A szülők egyre kreatívabbak, ha a gyermekük nevének a kiválasztásáról van szó, ám rengeteget elutasítanak közülük. Kiderült, hogy havonta nagyjából 40-50 új kérelem érkezik a Nyelvtudományi Kutatóközpontba.
A fenntartható vízgazdálkodást támogató magyar tulajdonú Waterscope Zrt. mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztó portálon is megtekinthető.
Hozzátette: Szent István életműve nemcsak az államiság megteremtése miatt maradandó, hanem mert Szent István a kereszténységet és az akkori nyugatot választotta.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának sürgősen foglalkoznia kell az éghajlati válság brit haderőre és annak katonai műveleteire gyakorolt hatásával, hogy a fegyveres erők képességeit ne rontsák az olyan tényezők, mint az emelkedő hőmérséklet és a zord éghajlati viszonyok - figyelmeztetnek jelentésükben a brit parlament védelmi bizottságába
Ingyenes próbacsomagot ajánlottak, de aki ezt gyanútlanul elfogadta, az a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítők rendszeres megrendelőjévé vált. Fizetni pedig az elsőként érkező cuccokért is kellett. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 milliós bírságot szabott ki a cseh cégre.
Csúcsot döntött a BUX, de ma már esik, olcsók-e a magyar részvények? Kivándorlók kérték, emelkednek a banki kamatok Európában, versenyképes-e még egyáltalán a magyar eurókötvény? Mitől zuhant be a bitcoin, miért erősödik a rubel?
Augusztustól az aktív életmódot és a napi testmozgást elősegítő programokra és fejlesztésekre ajánlhatják fel a népegészségügyi termékadó (neta) fizetésére kötelezett cégek a befizetett adójuk tíz százalékát - közölte az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) kedden az MTI-vel.
Minden idők egyik legnagyobb hatású rendezője, egyben legmegosztóbb személyisége is, aki olyan filmeket készített, mint a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed vagy A zongorista, viszont túlságosan szerette a fiatal lányokat…
Manapság a TikTok hemzseg az ízletes italreceptektől (is), amelyek állítólagos egészségügyi célt szolgálnak a különböző betegségek ellen. A legújabb ilyen az úgynevezett adrenalinkoktél, amely elvileg felturbózhatja a test energiaellátást.
Szent István annak idején a kereszténység alapjára épített erős, nyugati típusú államot, s ezzel végérvényesen kijelölte a magyarok helyét Európában – hangsúlyozta Fónagy János.
Diplomáciai csúcsüzemet is magával hoz a budapesti atlétikai világbajnokság, számos vezető érkezik a napokban munkalátogatásra, többek között a szerb, a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég, a türkmén elnök és a katari emír - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Több mint 25 ezer termék közül válogathatnak az iskolakezdésre készülők az eMag kínálatából. Ahogy az ergonómiai szempontok egyre inkább előtérbe kerülnek, felértékelődnek a gerincbarát vagy gurulós iskolatáskák, valamint az állítható íróasztalok és székek. Az idei évben is népszerűek a brandingelt termékek, valamint a szettben kapható iskolakezdő
Egy fegyverszünet csak Oroszországnak kedvezne, ugyanis lehetővé tenné az orosz erők újjászervezését, illetve csökkentené az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást – írja a Portfolió.
Sandra Bullock 2010-ben kapott Oscar-díjat A szív bajnokai című valós történeten alapuló filmért, azonban nemrég súlyos vádakat fogalmaztak meg a mozival kapcsolatban.A szív bajnokai című film egy Michael Oher nevű profi amerikai futballista valós történetét mutatja be. A történet szerint egy jómódú család örökbe fogad egy nehéz sorsú fiút, aki azo
Ilham Aliyev azeri, Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, valamint Tamím bin Hamad al-Táni katari emírrel is tárgyal az energiabiztonságról Orbán Viktor.
Sokszor kedvező, rugalmas lehetőségnek tűnik az alkalmi munkavállalás, hivatalosan az egyszerűsített foglalkoztatás. Megvannak az előnyei is, azonban ki kell emelnünk egy hátrányát – nem számít biztosítási jogviszonynak. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, mi történik egy alkalmi munkákat vállaló várandós kismamával, milyen lehetőségei vannak ellátást
Egy kecskeméti elkövető engedély nélkül magánál tartott gáz-riasztó fegyveréből hat lövést adott le, szerencsére ezek nem okoztak személyi sérülést – írja a police.hu.
Nem tudják eloltani a spanyolországi Kanári-szigeteken keletkezett erdőtüzet. A lángok miatt már több ezer embert evakuáltak a környékbeli falvakból. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
Előrehaladott tárgyalás folyik arról, hogy a tranzitszállítások mellett török földgáz is érkezhessen Magyarországra, és "ha minden úgy alakul, ahogy azt jelenleg előre látjuk, akkor az augusztus 20-ai tárgyalást követően itt már konkrét megállapodásról is be tudunk majd számolni" - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A magyar