2023. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
12:06
Az MNB radikálisan csökkentette működésének karbonlábnyomát (Biztosító Magazin)
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) az elmúlt három évben közel 60 százalékkal, az általa korábban vállalt mérték duplájával mérsékelte működésének karbonlábnyomát, ezzel összességében évente mintegy 2-3 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítette a környezetet
aug. 10
12:06
Szex, Shakespeare és iskola: törvényre hivatkozva korlátozzák a bárd műveit Floridában (Könyves Magazin)
Szex, Shakespeare és iskola: törvényre hivatkozva korlátozzák a bárd műveit Floridában
aug. 10
12:06
Biztonsági öve buktatta le az eltiltott sofőrt Fonyódon (Magyar Hírlap)
Büntetőeljárást indult a járművezetővel szemben.
aug. 10
12:06
Hadházy ismét egy furcsaságra bukkant: Orbánék nem tették zsebre, ami ezután következett (Nyugati Fény)
A politikus nem finomkodott, nyersen tálalta véleményét az ügyről.
aug. 10
12:06
Attól tartanak a háziorvosok, hogy jelentősen megnőnek az adminisztrációs terheik (Telex)
Egy rendelettervezet borzolja a kedélyeket, a Belügyminisztérium állítja, csak átláthatóbbá tennék a rendszert.
aug. 10
12:08
Lesújtó előrejelzés jött a magyar benzinárról (Portfolio)
Jövő év elején már 700 forint fölött alakulhatnak az üzemanyagárak a magyar kutakon, miután a rájuk ható tényezők mind a drágulás irányába mutatnak - nyilatkozta Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője a VG-nek.
aug. 10
12:12
Adják el japán kötvényeiket a külföldi befektetők (Portfolio)
A külföldi befektetők jelentősen visszahúzódtak a japán kötvényektől, az augusztus 5-én zárult héten nettó 1,97 ezermilliárd jen (13,70 milliárd dollár) értékű, egy évnél hosszabb lejáratú kötvényt vettek ki, ami január 13. óta a legnagyobb mennyiség. Mindez a helyi kötvényhozamok további emelkedésével jár, miután a Bank of Japan kiigazította hozam
aug. 10
12:12
Novák Katalin bejelentette: a tehetség utat tör magának (ATV)
A Sándor-palotában fogadott egy fiatal tehetséget a köztársasági elnök.
aug. 10
12:12
Magyarázkodásra kényszerült az ukránok amerikai katonai szóvivője (hirado.hu)
Felháborodást váltott ki a közösségi oldalakon Sarah Ashton-Cirillo, az ukrán védelmi erők egyik új, amerikai származású, transznemű szóvivőjének bejegyzése.
aug. 10
12:12
Tízmillió forint lesz a strandröplabda ob döntőjének összdíjazása (m4sport.hu)
A szervezők szerint a hétvégi versenyen a lelátókon akár 1400 néző is el elfér majd.
aug. 10
12:12
Így reagáltak a magyar celebek Tóth Gabiék válására: "Ezt kizárólag ti ketten tudhatjátok, érthetitek, senki másra nem tartozik" (SzMo)
Ördög Nóra és Joshi Bharat szomorú emojikat küldött, Steiner Kristóf ennél beszédesebb volt. Bihari Viktória pedig felajánlotta, hogy szívesen beszélget a párral, ha ezt szeretnék.
aug. 10
12:12
Rétvári Bence: Árucikk lett az LMBT? (Magyar Hírlap)
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán osztotta meg a véleményét.
aug. 10
12:12
Jelentős változások lesznek az 59-es villamos vonalán (Magyar Nemzet)
Pótlóbuszok fognak közlekedni egyes szakaszokon.
aug. 10
12:12
Képesek azt a szót a szájukra venni, hogy "gyermekvédelem". Nem félnek az Istentől? (Mandiner)
A Fidesz szégyellje magát. Interjú.
aug. 10
12:12
Csökken az egyik üzemanyag ára (Forbes)
Három forinttal olcsóbb lesz a 95-ös benzin, a gázolaj ára nem változik.
aug. 10
12:12
Megegyeztek a klubok, küszöbön Harry Kane átigazolása (Sportal)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur elfogadta a Bayern München 100 millió eurós ajánlatát Harry Kane játékjogáért – számolt be róla a megbízható újságíró, David Ornstein.
