Nagyon nem, éppen ellenkezőleg, a szaúdi remények szerint inkább hidat képez a közel-keleti rezsim és a szaúdi emberi jogi helyzetet folyamatosan kritizáló Egyesült Államok között. A hídszerepért három évre 25 millió dollárt kap.
Egy brit férfi 17 évet töltött börtönben nemi erőszakért, amelyet nem ő követett el, ráadásul már nem sokkal az elítélése után az ártatlanságára utaló bizonyíték került elő – derül ki bírósági dokumentumokból, amelyeket a BBC és a The Guardian napilap ismertetett szerdán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot – közölte az MTI.
A Konferencia-liga-győztes West Ham érdeklődik a szélsőnk iránt, aki a hétvégén még magyaros Bundesliga-rangadón szerepelne Szalai Attila csapata ellen.
Boldog születésnapot, Anna hercegnő! 73 éves lett Károly király húga és Erzsébet királynő lánya, Anna hercegnő. Az uralkodó egy nagyon édes posztban köszöntötte fel testvérét, egy olyan közös fotót is közzétett, amelyen még kicsiként fogják egymás kezét.
A hat hétig tartó tárgyalássorozat rágalmazással kapcsolatos vádakkal foglalkozott, amelyek a korábban házasságban élő Johnny Depp és Amber Heard között merültek fel.
Németországban nőtt a szakképzett munkaerő hiányáról beszámoló vállalatok aránya - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felmérésének eredményeiből.
Tényleg a kazah énekesszenzáció Dimashé lenne a világ legszebb hangja? Magyar rajongója szerint így van, és azt is elmeséli, milyen egyéb okokból muszáj szerinte ismerni e nevet.
Az értékesítési idő növekedése az ingatlanpiacon a paneleknél érezhető a leginkább, de erős a családi házaknál is, miközben alig érezhető a téglalakásoknál – közölte országos felmérése alapján az Otthon Centrum (OC). A féléves adatok alapján a panellakások átlagosan 79 nap alatt kelnek el, ami három héttel haladja meg az egy évvel ezelőtti adatokat
Két hét múlva két korábbi WRC legenda is autóba ül a francia Elzász Rally Fesztiválon, Mikko Hirvonen Focus WRC-vel, míg Stig Blomqvist Sierrával áll rajthoz.
Nemrégiben a lipicai lótenyésztést az Unesco felterjesztette a szellemi kulturális örökségek közé. Ez hatalmas elismerés Magyarországnak, azon belül is az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad tenyészetében a központi génállományt kezelő dolgozóknak, továbbá annak hét országnak, ahol szintén kimagasló szinten zajlik a fajta tenyésztése.
2023. augusztus 1-jétől a fogyatékossági támogatásban vagy vakok személyi járadékában részesülő személyekre is jár a megváltozott munkaképességű személyek után érvényesíthető szochokedvezmény – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
A Lidl, az Auchan, a SPAR és a Tesco is kiterítette a lapjait, mennyiért árulják a tanszereket. Érdemes résen lenni, könnyű eltévedni a boltok akciói között.
Kialudni magad egy hosszú repülőúton gyakran általában a nehezebb feladatok közé tartozik. Egy nagyutazó viszont most felfedte, mi az a kérdés, amit mindig érdemes feltenni a légiutas-kísérőknek. Martin Seeley, az angol MattressNextDay matracokat gyártó cég vezérigazgatója elmesélte az Express.co-nak hogyan lehet a legjobbat aludni egy hos
Törökországban megdőlt a melegrekord, 49,5 fokos hőmérsékletet mértek kedden a nyugat-törökországi Eskisehir tartomány Saricakaya körzetében – írta szerdán a Yeni Safak török napilap.
Nem panaszkodhatunk, reális az idei Sziget fesztivál mintegy 420 ezres összlátogatószáma, még akkor is, ha 30 ezerrel kevesebb a tavalyinál. 2022-ben a COVID miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra – jelentette ki a Sziget főszervezője, Kádár Tamás szerdán.
Három, kettő vagy egy? Vajon mennyi párizsi kvótát szereznek a férfi kenusok az augusztus 23-án kezdődő duisburgi kajak-kenu világbajnokságon? Az olimpiai indulási jogért C-1 1000 méteren Adolf Balázs, C-2 500 méteren a Fekete Ádám-Korisánszky Dávid kettős küzd majd a vb-n. A víz összeköt aktuális adásában ezt a témát jártuk körbe a versenyzőkkel.
Miskolc – Kata több szempontból is hálás lehet Morisznak, a labradornak. A kutyája az, akinek a segítségével baj nélkül elboldogul a hétköznapokban, Kata ugyanis látássérült, vakvezető ebre van szüksége a közlekedéshez. Ráadásul az asszony szó szerint az életét köszönheti kutyájának, amely megmentette őt.
Szőke Zoltán, a Barátok közt Berényi Mikije, legendás főgonosza most úgy néz ki, a való életben húzta ki a gyufát, mégpedig a munkaadójánál. Olyannyira, hogy civil munkahelye meg is vált tőle. És ami a kis magyar abszurdot még abszurdabbá teszi, a főnöke – rövid időre főnöke – és egyben utódja, akivel a közös megegyezéses távozást megbeszélték, nem
Az abortusz legális Magyarországon, de a megalázó bánásmód és a várólisták arra késztetik a nőket, hogy az országon kívül szakítsák meg a terhességüket. Az abortuszra készülő magyar nők fő úti célja ezért most Ausztria.
A Carlsberg dán sörgyár nagyjából a várakozásoknak megfelelő második negyedévi értékesítésről számolt be szerdán, amit prémium márkáinak eladásnövekedése is támogatott. A június végével záródott negyedévben a cég árbevétele éves összevetésben 4 százalékkal, 21,4 milliárd dán koronára (1 dán korona=52,06 forint) nőtt, gyakorlatilag megegyezett az el
Szerdán esésbe kapcsoltak a Tesla részvényei, miután az elektromos autógyártó ezen a héten már másodjára csökkentette az egyes modellek listaárait Kínában. A Tesla Inc. részvényei csökkenésbe kapcsoltak már a szerdai kereskedés előtti pre-marketben, miután az elektromos autógyártó néhány nap leforgása alatt már másodszor csökkentette egyes modellek
Az aktív Magyarországért felelős államtitkár szerint a nyaralóhajózás sikerre van ítélve Magyarországon, csak a beindulását előbb a Covid-járvány, majd a háború közelsége hátráltata.
Azt nem tudni, honnan jött össze a pénz, de annyi azonban bizonyos, az elmúlt években a Párbeszéd pártalapítványa rendszeresen támogatta a szélsőbalos mozgalom táborait.
Elérhető az első növényvédő szer hazánkban, mely már kijuttatható pilóta nélküli légi járművel: az acetamiprid hatóanyagú, Mospilan 20 SG rovarölő szer esetében történt meg az engedély kiterjesztése. A készítmény cseresznyében,
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 174,94 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 55 229,73 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint nagy elmozdulások sehol nincsenek Európában, a BÉT ezért nem oko
A pedofilokról szóló nyilatkozata ellenére is kiállnak egykori párttársai Kőszeg Ferenc mellett, aki többek szerint nagyon fáradt volt, de állta a sarat. Az SZDSZ-alapító nem ítélte el a perverzeket, noha elmondása szerint kamaszkorában őt is molesztálta egy férfi.