Vlagyimir Putyin először szólalt meg nemzetközi fórumon a Wagner-lázadás óta. Az orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet virtuális csúcstalálkozóján mondott beszédet.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a házassági szerződésük egyértelműen kimondja, hogy válás esetén Costner feleségének költöznie kell, ám Christine Baumgartner eddig nem volt hajlandó elhagyni a közös otthont. A színész most bekeményített, volt feleségének bírói döntés alapján legkésőbb 2023. július 13-ig ki kell cuccolnia az ingatlanból.
Az előrejelzések szerint az Egyesült Királyság nem hazudtolja meg magát, így tipikus angol időjárással nézhet szembe a mezőny a hétvégén. Az esőtánc még Kanadában kezdődött, ugyanis a szombati nap úgy ahogy volt, elázott. Ausztriába is beköszöntött a csapadék, bár a verseny eseményeit nem bolygatta meg. Mindaddig a Weather.com szerint Silverstone-b
A legszebb dolog a csókban: Elfelejtünk mindent magunk körül, teljesen átadjuk magunkat a pillanatnak. Ez 15 évesen éppúgy igaz, mint 85 évesen, de vajon idősebb korban kicsit más érzés a csókolózás - műfogsorral?
Már csak tíz nap, és megkezdődik a budapesti atlétikai vb melletti legfontosabb idei világverseny, a vizes sportok fukuokai világbajnoksága. Hamarosan indulnak is a magyarok a távol-keletre.
A férfi NB I-ben címvédő Telekom Veszprém és a női élvonalban bajnok Győri audi ETO KC is hazai pályán kezdi meg szereplését a kézilabda NB I következő idényében.
Nagy Bogi sokáig nem tudta elfogadni alakját, folyamatosan kövérnek látta magát. Testképzavara odáig vezetett, hogy evészavar alakult ki nála és hánytatta magát.
Rendkívül kedvező időszak lesz a július a Skorpiónak, ugyanis mindenben szerencsés lesz, amibe csak belevág. A Szűz számára sorsdöntőnek tűnik ez a hónap.
Románia történelmének eddigi legnagyobb részvényjegyzése fejeződött be ma, amikor a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) lezárult a nyilvános ajánlattétel a Hidroelectrica energiavállalat részvényeire - közölte a Mediafax hírügynökség. A Hidroelectrica Románia villamosenergia-termelésének mintegy negyedét biztosítja, mindezt 99 százalékban vízerőművek üzem
Megszavazták a képviselők a négy új alkotmánybírót, akik szeptembertől fogják átvenni Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária helyét, miután lejár a 12 évre szóló mandátumuk.
Rita Ora egy áttetsző csipkeruhában hódította meg Párizst! Biztosra vesszük, hogy nemcsak a nyári hőség miatt választotta ezt a darabot, hanem azért is, mert elképesztően magabiztosnak és szabadnak érzi magát benne - ezt pedig a csodás fotók is bizonyítják.
Kipufogó, autó akkumulátor, fékek, lengéscsillapítók és a többi: a kopó alkatrészek és az üzemi folyadékok nem tartanak örökké. Az összeállításból kiderül, hogy mikor kell ezekre odafigyelni.
A nyugati szankciókra adott válaszul Kína augusztus elejétől korlátozni fogja egyes, a félvezető áramkörök gyártásához szükséges alapanyagok exportját.
Az orosz ellenzéki Novaja Gazeta újságírója, Jelena Milasina fejét leborotválták, zöld festékkel öntötték le és több ujját is eltörték. A támadók arra szólították fel, hogy azonnal hagyja el az országot, és ne publikáljon többé.
A magyar gasztronómia alappillérének van a szezonja! Ha az ország két fele nem is ért egyet semmiben, lecsót mind eszünk. Legyen ebben az évben az a kihívás, hogy az összes variációját kipróbáljuk!
India veszi fel az orosz Urals olajtípus exportjának túlnyomó részét, míg a rangsorban a második helyet Törökország vette át Kínától a Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedőktől kapott tájékoztatás és a Refinitiv Eikon kereskedelmi platform adatai alapján végzett számításai alapján.
Ahogy az intenzív növényfejlődésnek, úgy a károsítóknak is kedvez a nyári forrósága és magas páratartalom. Gombabetegségek egész sora fertőz minden növényt, és a gyümölcsmolyok is rajzanak. A levéltetű-jelenlét viszont visszafogottabb a nagy esőzések óta.
Befejeződött a Balaton június közepén kezdett vízeresztése, a tó lehető legkisebb vízszintcsökkenése mellett sikerült a Sió-csatornán feljuttatni az új kompokat a tóra - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
A miniautók szegmense kimerülőfélben van, a crossoverek ugyanis szép lassan a kisautókkal együtt ellehetetlenítik a két alsó (méret)kategóriát. Néhányan azonban még mindig kínálnak ilyen modellt: a Kia Picanto ráadásul alaposan megújult, és radikális formai frissüléssel próbál továbbra is népszerű maradni. Figyelem, a marcona külső családias belter
Ha elmozdulás történik török részről, “akkor természetesen azt az ígéretünket, hogy Magyarország nem fog késleltetni egy országot sem a tagság vonatkozásában, azt be fogjuk tartani” - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére a svédek NATO-csatlakozásának a ratifikálásáról.
A palackos és a tartályos gáz elérhetőségének javítását célzó változtatást fogadott el az Országgyűlés 141 igen szavazattal, 42 ellenvoks és tíz tartózkodás mellett.
A 75 éves Feri bácsi és négylábú barátja még április végén indult el a nagy kutyasétáltatásra. Több mind két hónapon át járták az országot, és nem kevés kalandba bonyolódtak.
2023 júniusában az Rtl újra visszavette a vezetést főműsoridőben a Tv2-től a 18-49-es korcsoportban. Az Rtl kábelcsatornái kiválóan teljesítettek ebben a hónapban, rekorderedményt ért el az Rtl Három, az Rtl Gold és a Cool is – adta hírül a médiacég közleménye. Júniusban az Rtl visszaszerezte az első helyet a Tv2-től főműsoridőben: az Rtl 12,8%-os
A Toyota Research Institute (TRI) bemutatott egy generatív mesterséges intelligencia (MI) által támogatott technológiát a járműtervezés elősegítésére. Jelenleg a tervezők kreatív alkotási folyamatuk korai lépéseként használhatják a nyilvánosan elérhető szöveg-kép generatív mesterséges intelligencia eszközöket. A TRI új technológiájával l a tervezők
Magyarország mindaddig nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen további európai uniós finanszírozásához, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - szögezte le kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.