A nem csökkenő inflációs nyomás miatt a költségvetési tanács elnöke is úgy gondolja, a kormánynak novemberben ki kell egészítenie a januári nyugdíjemelést, mert az éves infláció biztosan meghaladja majd a 15 százalékot. Szakértők szerint az élelmiszerárak durva, átlagosan 30-40 százalékos elszállása nagyon nehéz helyzetbe hozott több százezer nyugd
Az önkormányzati ciklus utolsó időközi választásait rendezik meg ma: Alsórajkon polgármestert, Nagykőrösön és Oroszlányban egyéni választókerületi képviselőt választanak. A most megválasztandó polgármesterek és képviselők mandátuma 2024 őszéig szól.
Sorozatban ötödször vérzett el a Q3 előtt időmérőn Sergio Pérez, Helmut Marko mégis lát egy lényeges különbséget közte és Nyck de Vries között, ami miatt a mexikói ülése továbbra sincs veszélyben.
A James Webb-űrteleszkóp folyamatosan túlszárnyalja a legnagyobb űrfelfedezéseket, most például a valaha észlelt legtávolabbi szupermasszív fekete lyukra bukkant rá.
Helyi idő szerint nyolc órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap Üzbegisztánban, a legnépesebb közép-ázsiai országban, ahol előrehozott elnökválasztást tartanak.
Kánikulában pihentetően aludni szinte lehetetlen. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnhet, ha ledobjuk magunkról a takarót, ám bizonyos hőmérséklet felett ez sem hatásos már. De vajon akkor mit lehet tenni? Elmondjuk!
A vasárnapi tévéműsorban hemzsegnek a nagy svindlerek, és az őrült ötletek megálmodói. Igazán szórakoztató filmek mellett egy kis fülledtség is belefért az öt megnézésre feltétlenül ajánlott filmbe.
Kína 20 milliomodik megújuló energiájú járműve (NEV) is legördült a gyártósorról Kantonban, Guangdong tartomány fővárosában, ami figyelemre méltó mérföldkövet jelent az ország NEV szektorában. (A Xinhua Global Service riportja)
A gyermekvállalás nem csak a nők karrierjét, de párkapcsolatát is megingatja - gyakrabban, mint azt bárki gondolná. Egy kisbaba érkezése még a legfelkészültebb szülők között is okozhat konfliktusokat, hiszen újra kell értelmezni a szerepeket és a munkamegosztást.
Egy hét alatt elérte a 25 (!?!) milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett árfigyelő oldalon, amelynek már a továbbfejlesztésén dolgoznak. A GVH azt közölte, hogy jelenleg hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, több mint hatvan termékcsoport árai találhatók meg az arfigyelo.gvh.hu címen elérhető
A szervezetünk folyamatosan változik és alkalmazkodik az évszakok időjárási viszonyaihoz. A nyári kánikula felboríthatja a szervezet egyensúlyát, legyen szó a bőrünk állapotáról, a folyadékigényünkről, az emésztésünkről vagy a fizikai terhelhetőségünkről. Ezért is fontos, hogy ilyenkor még jobban figyeljünk a testünk jelzéseire.
A legfontosabb adónemekből kivétel nélkül bevételnövekedéssel, esetenként kétszámjegyű emelkedéssel kalkulál az elfogadott költségvetés, ami a Niveus Consulting Group kommentárja szerint sok érdekes kérdést felvet. Kiszámolták, a banki befektetések extra sarca 50 milliárd forintot hozhat.
Ha naponta több kisebb döntésed előtt is megtorpansz és hosszan töprengsz, valószínűleg túlgondolod a dolgokat. Az alábbi jelek legalábbis erre utalnak.1. Nem tudsz aludni éjszaka, ha rossz döntést hozolMindegy, miről van szó, a megfelelő samponról, sütiről vagy éppen pólóról, minden választás létfontosságúnak tűnik. Valójában semmi sem fog történ
A napsugarak perzselését a legtöbb helyen csak kevés fátyol- és gomolyfelhő fogja csupán enyhíteni, de az északias szél is bekéredzkedik itt-ott az ország területére.
Egymás mellé kerültek az első sorba a barátok, ám Lando Norris úgy véli, nem a silverstone-i verseny, hanem a jövőbeni bajnoki csaták teszik majd igazán próbára a jó kapcsolatukat Max Verstappennel.
Nemrég sikerült a börtönbüntetését töltő Auréliónak elintéznie, hogy Pumped Gabót felvegyék a kapcsolattartók listájára. Kétségbeesett levelet is írt jó barátjának, hogy mielőbb látogassa meg. De hiába ment a börtönhöz az izomceleb…
A baloldali értelmiség, miközben egyenlőségről és mobilitásról papol, mégis szeretné megőrizni anyagilag és megbecsültségileg kiemelt státuszát mint forradalmi élcsapat és felvilágosult szakértő. Szilvay Gergely írása.
Lewis Hamilton szerint a „Red Bull-hasonmás” McLarenek remeklése a Brit Nagydíj időmérő edzésén egy fajta ébresztőül kell szolgálnia a Mercedes számára. A tegnapi kvalifikáció legnagyobb sztárja a wokingi istálló volt. Lando Norris 0,241 másodperccel maradt el az edzést megnyerő Max Verstappen idejétől, és a holland is csak az utolsó pillanatban tu