Több hónapon át tartó megmozdulások, szakszervezeti panaszok, petíciók, kirúgott vagy pályájukat véglegesen elhagyó tanárok ellenére megszavazták a státusztörvényt.
A mai nap a Parlament megszavazta azt a „salátatörvényt”, amely, többek között, szeptembertől csorbítja a bizalmi vagyonkezelés legnagyobb adóelőnyét: az adómentes felértékelés lehetőségét. Bár a végső szabályozás puhábbra sikeredett, mint az eredeti javaslat, de így is igaz: aki most kimarad, az várhatóan lemarad.
Magányosnak érzed magad? Nem vagy vele egyedül. Ebben az egyre magányosabbá váló világban mindannyian vágyunk az őszinte kapcsolódásra, amikor biztonságban érezhetjük magunkat a másik mellett. Cikkünkben elhoztuk az emberi kapcsolatok öt típusát, amelyekre szükségünk van, hogy kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat.
Napjainkban nem ritka, hogy a feltörekvő nehézsúlyú bokszolókat szinte azonnal a legnagyobbakhoz, például Muhammad Alihoz vagy Mike Tysonhoz hasonlítják. Ez a helyzet az Oroszországban született, de Kanadában élő Arszlanbek Mahmudovval (17–0–0, 16 KO/TKO) is, aki a múlt hétvégén ismét kiütéses győzelmet aratott, és akit Anthony Joshua következő ell
Nem a várakozásoknak megfelelően alakult a múlt hétvégi Osztrák Nagydíj a Mercedes Forma-1-es csapata számára, Toto Wolff azonban azt mondja, mindent megtesznek azért, hogy hétvégén, Silverstone-ban visszavágjanak.
Aláírták a szekszárdi belváros megújítását célzó, Zöld város kialakítása elnevezésű projekt kivitelezői szerződését kedden – közölte honlapján a város önkormányzata.
Változások jönnek a szakirányú oktatás megszervezésére és a szakképzési munkaszerződésre vonatkozó törvényben, de a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó jogszabály is módosul. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) „Könyvelőkkel a duális képzésért” címmel szervezett szakmai napot a budapesti vállalkozásoknak. A kétnapos esemény
A programon aznap 16 órától várják az érdeklődőket utcazenészekkel, a Karzat Színház interaktív Vándor Vurstli produkciójával és egy kétórás, rengeteg vendéget felvonultató Random Trip koncerttel.
A medve nem játék, tartja a mondás. Ezt bizonyára elfelejtették azok a kirándulók, akik nem olyan régen egy dinnye maradványait hagyták távozáskor a Szent Anna-tó mellett. A gyümölcs szinte azonnal…
Az államalapításra emlékező hivatalos ünnepségek és a „Szent István Nap – Isten éltessen Magyarország!”programsorozat lezárásaként Európa legnagyobb és leglátványosabb tűzijátékával ér véget az idei augusztus 20-ai ünnepségsorozat.
Magyarország mindaddig nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen további európai uniós finanszírozásához, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról – szögezte le kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A 18-25 éves korosztály többsége öt, vagy akár annál is több évre tervez egy munkaadónál és két éven belül már feljebb látja magát a ranglétrán – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A pályakezdők 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken és céljuk, hogy elismertek legyenek a szakmájukban. Tavaly óta kétszer anny
Matteo Zuppi bíboros, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottja kedden bejelentette, hogy jelenleg megoldást keres arra, miként térhetnének haza az ukrajnai háborúban – a kijevi vezetés szerint – Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek.
Nagyobb valószínűséggel fognak megdőlni a hőmérsékleti rekordok az El Nino ismételt beköszöntével, és hevesebb hőhullámokra számíthatunk majd a világ több részén.
A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében június végéig 2174 hitelkérelem érkezett, 1231 milliárd forint értékben, amelyből 579 milliárd forint beruházási- (lízinggel együtt), 652 milliárd forint pedig forgóeszköz-hitelkérelem volt – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel.
A Gléda megszokott házias és egyben progresszív ízei most már a Balatonnál is elérhetőek. A budai Gléda Vendéglő a Szigligeti vár lábánál nyitott Pop-Up éttermet.
Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest projektet Dubajban, az International Travel Awards díjátadóján – közölte a Liget Budapest projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. hétfőn az MTI-vel. Az International…
A NATO-szövetségesek már tárgyalnak egy olyan biztonsági megállapodásról, amelynek célja Oroszország elrettentése az újabb agresszióktól „hosszabb távon”.
Elfogadta az Országgyűlés többek között a 2024-es adótörvényt, a földadó eltörlését, a napilapok áfamentesítését, az üzemanyagok jövedéki adójának emelését valamint az állami építési beruházásokról szóló törvényt.
Ultráknak általában a fanatikus futballszurkolókat nevezik. De az ultrák világszerte jelentős csoportját alkoják a pénzügyi vonatkozásban fanatikus szupergazdagok is. Egy legutóbbi felmérés szerint az "ultragazdagok" klubját Kína és az Egyesült Államok vezeti, Németország ugyanakkor az előkelő harmadik helyen áll.