Szeptember első hétvégéjén a HodlHodl csapata ismét megszervezi a Baltic Honeybadger 2023-at, a tradicionális éves Bitcoin konferenciát a lettországi Rigában.
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az Ajax védekező középpályását, Edson Álvarezt.
Az EU bizonyos területeken és alapanyagoknál Kínától, valamint néhány cégtől függ, de a tagállamok egymásnak is keresztbe tudnak tenni. Már az asztalon egy uniós javaslat, ami próbál segíteni, de több tagállam – köztük Magyarország – még többet akar. Kérdés, mi valósulhat meg az EP-választásig.
Több ezer magyar szállásadó jelezte a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, hogy még mindig nem kapták meg a nekik jogosan járó szállásdíjakat a Booking.com-ot üzemeltető közvetítőcégtől – szúrta ki az Utazómajom.
Taissa Farmiga újra eljátssza Irene nővér szerepét Az apáca 2 című filmben, melyben szembeszáll a démoni apácával, Valakkal. Itt a magyar szinkronos előzetes.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az ATV a „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátékával megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak a műsorban. A tévétársaság, amely végig együttműködő volt az eljárás során, nem kapott bírságot, ugyanakkor igazolnia kell a GVH
Országszerte csaknem 400 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből több mint 200 kilométeren harmadfokú. A Dráván és a Rábán is mára várható a tetőzés.
A magyar fiatal lakosság 20 százalékát érinti az aranyeresség, 50 év felett pedig akár 50 százalékban is előfordulhatnak a szégyenkezve elhallgatott panaszok. Bár megjelenése gyakori, az aranyeresség mégis tabutémának számít.
Szeptemberig lehet jelentkezni a felnőtteknek szóló szakmai képzésekre. A választást felnőttképzéssel kapcsolatos kisokossal segíti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A 25 év felettiek a Szakmajegyzékben szereplő, mintegy 180 szakma közül választhatnak. A BKIK a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve a területi iparkamarákkal köz
Mikor a teljes értékű növényi étrend szóba kerül, sok embernek még mindig a hatalmas lemondás jut eszébe. Ezt azonban rögtön meg tudja cáfolni dr. Andrási Nóra, a Mindenmentes oldal alapítója, ahol elég csak néhány receptre rápillantani, hogy az ember kedvet kapjon a növényi alapú táplálkozáshoz.
Fizetés nélkül távozott az étteremből egy pár két gyerekükkel együtt - rájuk zúdult az emberek gyűlölete, de azt állítják, jó okuk volt erre a viselkedésre.
Az atlétika messze nem a legjobban fizető sportágak közé tartozik. Mondjuk egy teniszező csak nevetne azon, mik a pénzdíjak egy-egy világbajnokságnak. Azért nagyon ne sajnáljuk a menő futókat, dobókat, ugrókat se!