Három fő oka van annak, hogy ennyire jelentős az üzemanyagárak emelkedése Magyarországon, mint ami az elmúlt hetekben bekövetkezett és ebből kettő az olajárak nominális alakulásához, egy pedig a forint gyengüléséhez köthető.
A Ferencváros fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a máltai Hamrun Spartans vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.
Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.Egyre sikeresebb a Kerékpárosbarát app, amelyet eddig több mint harmincezren töltö
Évtizedek óta nem volt ekkora a vízszint az ország déi részén húzódó Drávánál. A Dráván levonuló árhullám ma hajnalban 590 centiméterrel tetőzött, Szentborbásnál, Drávaszabolcsnál pedig holnapra várják az elhúzódó tetőzést.
Az OTP második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta az eddigi rekordot és a várakozásokat is. A korrigált adózott eredmény 284 milliárd forint volt, ami 75%-os éves növekedést jelent és 46%-kal magasabb az elemzői konszenzusnál. A korrigált saját tőke arányos nyereség (ROE) 33,5% volt a második negyedévben és 28,4% az első félévben.
A Debrecen gól nélküli döntetlent ért el az osztrák Rapid Wien otthonában a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.
Egy 16 éves DJ a lemezeket oda-vissza tekergető technikájával kergetett eksztázisba egy 300 fős táncoló tömeget, amely eredetileg a húga pénzgyűjtő születésnapi partijára gyűlt össze egy bronxi bérházban, 1973. augusztus 11-én.