Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a Karmelita kolostorban fogadta Sebastian Coe-t, akit csütörtökön újabb négy évre megválasztottak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnökének a Budapesten tartott kongresszuson - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A járőrök a napokban Sülysápon akarták igazoltatni egy romos Hyundai Atos sofőrjét, aki ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta. A rendőrök szolgálati gépkocsijuk megkülönböztető fény- és hangjelzésével kilométereken át egyértelműsítették céljukat, a sofőr mégis kövér gázt adott, és próbált meglépni előlük. A 32 éves nagykátai B. László a
Az inflációs ráta az euróövezetben valószínűleg még évekig az Európai Központi Bank által kitűzött cél felett marad, gazdaságkutatók inflációs várakozásai azonban hosszú idő óta először érezhetően enyhültek a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
Novák Katalin köztársasági elnök vezérezredesi rendfokozatba léptette elő Böröndi Gábor altábornagyot. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára született meg a döntés.
A mentőegységek már a közönség érkezése előtt a Duna pesti és budai oldalának 48, gondosan kiválasztott pontjára települnek, felállítási helyüket a mentők által külön erre a célra készített digitális térképen bárki pillanatok alatt megkeresheti.
Augusztus 8-án Argentína az Állategészségügyi Világszervezet (Woah) előtt mentesnek nyilvánította magát a magas patogenitású madárinfluenza (Hpai) vírustól – jelentette a Wattagnet.
Negyvennyolc mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.
A héten sorozatban már a harmadik komoly gázpiaci figyelmeztetést küldte az ukrán energetikai miniszter Magyarország felé is, miszerint nem fogják meghosszabbítani a 2024 végén lejáró orosz-ukrán gáztranzit szerződést, hiszen Európa jól meglesz orosz gáz nélkül is. A fenyegetés ellehetetlenítené a hosszú távú magyar-orosz gázszerződésből évi 1 mill
Egy hajszál, pontosabban két tizedkör választotta el a már párizsi kvótás Pekler Zalánt a férfi légpuskások fináléjától a bakui olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a Pekler, Péni István, Hammerl Soma összetételű magyar csapat a negyedik helyen végzett.
A Duna nagy múltú kívánságműsorának, az Önök kértéknek háziasszonya a közelgő hétvégi esemény kapcsán idézte fel emlékeit arról, hogyan töltötte az elmúlt években a nemzeti ünnepet.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a fővárosra, valamint Fehér és Pest vármegyék egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel.
A vihar miatt egy órával elhalasztották a budapesti atlétikai világbajnokság szombat délelőtti programját a Nemzeti Atlétikai Központban - közölték a szervezők.