aug. 10
12:12
Vádat emeltek a budai iskolában késelő diák ellen (Telex)
A vádirat szerint a 19 éves fiú már előre elhatározta, hogy ölni fog, és legalább másfél hétig úgy járt iskolába, hogy hátizsákjában kalapács, olló és két kés is volt.
aug. 10
12:12
Megyeri Csilla ellen is indulhat eljárás - Ilyen büntetés várhat a támadójára (naphire.hu)
Napok óta lázban tartja az országot Megyeri Csilla “verekedős” ügye, akire egy fesztiválon támadt rá egy férfi. Az ügyben a rendőrség nyomoz, a Naphire.hu információi szerint viszont az ismert celeb ellen is indulhat eljárás - ha igazak a sajtóhírek.
aug. 10
12:14
Véredben van a segítség! (Magyar Hírlap)
Videókampánnyal buzdít véradásra a Magyar Vöröskereszt.
aug. 10
12:14
Rétvári Bence: Homoszexuális párokkal is reklámozzák az idei Sziget Fesztivált (Magyar Nemzet)
A képviselő feltette a kérdést: Árucikk lett az Lmbt?
aug. 10
12:14
Hat menekült sportoló indul a budapesti vb-n (Sportal)
Hat sportoló lesz tagja a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon a menekültek csapatának – írja az MTI.
aug. 10
12:16
Háborúra készül Észak-Korea (Magyar Nemzet)
Az észak-koreai vezető leváltotta a hadsereg vezérkari főnökét és a fegyvergyártás fellendítésére szólított fel.
aug. 10
12:18
Az áradás délutánra éri el a rakpartok szintjét Győrben (Infostart)
A Duna Magyarország fölötti szakaszán tovább folytatódott az apadás, melynek mértéke a következő napokban kissé lelassulhat.
aug. 10
12:18
Megszólalt a szakember a gyermekét táborba küldő szülők rémálmáról (Metropol)
Másképp látja a helyzetet a gyermek és a felnőtt.
aug. 10
12:18
Két alapkezelőt is megbírságolt az MNB (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közel 30 millió forintos bírságot szabott ki két alapkezelőre, mert javadalmazási modelljük túlzott kockázatvállalásra ösztönözhette az osztalékra jogosult azon munkavállalókat, akik egyben az alapkezelők tulajdonosai - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
aug. 10
12:18
Cukorbetegek húsfogyasztása - Mire kell odafigyelni? (WebBeteg)
Húsból miért nem ehet annyit a cukorbeteg, amennyit akar, ha egyszer a napi szénhidrátszámítás szerint nem kell figyelembe venni a szénhidráttartalmát?
aug. 10
12:18
Ozorai haláleset: a belga sajtóban is nagy port kavart, a drogokhoz kapcsolják a hírt (vg.hu)
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel a vasárnap reggel az Ozora fesztivál területén holtan talált nő ügyében.
aug. 10
12:18
Szám Kati: Egyensúly – #Szembefordított tükrök (Képmás)
Amikor gyerekként először láttam meg a gardróbszekrény egymásnak fordított tükörajtóit, azt hittem, egyszerűen ismétlődnek a folyosóvá mélyülő képek. Pedig hogy is lehetne ugyanaz? Hisz minden újabb tükröződésben ott az összes előző kép.
aug. 10
12:18
Schumachert sosem feledik, egy vagyont áldoznának az autójáért (BorsOnline)
Mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha ilyen relikviát akarsz!
aug. 10
12:18
Lakatos Márkot kirabolta egy motoros Barcelonában, szinte mindene odalett (SzMo)
A hitelkártyái és készpénz mellett dokumentumok és az edzőcucca is a kezéből kitépett táskában volt. Azonban nem hagyja, hogy mindez elrontsa a nyaralását.
aug. 10
12:18
A Dunába vetette magát egy ismert galériatulajdonos (Magyar Hírlap)
A férfi a fővárosi éjszakai élet népszerű figurája volt.
aug. 10
12:18
Hatalmas mozgósításba kezd Lengyelország, tízezer katonát küldenek a határra (Mandiner)
A lengyel védelmi miniszter szerint a potenciális támadók "elriasztása" miatt hozták meg a döntést.
aug. 10
12:20
Brazil elnök: A természetnek pénzre van szüksége! (Magyar Hírlap)
"Az éghajlatváltozás tagadása ma már egyszerűen őrültség".
aug. 10
12:21
Jóképű férfivá érett Szandi fia: 21 éves lett Domonkos (Blikk)
21 éves lett Szandi középső gyermeke, Domonkos. A büszke édesanya megható bejegyzéssel köszöntötte szülinapos fiát.
