Augusztus 26-án felcsendülnek a legnagyobb Budapest Parádé himnuszok a Budapest Parkban! 13 órán keresztül 20 DJ, 3 színpadon szórakoztatja majd a résztvevőket!
A robotaxiból már biztosan nem lesz az emberiség történetének első olyan technológiája, amit csak azután kezdenek el széles körben bevezetni, hogy kiküszöbölték a nyilvánvaló hiányosságait.
A 2022-es összecsapások óta egyre nagyobb az eszkaláció veszélye az indiai–kínai határ mentén. A világ két legnépesebb állama infrastruktúra-építési versenybe kezdett a vitatott határ menti területeken, ami növeli az atomfegyverekkel ellátott hatalmak közötti eszkaláció veszélyét. Kína eközben itt is igyekszik bevetni az indo-csendes-óceáni térségb
Négy negyedévnyi gazdasági visszaesés után megnéztük, a Pénzügyminisztérium hogyan reagált a Központi Statisztikai Hivatal egyes GDP-adatközléseire. Meglepő, sőt megmosolyogtató, amit találtunk.
Júliusban nőtt a kiadott építési engedélyek és a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentése alapján. Júliusban az Egyesült Államokban a kiadott építési engedélyek száma szezonális kiigazítással és évesítve 0,1 százalékkal 1,442 millió
Nem panaszkodhatunk, reális az idei Sziget fesztivál mintegy 420 ezres összlátogatószáma, még akkor is, ha 30 ezerrel kevesebb a tavalyinál. 2022-ben a Covid miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra – jelentette ki a Sziget főszervezője.
3 nappal a megnyitó előtt csaknem teljes gőzre kapcsolt az atlétikai vb gépezete: a szervezők tájékoztatása szerint a világbajnokság helyszínei közül több már megnyitott és a hivatalos programok is elkezdődtek. A teljes mezőnyből 1500 versenyző, edző és csapattag már itt van és az edzőpályákon el is kezdték a felkészülést. Eddig jól vizsgázott a ha
Másfél évszázad oszmán kori pusztításától a mai geopolitikáig: nagyon összetetten kell, hogy gondolkodjunk Törökországról és a törökökről. Szakértőkkel beszélgettünk a nagy magyar törökkérdésről!
A magyar közélet szereplői közül többen érezték úgy, hogy véleményt kell nyilvánítaniuk azzal kapcsolatban, Szoboszlai helyesen tette-e, hogy csapattársaival együtt letérdelt a meccs előtt.
A főpolgármester arra kéri az építési és közlekedési minisztert, hogy juttassa el a fővárosnak a Lánchíd felújítására ígért 6 milliárd forintos hozzájárulást.
30 ezer látogatót várnak a szervezők az idei Farmer Expóra, amelyet 32. alkalommal rendeznek meg augusztus 17-20. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
Soros György alapítványa nem kivonul az Európai Unióból, hanem hátrébb és odébb húzódik - ez három nap és megannyi ellentmondásos sajtóértesülés után tisztázódott.
A szén-dioxid kibocsátásban érintett társaságokat terhelő két új fizetési kötelezettség került bevezetésre a kormány júliusi rendelete alapján. Amennyiben egy társaság a rendelet hatálya alá tartozik, a szén-dioxid kvóta adó és a tranzakciós díj elnevezésű fizetési kötelezettsége lesz a továbbiakban. A Deloitte szakértői annak jártak utána, pontosa
Jövő ősztől ingyenes lehet a jogosítványszerzés a középiskolás korú gyerekek jelentős részének. A CKP szerint a tervezet több sebből, vérzik: nincs elég oktató, de az sem látszik, miből fogja mindezt fedezni a kormányzat.
Ha augusztus 20. és Keszthelyi-öböl, akkor István, a király Kupa! Az előzetes visszajelzések alapján minden eddiginél magasabb részvételre számítanak a Balaton nyugati medencéjének legjelentősebb vitorlás eseményén. Így a csaknem 40 éves múltra visszatekintő regattán több mint 100 hajó szállhat vízre és versenyezhet a Mészáros Pál Borászat Nagydíjá
Jövőre élesedik a globális minimumadó rendszere, amely a legnagyobb multinacionális vállalatok nyereségét igazságosabban osztaná szét az értékesítés és fogyasztói országok között. A bevezetés hatását még nehéz pontosan megbecsülni, de a cégek adóelkerülési trükkjeinek szinte biztosan gátat szab. Csakhogy a bevételek átrendeződésének köszönhetően a
"Teljesen világos mindannyiunk számára, hogy politikai okokból helyezi mind nagyobb nyomás alá Magyarországot" – mondta a vízumszigorításról Gladden Pappin.
Nem panaszkodhatunk, reális az idei Sziget fesztivál mintegy 420 ezres összlátogatószáma, még akkor is, ha 30 ezerrel kevesebb a tavalyinál. 2022-ben a COVID miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra - jelentette ki a Sziget főszervezője szerdán az MTI-nek.
Minden lakástípus esetében nőtt a forgási idő, a vásárlók lassabban döntenek, az ingatlanok több időt töltenek a piacon, derült ki az Otthon Centrum országos felméréséből. A korábbinál sokkal fontosabb szempont lett a vásárláskor az ingatlan állapota és minősége.
A mentőknek kisebb sérülések, múló rosszullétek miatt kellett segítséget nyújtaniuk a Sziget fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt – közölte az Országos Mentőszolgálat a szerdán véget ért rendezvény tapasztalatait összegezve az MTI-vel.
A holland legfelsőbb bíróság a környezetvédelmi aktivisták tiltakozása ellenére szerdai ítéletében engedélyezte a rotterdami kikötő területén Európa legnagyobb szén-dioxid megkötési projektjének megvalósítását. A projekt egy szén-dioxid-leválasztó és -tároló létesítmény lesz, és várhatóan mintegy 2%-kal csökkenti az ország éves CO2-kibocsátását.
2022 nyarán a pucérruhák valósággal berobbantak a divat világában, azóta már szinte minden bevállalós sztáron láthattunk áttetsző ruhadarabot. Nem csoda, ha te is kedvet kaptál a kipróbálásához.
A Saaten-Union egy jól bevált, kiváló beltartalmi mutatókkal rendelkező és egy új, kiemelkedően egészséges fajtát ajánl az igényes magyar termesztők figyelmébe.