Korábban írtuk: Mozgó terelés mellett kaszálnak az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Tárnok térségében, ezért a torlódás már több mint öt kilométeres - tudatta az Útinform szerdán fél 9-kor a honlapján. Az M0-s autóút keleti szektorán, több helyen lassulás, torlódás alakult ki az erős forgalom miatt: az 1-es főúti végcsomópont felé vezet
Vasárnaptól Telkiben edzőtáborozik a magyar női labdarúgó-válogatott az első alkalommal sorra kerülő őszi Nemzetek Ligájára való felkészülés jegyében. Két nemzetközi mérkőzés is szerepel a programban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a költségvetési jelentéseiben tájékoztatja a közvéleményt a Költségvetési Tanács működéséhez kapcsolódó döntéselőkészítő munka főbb eredményeiről. A július 4-én publikált kiadvány a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot elemzi a június 22-ig rendelkezésre álló információk alapján – írja
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán azt írta honlapján, hogy az országos átlagot nézve a 26. héten is stagnált az örökítőanyag-koncentráció.
Szerda reggel már 376 fölé emelkedett az euró jegyzése, ami további gyengülést jelent a forint szempontjából. Az utóbbi napokban kicsi, de határozott lépésekkel indult el a lejtőn a magyar deviza, a múlt heti 370 alatti szintről fokozatosan gyengült el.
Elkezdődött az aratás Békés vármegyében, az őszi árpa betakarításával majdnem végeztek a gazdák, a termés elmarad a várakozásoktól - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatósága kedden az MTI-t.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy minisztériumi delegációval Kínába utazik, ahol a magyar gazdaság szempontjából kiemelt kormányzati és gazdasági szervezetekhez látogat. Kínai útja során a miniszter többek közt találkozni fog a Kínai Ipari és Technológiai Minisztérium tisztviselőivel, a Kínai Fejlesztési Bank, a Bank of China, a Kínai E
Az Európai Unió Bírósága szerint a közösségi hálózat csak úgy jeleníthet meg személyre szabott hirdetéseket, ha arra közvetlen beleegyezést szerez a felhasználótól.
1648-ban Lekdijk Bovendams Vízügyi Hatóságának azzal a kihívással kellett szembenéznie, hogy pénzt szerezzen a gátak javítására. Úgy döntöttek, hogy egy egyedülálló kötvényt bocsátanak ki, amely határozatlan ideig tartó éves kifizetéseket ígért a tulajdonosának.
Az Európai Bizottság jogállamisági jelentéstervezete átfogó értékelést nyújt az Európai Unió tagállamainak demoratikus rendszereiről, Magyarországot pedig szinte minden főbb fejezetnél kiemelik a hazai jogrendszer hiányosságai vagy visszásságai miatt. A szerdán hivatalosan is megjelenő, kiszivárgott dokumentum Magyarországon néhány pozitív fejlemén
Az, hogy hogy alszunk, nagyon fontos: nemcsak a mentális egészségünkre van nagy hatással, hanem a fizikai egészségünkre is.Éppen ezért jó, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy éjszakánként megkapjuk a teljes nyolc óra pihenést. Legyen szó akár arról, hogy lefekvés előtt a legjobb szépségápolási termékekkel lazítunk, súlytakaróval fekszünk be
Egy B kategóriájú jogosítvány megszerzése átlagosan háromszázezer és egymillió forint közötti összeget emészt fel. A végső ár elsősorban attól függ, hogy a tanulónak mennyi gyakorlati órára van szüksége a sikeres vizsgához.
Az ázsiai lefordulást követően rossz hangulatban zajlik a kereskedés Európa piacain is, a befektetők elsősorban a legfrissebb kínai gazdasági adatokat emésztik - ezek alapján megtorpanni látszik az ország gazdasági fellendülése, a Caixin/S&P Global beszerzésimenedzser-index felmérése szerint ugyanis a kínai szolgáltató szektor aktivitása júniusban
A 18-25 éves korosztály többsége öt, vagy akár annál is több évre tervez egy munkaadónál és két éven belül már feljebb látja magát a ranglétrán – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A pályakezdők 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken és céljuk, hogy elismertek legyenek a szakmájukban. Tavaly óta kétszer anny
A Citigroup csökkentette az euróövezetre vonatkozó 2023-as gazdasági növekedési előrejelzését a magas kamatkörnyezet hatása miatt - írja a Reuters. A bank közgazdászai most 0,8%-os GDP-növekedést jósolnak 2023-ra az euróövezetben, ami 0,3 százalékpontos csökkenést jelent a korábbi előrejelzésükhöz képest.