Az énekesnő és a sztárséf kapcsolata a közelmúltban futott zátonyra, a legfrissebb pletykák szerint egy harmadik fél miatt. Úgy tűnik, Tóth Gabi mielőbb megszabadulna Krausz Gáborral közös múltjától.
Sarah Ashton-Cirillo szerint az orosz elnök élvezi, hogy gyerekek vérében fürdik, ezért nincs más megoldás, mint megállítani Putyint és béketárgyalásokat kezdeményezni.
Stresszmentes mobilitási hetet szervez szeptember első hetében a Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség: a programban résztvevő 14-18 év közötti fiatalok megismerhetik a különböző közlekedési eszközök és módok előnyeit, valamint a közlekedési kultúra és a szabályok alapjait.
Felnőttek legfeljebb három tő kendert termeszthetnek, kizárólag saját fogyasztásra. A termesztés másik legális formája a nem üzleti alapon működő, legfeljebb ötszáz fős szövetkezet lesz, amely a tagjait látja el kannabisszal.
Az osztrák parlament megszavazta a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, ami kimondja, hogy marad a tévéadó és a közmédia finanszírozására több pénzt fordítanak, hiába volt ellene jelentős tiltakozás.
Máté Csaba vezetőedző a csütörtöki visszavágó előtt nem továbbjutásban, hanem győzelemben gondolkodik azok után, hogy a Ferencváros múlt héten a 6–1-es máltai sikerével gyakorlatilag eldöntötte a Hamrun Spartans elleni párharcot a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
A mezei pockok kártételét a „pockos” vidékeken gazdálkodók megszokhatták már, azonban az idei évben az szokatlan mértékben jelent meg a napraforgótáblákon is.
Nagyon rossz hír érkezett a magyar gazdaság állapotáról, növekedési lehetőségeiről. A második negyedéves GDP-adattal technikai recesszióban maradtunk, és 2023 egészére a korábbi 1,5 százalékos "hivatalos" GDP-növekedés helyett örülhetünk, ha a 0 százalék meglesz. Azért minden rosszban van valami jó, a zsugorodás idején az infláció és az egyensúlyi
Nem először hozta kellemetlen helyzetbe magát Ursula von der Leyen: az Európai Bizottság elnöke Kiriákosz Micotakisz görög kormányfő krétai nyaralójában vakációzott, ami sokak szerint teljesen összeférhetetlen a pozíciójával. A 2024-es EP-választások közeledtével igencsak rosszkor jött Ursula von der Leyen számára az újabb botrány.
A litván kormány úgy döntött, hogy augusztus 18-tól ideiglenesen bezár kettőt a hat fehéroroszországi határátkelője közül - számolt be szerdán az LRT litván közmédia.
Alexander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke sürgeti, hogy a kontinens országai segítsenek felszámolni a futballhuliganizmust, melyet a sportág rákjának nevezett.
A szeretett személytől való végső búcsú szertartásához különböző tradíciók kötődnek a világ minden táján. Felénk bevett szokás a ravatal állítása, a koporsós temetés vagy a hamvasztás - de léteznek a világon - számunkra - igazán bizarr temetkezési szokások is. Íme!
1400 fényévnyi távolságban kering egy csillag körül az a bolygó, melynek felszíni hőmérséklete a hozzá közel eső, forró gazdacsillagnak köszönhetően eléri a 8000 kelvint (azaz a 7727 Celsius-fokot). Hasonlításképpen a Nap felszíni hőmérséklete nagyjából 5778 kelvinre (azaz 5504 Celsius-fokra) tehető. Erre a bolygószerű objektumra barna tör
Az Ethereumba történő befektetés előnyei és hátrányai, valamint a kriptográfiai piacon való hatalmas népszerűsége mögött meghúzódó okok. Mi az Ethereum?
Nőtt az euróövezet és az EU ipari termelése júniusban havi összevetésben, miközben éves szinten lassult a visszaesés üteme mindkét régióban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára szerdán felkerült adatok szerint. Júniusban az euróövezet ipari termelése 0,5 százalékkal nőtt májushoz képest, amikor stagnálást jegyeztek fel. Sza
A World Resources Institute "Aqueduct" vízkockázati kutatása szerint szélsőséges vízhiánnyal küzd huszonöt ország, amelyekben együtt a világ népességének negyede él. Az Aqueduct jelentés várakozásai szerint 2050-re a globális GDP közel harmada lesz kitéve nagyfokú vízhiánynak - számolt be a brit The Guardian.
Az orosz piacról eltűntek a nagy nyugati és távolkeleti autógyártók gépkocsijai, hatalmas az alkatrészhiány, amit a Kreml azzal próbál ellensúlyozni, hogy új életet akar lehelni az egykori Szovjetunióban népszerű márkába. Bár a realitások ezt könnyen felülírhatják. A Csajka – amit Magyarországon is jól ismertek a világháborút követő évtizedekben -
Magas szintű üzleti hangkutatás is folyik a bécsi egyetem nemzetközi vezetőképzőjében. Idén májusban kezdte meg 11 éves börtönbüntetését Elizabeth Holmes, a Theranos nevű biotechnológiai startup alapítója, aki dollármilliárdokat csalt ki befektetőtől egy nem létező genetikai elemző eljárásra.
Aki szereti a Balatont, az egyszerűen nem tudja megunni, főleg, hogy az mindig képes megújulni. Tökéletes példát hoztunk erre, az alábbi hely ugyanis elvarázsolt minket.