aug. 10
12:21
Horvátországnak nagy gazdasági sikert hozott az év eleji csatlakozás az euróövezethez (Piac és Profit)
Az ezredforduló tájékán még aktívkorú nagy politikai generáció egyengette monetáris unió annak létrejöttétől kezdve az öreg kontinens népeit a második nagy háború vérontását követően egységbe forrasztó fél évszázados integrációs trend első számú szimbólumává magasztosult. Az euróövezet primer funkciója tehát főként szimbolikus volt, vagyis szerepkö
aug. 10
12:22
Tízmillió forint lesz a döntő összdíjazása a strandröplabda országos bajnokságon (Magyar Hírlap)
A 2028-as Los Angeles-i játékokra már kvótaközeli állapotba kerülhetnek a hazai strandröplabdázók.
aug. 10
12:24
EM: tavaly 7 százalékkal csökkent a hazai üvegházhatásúgáz-kibocsátás, közel a 2030-as cél (Alternatív Energia)
Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (E
aug. 10
12:24
Kémszoftvert tettek a gépére: kirúgták a home office-ban dolgozó nőt (ATV)
Munkáltatója szerint nem gépelt eleget, amit adatokkal is alátámasztottak. 54 leütés - óránként.
aug. 10
12:24
Hatfős menekült csapat is indul a budapesti atlétikai vb-n (m4sport.hu)
Két női és négy férfi versenyző található a csapatban.
aug. 10
12:24
Csehország: stagnáló gazdaság, csökkenő infláció (vg.hu)
Éppen csak elkerülik a recessziót.
aug. 10
12:24
Meghan Markle és Harry herceg külön utakon járnak, az ok teljesen érthető (Glamour)
Meghan Markle és Harry herceg külön utakon járnak. Míg a királyi kötelezettségeit feladó herceg Ázsiába utazott, addig a felesége egy igen népszerű turné koncertjére látogatott ki hazai terepen.
aug. 10
12:24
Rejtélyes körülmények között 14 évesen elhunyt a luxuskocsikkal pózoló influenszer (Joy)
Mindenkit sokkolt a 14 éves tinirapper halála.
aug. 10
12:24
A vártnál kevesebbe kerülhet a gázártámogatás a német államnak (Tiszta Jövő)
A világpiaci árak csökkenése miatt a tervezett összeg egyharmadába kerülhet a német államnak a lakossági és vállalati fogyasztók gázártámogatása egy szerdán ismertetett számítás szerint.
aug. 10
12:24
A baba jön, a barátnők mennek - jól van ez így? (Life)
Számos nehézség és megoldandó probléma elé állít minket az élet. A bulis estékkel, iszogatásokkal, hajnalig tartó beszélgetésekkel teli fiatalkort hamar felváltja a felelősségteljes babázás, a gyermekvállalás időszaka. Baráti kapcsolataink egészen biztos, hogy nem ekkor fognak kiteljesedni, régi barátságaink ellaposodhatnak, de miért ne lehetne ez
aug. 10
12:24
Egyre többen ellenzik a kiskorúak nemváltását Amerikában (Magyar Hírlap)
A megkérdezettek 41 százaléka támogatja a nemváltoztató hormonok és kezelések betiltását.
aug. 10
12:24
Az életben maradásért izzadunk a hőhullámok idején (Magyar Nemzet)
A tartósan magas hőmérsékletet nehezen viseljük el.
aug. 10
12:24
A budapesti kamara kisokossal segíti a felnőtt szakképzést (Magyar Hírlap)
Magyarországon az állam mindenki számára ingyenesen biztosítja két szakma és egy szakképesítés megszerzését.
aug. 10
12:24
Rejtett nárcizmus: így sebezhet meg a titkoltan önimádó ember (egy.hu)
Rejtett nárcizmussal sokan élnek, ezért fontos, hogy felismerjük annak jeleit.
aug. 10
12:24
Mégis kiadják az olaszoknak a maffiaperben gyanúsított Sz. Edinát (AC News)
Előtte azonban meg kell várni, amíg a magyar ügyvédnő itthon zajló másik perében jogerős ítéletet hirdet a bíróság.
aug. 10
12:24
Már 14 csapat ismert a női kosaras olimpiai selejtezőtornán (Sportal)
Már 14 válogatott ismert a februári 16 csapatos női kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, amelyen a magyarok is részt vesznek – számolt be róla az MTI.

Keresés