A Wizz Air Tel-Avivból Varsóba tartó egyik járatán az egyik utas készített egy felvételt, amelyen az látszik, hogy egy művégtagot viselő férfinak le kell szállnia a gépről – írja a Telex.
Vizsgálatot indított a Wizz Air annak az ukrán amputált lábú katonának az ügyében, akit leszállíttattak a légitársaság egyik járatáról Tel-Aviv repülőterén.
A legerősebb kritikát a kórházak tisztasága és higiéniás állapota váltja ki. Ettől függetlenül a megkérdezettek csaknem 30 százaléka látott már olyan kórházat, ahol a mostoha körülmények ellenére kiváló gyógyító munkát végeznek - derül ki a Magyar Target–Pulzus Média Kutató friss, reprezentatív felméréséből.
Az EU-n belül az idei első negyedévben Magyarországon volt a negyedik legalacsonyabb azon oktatásban, képzésben nem résztvevő 15-64 évesek aránya, akik a munkaerőpiacon sem voltak jelen foglalkoztatottként vagy munkanélküliként. A 13,7 százalékos hazai adat jóval kedvezőbb az uniós átlagnál (18,2%). A kedvező hazai mutatóban szerepet játszhat, hogy
Mikor már azt hinnéd, nem maradt trend, ami visszatérjen az ezredforduló időszakából, akkor tűnik fel egy újabb ikonikus darab, és nem tudod nem észrevenni, hogy meg is hódítja a nyarat. A csőtop és csőruha nem hagyta feledésbe merülni magát, és olyan lendülettel tért most vissza, hogy a hullámból te sem fogsz kimaradni.
A férfi a családját szerette volna meglátogatni. Könnyezve kérte a személyzetet, hadd maradhasson a fedélzeten, de nem engedték meg neki, mert a protézissel nem tudott leülni.
Tanársegéd lesz a mesterséges intelligencia a Harvard Egyetemen. A CS50 Bot-nak keresztelt chatbot a Bevezetés a számtógép-tudományokba kurzust fogja oktatni.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, a 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija eddig ismeretlen ok miatt siklott ki Kétpónál vasárnap 12 óra 30 perc körül. "Jelenlegi információink szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak" - közölték, hozzátéve: a veszély el
Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében, szerda délután akár 38 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében némileg mérséklődik a meleg. Csütörtökön többfelé előfordulhat zárpor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, emiatt jelentősen nő a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon – közölte a Mávinform.
A luxuskinézetű fürdő- és hálószobák már régóta nagyon népszerűek, újonnan pedig előszeretettel alakítunk ki kis kuckószerű helyeket is otthonunkban, ilyenek az olvasó-, vagy éppen a kávézósarkok.
A „hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely a magyarságra jellemző tulajdonságot, egyediséget, különlegességet és minőséget jelző értékek kiemeléséért jött létre. Ezen kiválóságokból gyűjtöttünk össze most párat, lássuk ismered-e őket!
George Russell a Brit Nagydíj hétvégéjének egyik reggelén különös szerelésben sétált be Toto Wolff irodájába: egy olyan inget viselt, amelyen a Mercedes csapatvezetőjének arcképe van sokszorosítva.
Megszólalt az egri kislány, Dorina édesapja. A gyermek néhány nappal ezelőtt hunyt el, és bár mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, az életét sajnos már nem tudták megmenteni.
Tavasztól egészen őszig találkozhatunk hazánk legnagyobb pókjaival, érdemes tisztában lenni a kinézetükkel, mert némelyik ugyan rendkívül ijesztő, de teljesen ártalmatlan.
Az iszlám közösségek gyakran kérnek engedélyt kulturális központok nyitására, amelyek később engedély nélküli mecseté változnak. A római kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a muszlimok is csak engedéllyel létesíthetnek új templomokat, ahogyan a katolikusok, protestánsok és zsidók is.
Bűnismétlés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett döntött a bíróság az Árpád hídi gázolóval kapcsolatban – írja az Index. A baleset okozója már a következő 30 napot is a börtön tölti majd.
A világ egyik legrosszabb helyén található ingatlanjának tulajdonosa állítása szerint nem bánta meg, hogy a zsebkendőnyi házban maradt, ami immár az autópálya közepén található.