Pénteken sok helyen ragyogó napsütés lesz a jellemző, több-kevesebb gomolyfelhőre elsősorban az északkeleti-keleti, illetve a délnyugati tájakon készülhetünk.
Amennyiben még sosem hallottál Ahsoka Tanoról, akkor a Disney+-ra augusztus 23-án érkező sorozat tökéletes alkalom lehet, hogy megismerd őt. De ki is ez a karakter, akit már „A mandalóri”-ban és a „Boba Fett könyve”-ben is láthattunk és miért volt akkora esemény a Star Wars rajongóknak, amikor bemutatták a sorozat első előzetesét? Nos, ahogy azt mo
A Digital City hatalmas hi-tech hangyabolyában szó szerint a jövőt kalapálják. Belekóstoltunk a több tízezres K+F komplexum mindennapjaiba. Szöultól huszonegy kilométerre fekszik Suwon városa, amely a felületes szemlélő számára egy meglehetősen jellegtelen ázsiai iparvárosnak tűnhet. Ide nem nagyon tódulnak a turisták, hiszen ez nem meghatározó k-p
Minden év tartogat meglepetéseket, amelyek egyedivé tesznek egy-egy évjáratot, beleértve az ültetvényeket körülvevő élővilág kölcsönhatásait is. Sokszor beszéltünk már az esca faszövetet károsító betegség fellépéséről, de elsősorban kórtani szempontból, most a rovarok betegséget terjesztő szerepéről lesz szó.
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nemcsak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv. Ezáltal magabiztosabban tudnak a leendő munkavállalók jelentkezni, és az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek. Bár a magyar jogba való átültetése
Az uszkár az egyik legértelmesebb, igen ügyes, nagy munkakedvű, kedves, tanulékony és szolgálatkész fajta. Régen főleg vízi vadászatokon használták. Ma világszerte elterjedt, kedvtelésből tartott kutya.
Putyin hiába zárta el tavaly a gázcsapokat, a nagy európai gazdaságok gond nélkül átvészelték az előző telet. Az oroszok lépése paradox módon a hozzájuk továbbra is hűséges magyar kormány számára okozott a legnagyobb kárt. Idén Európa sokkal felkészültebb, sőt egy ügyes trükköt is bevetnek, nehogy az orosz gázra szoruljanak.
Összetörte Krausz Gábort, hogy véget ért a házassága Tóth Gabival. A sztárséf egyik legjobb barátja és kollégája, Vomberg Frigyes a Blikknek elmondta, mindenben a barátja mellett áll, aki most rendkívül nehéz időszakon megy keresztül.
A Szigetet sem kerülte el az infláció. A fesztiválozók szerint a magyar pénztárcáknak igen borsosak az árak idén is. A szervezők ugyanakkor kiemelték: minden vendéglátóhely kínálatában van egy pénztárcabarát étel, amelynek ára nem haladhatja meg a 2500 forintot.
Nicholas Winton tőzsdeügynök hősies tettet vitt véghez a második világháború előestéjén: 669, többségükben zsidó származású kelet-európai gyermeket menekített Nagy-Britanniába, így akadályozva meg, hogy áldozatul essenek a Holokausztnak.
Ha lehetne, átlagosan már 57 évesen nyugdíjba vonulnának a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztály tagjai – erre jutott a K&H biztos jövő felmérése. Ha tehetnék, 19 százalékuk legfeljebb 50 éves koráig dolgozna. Ugyanakkor mindössze 10 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a törvényileg meghatározott nyugdíjkorhatár elérése előtt valóba
Egy jelentős változás a láthatáron: novembertől megújulnak a lakóingatlanok energiatanúsítványaira vonatkozó előírások. Ez új időszakot indít a lakás- és lakáshitel piacon, és felhívja a figyelmet az energiahatékonyság növekvő fontosságára.
Magyarországon 1,2 millió vagy annál is több ember szenved migrénes fejfájástól. A migrén kétszer annyi nőt érint, mint férfit. És sokan nem is tudják, hogy épp migrénes rohamuk van. Neurológus szakértő segít eloszlatni a félreértéseket és tévhiteket.
A technika a mérnöki megkötések generatív AI modellekbe építésével biztosít új lehetőségeket a dizájnereknek – állítja a Toyota Kutatóintézet (TRI). A frissen bemutatott generatív mesterséges intelligencia az autógyártó hagyományos mérnöki erősségeit ötvözi az AI legmodernebb képességeivel, a járműtervezési folyamat javítása érdekében. A járműterve
Az ukrán katonai hírszerzés kedden közzétette egy lehallgatott telefonbeszélgetés hangfelvételét, amelyben egy Ukrajnában tartózkodó orosz katona azt állítja, hogy elmondták neki, meddig fog még tartani a vérengzés.
György herceg rendszeresen az édesapja kezét fogja a különböző rendezvényeken, egy szakértő szerint pedig ennek megvan a maga oka. György Vilmos herceg elsőszülött fia, azaz egy nap jó eséllyel király lesz belőle. Az uralkodói létre való felkészítés azonban sokszor egy életen át tart, a kisfiút pedig a jelek szerint már most elkezdték trenírozni a
Bár a Facebook kriptója meghiúsult, a multik nem adják fel, a PayPal bejelentette stabil kriptoérméje elindulását. A PYUSD a bevált szabályok szerint működik, a százmilliós potenciális felhasználótábornak köszönhetően mégis sikerülhet áttörést elérnie. De mit szólnak ehhez politikusék?
Életünk során számtalan esemény hagy nyomot bőrünkön. Lehetnek apró horzsolások, kamaszkori pattanások vagy egy komolyabb műtéti beavatkozás. Mindenki arra törekszik, hogy ezek a sérülések ne hagyjanak nyomot a testünkön. Azt azonban nem mindenki tudja, mit szabad és mit nem a hegesedő bőrrel tenni. Vegyük sorra, milyen tévhitek élnek a hegekkel és
A vízügyi igazagatóság megelégelte, hogy sokan engedély nélkül telepítenek vízbejárókat a Balatonnál. A kapukkal lezárt területeken egyszerűen levágják a lakatokat, majd a stégeket kiemelik a vízből és elszállítják.
Gyopáros Alpár nem ismerte fel Sándor Fegyir cirill betűkkel írt nevét egy, a nagykövet kinevezéséről szóló cikkben. Miután szembesítették a tényekkel, kijelentette: ezek szerint Sándor Fegyir nem magyar ember. Az ellenzék szerint a hozzászólás aggasztó, és az államtitkár tudatlanságát mutatja. A külpolitikai szakértő pedig úgy véli, a megjegyzés t