A 25 éves holland pilóta mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője zárt az esős körülmények között, nedves aszfalton kezdődő viadalon. A rajtot követően az első körben szinte végig nagyot küzdött egymással a két Red Bull-versenyző: előbb a második helyről
A verseny ma is a világ egyik legnézettebb és legünnepeltebb sporteseménye. A jellemzően egy háromhetes verseny 21 szakaszból áll, és körülbelül 3500 kilométeres távot tesz meg.
Hosszú idő után először, a harminc éves fennállásának ünnepléseként nyitotta meg kapuit a Procter & Gamble csömöri üzeme a sajtó előtt. Olyan márkák tartoznak a P&G portfóliójába, mint a Head & Shoulders, az Old Spice, a Lenor, a Pampers, az Always, a Naturella és a Tampax.
Szakszerűtlen szerelés, elöregedett kábelek, töredezett csövek és hanyagul rögzített bilincsek mellett még sok oka lehet annak, hogy kigyullad egy szerkezet. Egyetlen kiégett autó értékének többszöröse a kár, ha parkolóban, pláne teremgarázsban lobban lángra egy kocsi. Egy soroksári bevásárlóközpont mellett kigyulladt kocsiról tovább terjedt a tűz
Károly király egy vadonatúj, Erzsébet királynőről elnevezett kardot kap a skóciai koronázási ünnepségen. A különleges tárgy azért váltotta fel régebbi mását, mert az állam jelenlegi kardját túlságosan törékenynek ítélték meg ahhoz, hogy biztonságosan kézbe lehessen venni.
Számodra mit jelent a pénz? Valami olyasmit, amiből sosincs elég? Valamit, amire vágysz, de tartasz is tőle? A következő csillagjegyek pénzzel való viszonya különösen erős, így ők azok, akik a legnagyobb eséllyel gazdagodnak meg életük során.
A mai úgynevezett közéleti vitáink is alantasok, zsigeriek, gyalázkodók és végtelenül humortalanok. A baloldali onnan ismerszik meg, hogy a zsűrinek drukkol, nem az előadónak.
Amikor a párna tökéletes anyagának kiválasztásáról van szó, a selyem és a pamut már régóta versenyeznek egymással. Ha azonban a kényelem és a szépség előnyeit keresed, a selyem párna lesz egyértelműen a győztes. Itt az ideje, hogy megtapasztald a vele járó pozitív hatásokat!
A szexuális problémákat sokan kínosnak tartják, a férfiakra pedig különösen jellemző az, hogy senkivel nem mernek beszélni róla, a segítségkérést pedig talán gyengeségnek, de mindenképpen kudarcnak élik meg. Pedig a kutatások szerint nincsenek egyedül azzal, ha valami nem úgy működik, ahogyan szeretnék. És segítséget kérni sem gyengeség, hanem éppe
A bántalmazók. Ők azok, akik valójában nem kíváncsiak a másikra, mert tudják, erőszakos manipulációs eszközeikkel majd úgyis a saját képükre formálják a partnerüket.
A nyomozó hatóság, valamint a Nav is vizsgálódhat a Karácsony Gergely főpolgármester mozgalmához érkezett, „tisztázatlan eredetű”, több mint félmilliárd forint ügyében – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Ez a gyors és egyszerű házi barackos sorebet recept az egész család kedvence lehet a nyári kánikulában.Ehhez a barackos sorbethez, amit szerencsére fagylaltkészítő nélkül is könnyedén összedobhatunk csupán három összetevőre lesz szükségünk!Hozzávalók:8 érett őszibarack200 g porcukor1 evőkanál citromlé, de ízlés szerint akár többet is beletehetünkHa
Az Erdőfű előadása lehetőséget teremt arra, hogy a közönség megtapasztalhassa a Kárpát-medencei népzene egyedülálló hangzását a különféle hangszeres felállások és a sajátos játékmódok tekintetében.
Az új hivatalos adatok azt mutatják, hogy Írországban az adatközpontok villamosenergia-felhasználása ugrásszerűen megnőtt, miközben az ország nem teljesíti az éghajlatvédelmi célokat.
Átadták a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljának díjait szombat este: életműdíjban részesült Wischer Johann vajdasági színművész, rendező és Biluska Annamária színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának örökös tagja.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is mezítláb fogok túrázni 1.500 méteres magasságban egy gleccser-tó körül, mégis megtörtént velem a Prebersee -nél és olyan jó volt, hogy mindenkinek szívesen ajánlom!
Ösztöndíjprogram indul a hátrányos helyzetű középiskolásoknak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezésében. A program a „Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért” elnevezést kapta. Olyan hátrányos helyzetű fiatalok nyerhetik el az ösztöndíjat, akik két évvel az érettségi előtt állnak, kreatívak,
A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 21,5%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyorsan felzabálja a nyugdíjak havi összegét, nagyon gyorsan el lehet azt költeni a magasra ugrott élelmiszer árak miatt (is). Cikkünkbe
A kutyák szeretik, ha van egy kuckós, zárt hely, ahová bebújhatnak, elvonulhatnak. A kényelem, a biztonság és az érzelmi jólét mellett a ketrecek, boxok és hordozók a gazdik életét is megkönnyítik. Gyakran elengedhetetlenek az utazáskor, főleg, ha hosszabb útra indulunk, mert egyrészt védik a kutyát, másrészt biztonságos környezetet biztosítanak a
Hogyan lehet finomítani az edzések utáni felépülési időt a teljesítőképesség növelése és a sérülésveszély csökkentése mellett? Egy friss kutatás meglepő választ adott a gyakori kérdésre.