2009-ben az egész világot meghatotta Michael Oher története, hiszen az életét vászonra vitték, A szív bajnokai pedig azóta is minden idők egyik legmeghatóbb filmje. A moziért a főszereplő. Sandra Bullock Oscar-díjat is kapott, most azonban úgy tűnik, minden, amit eddig igaznak hittünk, nem más, mint egy méretes hazugság.
Az elmúlt 5-7 évben keresleti piac volt a gabonára, most kínálati piac van, a termelőknek maguknak kell vevőt keresniük a terményeikre - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön a debreceni Farmer Expón, a gabonapiac helyzetéről rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
A tanárhiány kezelése érdekében az eddiginél jóval rugalmasabbak lesznek a tankerületek, mert ahol nagy a szükség, és meg kell "fogni" az ígéretes jelölteket, ott sávos keretek között magasabb béreket is lehet ajánlani a tanároknak – jelentette be a köznevelési államtitkár a Népszavának adott interjúban.
Kína szombaton hadgyakorlatot indított Tajvan körül. Mint ismert, korábban bajkeverőnek nevezte a kínai külügyminisztérium William Laj tajvani alelnököt, aki paraguayi látogatása előtt kitérőt tett az Egyesült Államokba.
Bár tavalyhoz hasonlóan idén sem hosszú hétvége az államalapítás ünnepe, mégis sokan ekkorra időzítik a vakációt a Szallas.hu adatai szerint. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest kerültek az élre a foglalások alapján, közülük mindenhol 12 700 - 14 800 forint közötti az egy főre jutó éjszakánkénti átlagos ár. Minden ötödik foglalás SZÉP-kárt
Pénteken a brit Egészségbiztonsági Ügynökség (UKHSA) bejelentette, hogy megjelent az Egyesült Királyságban a többszörösen mutálódott COVID-19 BA.2.86 variáns.
Lassan egy év telt el azóta, hogy a brit királyi család Instagramján megjelent a poszt, mely kihirdette: ismét van walesi hercegnéje az Egyesült Királyságnak. II. Erzsébet királynő halálával Katalin hercegné egy lépéssel közelebb került a trónhoz, és új címe számos változást hozott a hercegné imázsát tekintve is. Katalin mostani kommunikációja és a
Az augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban idén is forgalomkorlátozásokra kell számítani, ezek kiegészülnek az atlétikai világbajnokság miatt elrendelt lezárásokkal; ezekre a résztvevők, nézők biztonsága érdekében van szükség - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken Budapesten. Balogh Ádám ren
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel fél hétkor jegyzett 384,83 forintról 382,03 forintra gyengült 18 órára, napközben 385,92 forint és 381,78 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 402,60 forintról 398,43 forintra, a dolláré 353,61 forintról
A Bayer már mesterséges intelligenciát is bevet a kártevőknek és a klímaváltozásnak ellenálló növények nemesítésében, írta meg a geneticliteracyproject.org.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a Karmelita kolostorban fogadta Sebastian Coe-t, akit csütörtökön újabb négy évre megválasztottak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnökének a Budapesten tartott kongresszuson - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Háború, szombat reggeli összefoglaló: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború. Az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 500 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly fe
Az európai föld alatti gáztárolók (UGS) jelenlegi töltöttségi szintje meghaladta a fűtési szezon kezdetére előirányzott 90 százalékos szintet. Ezt közölte az Európai Bizottság az európai gáztárolók szövetsége, a GIE adataira hivatkozva. A gáztárolókban így összesen 93 milliárd köbméternyi földgáz áll rendelkezésre, amely a 27 uniós tagállam téli g
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M4-es autóút Budapest felé vezető oldalát, Monor közelében - közölte az Útinform szombat délelőtt az MTI-vel.
A 45 éves férfi mindent bevet, hogy örökké fiatal maradjon. Az új terápia állítólag nyújtja az éjszakai erekció hosszát, és javíthatja a szexuális teljesítményt is.
Krizsán Xénia idei legjobbjával a 9., míg Nemes Rita egyéni csúcsától három századdal elmaradva a 17. helyen végzett 100 méter gáton, a női hétpróbázók első számában a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján.