A kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem (Szte) 85 hektáros tudományos és technológiai parkjának közműfejlesztése - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Az általános vélekedéssel ellentétben a legjobban fizetett amerikai vezérigazgatók nem mind a nagy technológiai vállalatoknál dolgoznak, bár tény, hogy a top10-es listára többen is ebből a szektorból kerültek ki. A Wall Street Journal által közzétett új elemzés szerint a sportszergyártó és fitness programokat kínáló Peloton, illetve az autókölcsönz
A célom jelenleg az, hogy teljesen függetlenné váljak anyagilag, én teremtsem meg az életemhez, hobbijaimhoz szükséges pénzt - mondta Schobert Lara. Hozzátette, már el is költözött otthonról, nem nagyon kér kölcsön a szüleitől.
„Megérkezett a házasságtörés királya és királynéja” - ezt a kaján megállapítást tette egy kommentelő, amikor Károly király és Kamilla királyné autója július 5-én, röviddel délután két óra után begördült a skóciai Szent Egyed-katedrális elé. A „második koronázás”, melynek Edinburgh adott otthont, nemcsak ilyen megjegyzéseket inspirált, de Diana herc
A macskák megosztó személyiségek, az emberek utálják vagy imádják őket. Ők nem az embert tartják istennek, hanem saját magukat, ebből kifolyólag nincs megfelelési kényszerük, azt csinálják, amit akarnak, hisz tudják, hogy így is hűséges szolgáik leszünk.
A most hírekbe került, a kormány által még 2021-ben több milliárd forintért vett luxusépület az egyre erősebb brüsszeli jelenlétnek csak az egyik eleme.
Az időérzékelés rejtélye évszázadok óta foglalkoztatja, és továbbra is lenyűgözi a tudósokat és a filozófusokat. Az időérzékeléssel kapcsolatos megértésünk az évek során fejlődött, és ma már tudjuk, hogy az agyunk döntő szerepet játszik abban, hogy hogyan éljük meg az időt.
Az Insider birtokába jutott a Wagner-zsoldoscsoport egyik belső fájljának biztonsági mentése, amelyből részletekbe menően kiderült, hogy a csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin milyen kapcsolatban állt az „orosz elit” tagjaival.
A csúcsot jelentő októberi 55 százalék után idén júniusban már „csak” bő 16 százalékkal nőttek az élelmiszerárak Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest.
Ha valaki a bevándorlás kérdéséről őszintén próbál beszélni, az a politikai korrektség áldozatául esik. Gát Ákos Bence volt a Stratéga vendége. Összefoglaló.
A lelkiismeretek felébredését és az egyház aktívabb jelenlétét sürgette a Földközi-tenger migrációs útvonalán ismétlődő halálesetekkel szemben Ferenc pápa.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. július 8-án 13 óra 25 perc körül az M1-es autópálya 31-es kilométerszelvényében, Bicske térségében, a Budapest felé vezető oldalon négy személygépkocsi ütközött. A baleset következtében közel nyolc kilométeres torlódás alakult ki. A hétvégi torlódások és közúti balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépkoc
Köztudott, hogy Tom Cruise még a leghalálosabb kaszkadőrmutatványt is saját maga végzi a filmjeiben, de legutóbb volt egy akciójelenet, amit még ő sem mert bevállalni.
Közösségi oldalán jelentkezett be hazánk egyik legnépszerűbb rappere, hogy személyesen közölje: nem tudja megtartani két következő koncertjét. Marics Peti zenésztársának súlyos kötőhártya gyulladása és torokgyulladása van, reméli mihamarabb visszatérhet a színpadra.
A szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén akár már 400 ezret is lehet fizetni. A fiatalkorúakra vonatkozó szankciók is jelentősen megváltoztak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Új naperőművet épít Nógrád vármegyében az Alteo, az energiaszolgáltató vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére nő a 17 millió eurót meghaladó, több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel - közölte az Alteo Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.