alkoholizmus terheit, következményeit, akkor is, ha elhagyták a szülői házat vagy a szülők már meghaltak.
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozó Programja pályázatot hirdet a közszolgálati médiaszolgáltatás szakmai utánpótlásának támogatására. Aki részt vesz a programban, az lehetőséget kap arra, hogy megismerje a média különböző területeit, emellett hasznos elméleti és gyakorlati tudást szerezhet. Azok, akik a programban sikerrel ves
Jól járhatnak az elektromosautó-tulajdonosok a rezsicsökkentés átalakításával: a dinamikus árképzés lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy kihasználják az áringadozást, így akkor töltsék a járművet, amikor olcsóbb a villamos energia – szúrta ki a Villanyautósok.hu.
A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így folyamatos célpontjaik a legkülönbözőbb internetes csalásoknak és adathalászati kísérleteknek - közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.
Ma a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű számottevő csapadék nélkül. Éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég, legfeljebb elvétve lehetnek gyengén felhős tájak. Csütörtökön alapvetően gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az északi, illetve a nyugati megyékben felhősebb körzetek is előfordulnak. Az északnyugati harmadban, nyu
Júliusban országosan 6107 lakóingatlan-adásvétel történt, amely éves összevetésben 32 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 15 százalékos visszaesést mutat - közölte a saját adatain alapuló tranzakciószám becslését a Duna House.