Még a legegyszerűbb gyümölcsös turmixok és levek formákba fagyasztott változatai is drámai mértékben múlják felül a bolti jégkrémek árait. Olcsóbb, egészségesebb házi jégkrémek tejes és mindenmentes változatban is.
2021-ben 6370 millió hektoliter volt a nagy hazai sörgyárak együttes értékesítése, ami 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 2021-es hazai termelés 5568 millió hektoliter volt, ami 3,5 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest – ez az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből derült ki. Negatív hatások is érik ugyanak
A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a KSH friss adatai szerint. Reál értelemben, az inflációt is figyelembe véve már tavaly megindult az árcsökkenés a piacon, amely idén tovább gyorsul. Ezzel együtt az ingatlantulajdonosok nem panaszk
Francois Villeroy de Galhau, az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja arra számít, hogy az EKB hamarosan befejezi kamatemelési ciklusát. Megjegyezte azonban, hogy ez egy "magas fennsíkhoz" vezet majd, ahol a kamatlábakat még jó ideig fenntartják, hogy a monetáris politika gazdaságra gyakorolt teljes hatását biztosítsák. Villeroy úgy
Idén egy szegedi végzős gimnazistát, Viczián Dánielt delegálja a Nobel-díj átadási ünnepségére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
Az amerikai elnöknek sűrű napjai lesznek Európában. Előbb Londonba látogat majd, ahol Rishi Sunak brit miniszterelnökkel fog tárgyalni. Onnan a vilniusi NATO-csúcsra utazik, aztán pedig Helsinkibe megy, hogy Finnországot köszöntse újdonsült NATO-tagként.
Jennifer Lopez még áprilisban jelentette be Delola nevű alkoholmárkájának debütálását. A reakciók nagyon különbözőek voltak, mivel az énekesnő-színésznő korábban többször is elmondta, hogy a bőre, a teste és az egészsége érdekében nem vagy alig iszik alkoholt. Most a téma annak okán újra terítékre került, hogy magának vásárolt alkoholt.
Mintha a Noé bárkájába való beszállás előtti pillanatok elevenednének meg újra. Elöl egy hatalmas bika lépked megfontoltan, utána néhány tehén az idei borjaival. Tisztes távolból követi őket két-három racka és ugyanannyi merinó, a sort pedig kecskék zárják. Azokból is akad többféle. Csak a vízi alkalmatosság nincs sehol, Noé apánk meg bizonyára más
Közeli Szalai Attila klubváltása. A Nemzeti Sport információi szerint a magyar labdarúgó-válogatott védője már alá is írta új szerződését a Bajnokok Ligájában is induló német élcsapattal, az Union Berlinnel.
Új naperőművet épít Nógrád vármegyében az Alteo, az energiaszolgáltató vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére nő a 17 millió eurót meghaladó, több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel - közölte az Alteo Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.
A kormány erkölcsileg és anyagilag is megbecsüli a polgárőröket – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán, jelezve, a kormány hamarosan együttműködési megállapodást ír alá az Országos Polgárőr Szövetséggel.
Sokkal jobban félünk a különböző internetes csalásoktól, mint a betörésektől. A tíz legnagyobb félelmünk közül hat köthető ilyen visszaélésekhez, jellemzően valamilyen banki csaláshoz. Az aggodalomra van is ok, mert meredeken emelkedik az ilyen visszaélések száma.
Fotó: police.hu Bejelentés érkezett 2023. július 9-én hajnalban arról, hogy a balatonudvari strandról eltűnt egy 14 éves budapesti lány, aki korábban egy ott megtartott rendezvényen szórakozott. A ruháit megtalálták a földön, viszont a fiatalnak nyoma veszett. A rendőrség civil állampolgárokkal közösen kezdte meg az eltűnt személy felkutatását. Az
Fernando Alonso szerint az Aston Martinnak újra kell gondolnia a stratégiáját a nyári szünetben. A spanyol pilóta most is azt érezte, hogy a 9. hely volt a maximum a számára a Brit Nagydíj időmérő edzésén. Az Aston Martin kétszeres spanyol világbajnoka már majdnem egy másodpercet kapott a pole pozíciót megszerző Max Verstappenhez képest. 2005 és
Francois Villeroy de Galhau, az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja arra számít, hogy az EKB hamarosan befejezi kamatemelési ciklusát. Megjegyezte azonban, hogy ez egy "magas fennsíkhoz" vezet majd, ahol a kamatlábakat még jó ideig fenntartják, hogy a monetáris politika gazdaságra gyakorolt teljes hatását biztosítsák. Villeroy úgy
Idén egy szegedi végzős gimnazistát, Viczián Dánielt delegálja a Nobel-díj átadási ünnepségére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
Több mint háromezer ember vesz részt az idén a srebrenicai békemenetben; a résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek.
A csendőrség szeme láttára, valamivel több mint 100 román nacionalista fakereszteket helyezett el az Úzvölgyi Katonatemetőben. A hatóságok hiába voltak nagy számmal jelen, nem avatkoztak be a láthatóan törvényellenes akcióba.
Hétfőn már több helyen is 37 fokos hőség lesz az országban, az előrejelzések szerint a legmelegebb szerdán leht, amikor már a 37-38 fokos kánikula sem lesz ritka. Éjféltől másodfokú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén.