A beruházás alatt a mókusszobrokat megőrizve felújították a park hídjait és megépült három kisebb és három nagyobb pavilon, melyek árusító- és szolgáltatóhelyként működnek majd – közölték.
Nicolas Sarkozy magyar származású volt francia elnök nemrég kifejtette a gondolatait az ukrajnai háborúról. Az egykori politikus szerint az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Európau Unió egy olyan háborút finanszíroz, amit nem neki kell megvívnia.
A bitcoin árfolyama a csütörtöki kereskedés utolsó perceiben 25 200 dollár alá esett, miközben a napnak még 28 800 dolláros árfolyamon vágott neki. A nap folyamán egyébként is gyengélkedő kriptopénzt egy esti órákban érkező hírlavina rángatta meg. Ezek egyike az volt, hogy csődöt jelentett az Evergrande, Kína legnagyobb ingatlanfejlesztője. Az első
Több szempontból is rendkívüli fontosságú látogatást tesz a török elnök Budapesten. A magyarországi vizit lesz a nyitánya Erdogan világ körüli diplomáciai missziójának.
Átfogó online kutatást készített az egyetemisták lelki egészségéről az Efott és a Höok: 1022 fiatal töltött ki egy anonim online kérdőívet júliusban. A kutatás eredményei rámutatnak: a lelki egészség megőrzése, a nehézségek leküzdése mindegyik fiatal számára komoly kihívást jelent. Az elmúlt három hónap általános lelkiállapotáról nyilatkozva többsé
Az első atombomba felrobbantása előtt voltak olyan félelmek, hogy a maghasadásos bomba "meggyújthatja a légkört", ahogy erről az Oppenheimer című mozifilmben is szó van. A fizikusok azonban megállapították, hogy a kockázat közel nulla, így folytatták a Trinity-tesztet, a világ pedig megélt egy újabb napot az első kísérleti atomrobbantás után.
Bármilyen egyszerűnek is hangzik, bizony a gyaloglás is egy olyan mozgásforma, melyet nagyon könnyű elrontani, ha nem figyelünk oda az apró részletekre.
Tudtad, hogy Velencén kívül több, kis csatornákkal szabdalt település létezik a világban? Bár az olasz város kétségkívül a leghíresebb erről, több helyen gyönyörködhetünk hasonló, kevésbé ismert szépségben.
Versenyt fut az idővel az a több tízezer család, amelyik 100 százalékos támogatást nyert az energia-korszerűsítési pályázatokon. Hiába nyílt meg újra a pénz lehívását lehetővé tevő internetes felület, a kifizetés még mindig nem indult el. Számos kivitelező korábban jó előre bevásárolt napelemekből, inverterekből, hőszivattyúkból: ezeknek az ára azó
A forinthitel piaci alapú kamattal szinte megfizethetetlen, ezért azok a vállalkozások, amelyek nem jutnak hozzá a támogatott kölcsönökhöz, inkább devizában adósodnak el. A vállalati hitelállomány növekedése megtorpant, de néhány ágazatban még mindig rekordokat dönt.
Idén negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be minden idők egyik legismertebb magyar rockoperáját, az István, a királyt. A bemutató a városligeti szánkózódombon volt, melyet az előadás kedvéért Királydombnak kereszteltek, s azóta hivatalosan is így ismerjük. Ám korántsem ez az egyetlen, amiért emlékszünk erre a rockoperára.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének munkatársai azt vizsgálták, hogy az inváziós emlősök milyen hatást gyakorolnak a hazai őshonos állatfajokra. Ennek érdekében a Budapesti környéki erdőkbe fára szerelt műfészkeket, odúkat helyeztek ki, amikbe fácántojásokat helyeztek, és vadkamerával figyelték a
A Barum Rally történetébe is beírták nevüket a B-csoportos autók, miután 1985-ben a német Harald Demuth, 1986-ban pedig a cseh Leo Pavlík tudott ilyen autóval nyerni.
Van egy kft., amely hat éve nem működik a tulajdonosok betegsége miatt. A férj 76, a feleség 73 éves. A kft.-t egyszerűsített végelszámolással szeretnék megszüntetni. A kft.-nek a tulajdonában van egy kisebb ingatlan, amelyben az élelmiszerüzletet működött 2017-ig. Az ingatlan a főkönyvi kivonatban 4 millió forint értékben szerepel. Végelszámolás e
A Credit Suisse Global Wealth Report 2023-as friss kiadása szerint 2022 jelentős visszaesést hozott a háztartási szektor vagyonfelhalmozásának eddig folyamatosan emelkedő tendenciájában, ugyanis tavaly a 2008-as pénzügyi válság óta először csökkent a háztartások nettó globális vagyona. Ezzel párhuzamosan egy év alatt 3,5 millió fővel csökkent a dol
Negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be Budapesten, a városligeti Királydombon Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját.
Stian Jenssen, Stoltenberg vezérkari főnöke egy panelbeszélgetésen vetette fel, hogy az ukrán fél esetleg lemondhatna az orosz erők által megszállt területei egy részéről.
Tóth Gabi nem sokkal a válásának bejelentése már nem is igazán titkolja az új szerelmét a nyilvánosság előtt, Papp Máté Bence azonban egykori táncostársai szerint igazi nőcsábász – írja a Blikk.