A MOK elnöke szerint erős kétharmada van a Kamarának azzal, hogy több mint 34 ezer orvos a tagság mellett döntött. Kincses Gyula arról is beszélt az ATV Start című műsorában, hogy az alapellátásban nem történt érdemi változás, és az egészségügyi forráshiányt az ellátórendszer átalakításával lehetne kezelni.
Zéró tolerancia a drogosokra, megszűnik a sebességkorlátozás bizonyos autópályákon és a sebességmérő kamerákat elsősorban olyan helyeket fogják elhelyezni, ahol azok valóban hasznosak: iskolák, óvodák, kórházak közelében. Olyan helyeken pedig nem, ahol semmi közük a biztonsághoz, csak az autósok megkopasztását szolgálják. Ez szerepel az olasz Kresz
Albérlettámogatást ad a bölcsődei dolgozóknak, az óvoda pedagógusoknak, a tanároknak, a szociális dolgozóknak, a rendőröknek és a tűzoltóknak a VI. kerületi önkormányzat. Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos támogatást nyújtanak 25 munkavállalónak. Soproni Tamás momentumos polgármester kiemelte, a kerület ezzel az intézkedéssel szeretné mega
Albérlettámogatást ad a bölcsődei dolgozóknak, az óvoda pedagógusoknak, a tanároknak, a szociális dolgozóknak, a rendőröknek és a tűzoltóknak a VI. kerületi önkormányzat. Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos támogatást nyújtanak 25 munkavállalónak. Soproni Tamás momentumos polgármester kiemelte, a kerület ezzel az intézkedéssel szeretné mega
Több helyen is felújítják a vágányokat az Erzsébet királyné útján és a Kolozsvár utcában, ezért szombat hajnaltól július 14-én, péntek estig változik a villamosok közlekedése Zuglóban és Újpalotán.
Újabb hónap telt el a legutóbbi bitcoinbányászrészvény-jelentésünk óta. A Kripto Akadémia által figyelt bányászcégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt hetek történései alapján. Június első napjaiban a BTC árfolyama folyamatosan csökkent, lokális aljpontját 24800 dollár körül, hó közepén találta meg, ahonnan bő egy hét leforgása
Albérlettámogatást ad a bölcsődei dolgozóknak, az óvoda pedagógusoknak, a tanároknak, a szociális dolgozóknak, a rendőröknek és a tűzoltóknak a VI. kerületi önkormányzat. Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos támogatást nyújtanak 25 munkavállalónak. Soproni Tamás momentumos polgármester kiemelte, a kerület ezzel az intézkedéssel szeretné mega
Van valaki, aki komolyabban tetszik, de fogalmad sincs, hogyan mélyülhetne el köztetek ez a dolog, és hogyan válhatna belőle kapcsolat? Segítünk, mi a kulcs az egyes csillagjegyek szívéhez. Mert teljesen más dolog tesz boldoggá egy titokzatos Skorpiót, ahogy mást egy végtelenül romantikus Halat is.
Számos szemészeti betegség esetén elengedhetetlen a szemfenékvizsgálat, hisz ezzel nagyon hasznos információkat kapunk a szem hátsó szegmenséről. Ezen komplex szemészeti vizsgálat történhet pupillatágításban és anélkül is.
Miért dönt egy pár amellett, hogy kinyitják a kapcsolatukat? Hogyan óvható meg a báziskapcsolat? Bemutathatjuk-e a gyerekeinknek a harmadik feleket? Z. Kocsis Blanka Fischer Gabriella mentálhigiénés szakemberrel, illetve érintettekkel beszélgetett az etikus nem monogám kapcsolatokról.
Az alapanyagok jelentős drágulása miatt a magyar kiskereskedelmi kávépiac értéke tavaly ugyan 20 százalékkal, 82,8 milliárd forintra bővült, a volumene azonban 11 százalékkal, 18,2 ezer tonnára csökkent - mondta Árok Gábor, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletág vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Svédország NATO-tagsága elérhető közelségbe került, lehetséges, hogy pozitív döntés születik a skandináv ország csatlakozásáról a szövetség jövő heti, vilniusi csúcstalálkozóján - mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben azt követően, hogy a török, a svéd és a finn külügyminiszter erre vonatkozó megbeszéléseket folytatott a szövetség székházában.
A magyarországi márkakereskedések 2690 BMW-t és 351 MINI-t helyeztek forgalomba az idei első fél évben. Ezzel a BMW a hetedik legnépszerűbb márka Magyarországon, a prémium szegmensben pedig az első. Az idén Magyarországon eddig 57 559 új személyautót helyeztek forgalomba, alig haladva meg a 2022. első fél évi 57 408 darabot. A közleményben rámutatn
Erős fél évet zártak a BMW Group márkái a magyarországi újautó-piacon: 2023. január és június között a BMW eladásai 15 százalékkal, a MINI márkáé 43 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t.
Hamarosan újabb részvény papírjaival is lehet érdemben kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. Az UBM Holding Nyrt. a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti kapocs, vagyis a takarmánykeverés regionális specialistája.
Ellazít, bódít, fókuszálttá tesz, a rutintalanoknak viszont hányásig tartó rosszullétet okoz. A 18. századi svéd találmány, a snüssz új generációs változatait főleg a legfiatalabb korosztályok fogyasztják, de diszkrét használatuk miatt azok körében is népszerű, akik egy üzleti tárgyalás közepén akarnak hirtelen nikotinhoz jutni. A ciginél lehet, ho
Az Európai Unió fokozatosan megszünteti a koronavírus-világjárvány idején a gyógyszerekre és az oltóanyagokra vonatkozóan bevezetett rendkívüli szabályozási rugalmasságot - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön.
"Magyarország világossá tette, nem vagyunk hajlandók elfogadni azt, hogy ránk kényszerítsenek idegeneket - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője.
A Titanic roncsaihoz való merülés közben tragikus módon felrobbant turista tengeralattjárót üzemeltető OceanGate a mai nappal leállított minden kutatási és kereskedelmi tevékenységet - írja a Reuters.
Kelenföldön több száz spanyol fiatal akart felszállni a Ljubljanába tartó vonatra, ezzel igencsak meglepték a MÁV-ot. A vasúttársaság szerint azonban ekkora tömeg bárhol a világon gondot okozna.
Az Európai Unió fokozatosan megszünteti a koronavírus-világjárvány idején a gyógyszerekre és az oltóanyagokra vonatkozóan bevezetett rendkívüli szabályozási rugalmasságot - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön.
Bemutatták az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentésének megállapításait Brüsszelben. A részletekről Petri Bernadettet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet kutatóját kérdeztük.
Az időjárás egyre inkább a nyaralóknak kedvez, a jelenlegi gazdasági helyzetben azonban, aki csak teheti, igyekszik visszafogni a kikapcsolódással járó költéseit. A magyar lakosság legnagyobb része például nem hajlandó 5-10 ezer forintnál többet költeni egy éjszakára, ha belföldön utazik derült ki az OTP Bank friss felméréséből. A nagyobb családdal