2023. július 4. kedd

júl. 4
18:33
Lefújták a vészhelyzetet Spanyolországban (Portfolio)
A spanyol kormány kihirdette a koronavírus-járvány miatt három éve bevezetett egészségügyi vészhelyzet végét, egyúttal teljesen eltörölte a kötelező maszkviselést kedden.
júl. 4
18:33
Haranghy Csaba – Nyitni kell a hobbivitorlázók felé is (AQUA)
Az olimpiai felkészülés biztosítása, a Kékszalag Port működtetése és nyitás a hobbivitorlázók felé – ezek Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség új elnökének legfontosabb tervei. Aqua: Az előző vezetés feszültséggel és vitákkal teli távozása után a tagság egyhangúan választott új elnököt, hiszen az 580 szavazatból 569-et kaptál. Minek köszönhe
júl. 4
18:33
Marics Peti barátnője csak némi ékszerbe öltözve jelentkezett be egy paradicsomi helyről (SzMo)
Kovács Gyopár énekes-színésznő most éppen a Kanári-szigeteken tartózkodik.
júl. 4
18:33
Elárulta a cseh miniszterelnök, mikor ülhetnek össze a visegrádi négyek kormányfői (Növekedés)
A visegrádi országok együttműködését senki sem kívánja megszüntetni, de Csehország szerint egy új kormányfői találkozó összehívásának csak az őszi szlovákiai és lengyelországi választások után van értelme - hangoztatta Petr Fiala cseh kormányfő kedden Prágában Ódor Lajos szlovák kormányfőjével közös sajtóértekezletén.
júl. 4
18:39
Drágulhat az Mr- és Ct-vizsgálat (Blikk)
Ebből mi lesz? Az utolsó pillanatban került bele az egészségügyet jelentősen átalakító módosítás a költségvetési törvénybe.
júl. 4
18:39
Egy rakás felmatricázott roncs versenyez épp át Magyarországon! (Autónavigátor)
A Carbage Run egy holland szervezésű közúti autóverseny, amelyre 500 euró alatti értékű járművekkel lehet nevezni. A roncsokkal különböző, több
júl. 4
18:45
Megszólalt a cseh elnök: már tervezik a V4 csúcstalálkozót (Portfolio)
A visegrádi országok együttműködését senki sem kívánja megszüntetni, de Csehország szerint egy új kormányfői találkozó összehívásának csak az őszi szlovákiai és lengyelországi választások után van értelme - hangoztatta Petr Fiala cseh kormányfő kedden Prágában Ódor Lajos szlovák kormányfőjével közös sajtóértekezletén.
júl. 4
18:45
Sokkoló részleteket mesélt a szlovák buszbaleset magyar túlélője: csoda, hogy élnek, férje kirepült a roncsból (Pénzcentrum)
Nehéz helyzetbe került a májusi, szlovákiai buszbaleset két idős túlélője: az asszony elmesélte, férjével korábban aktív életet éltek, de ma már fájdalmaik miatt ezt nem tudják megtenni. A trauma feldolgozásában szakember segít nekik.
júl. 4
18:45
Drákói szigor a holland iskolákban? - Rendhagyó tiltást vezettek be (Növekedés)
Jövő év elejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe - jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.
júl. 4
18:51
Szandi lánya elköltözött: megmutatta, hol kezd új életet (Blikk)
Szandi lánya a közösségi oldalán tudatta a hírt, miszerint elköltözött a korábbi amerikai lakhelyéről, sőt, már az új otthonában rendezkedik be.
júl. 4
18:51
DélKerTész: Még több magyar zöldség kerülhet az élelmiszerláncokba (ProfitLine)
Csökkenhet a paradicsom ára a magyar piacon is, részben a holland termelők váltása miatt. Többek között az energiaválság miatt eltolt ültetések ugyanis jelentős változásokat indítottak el. Jelenleg sok paradicsom van a piacon, ami az árakat is lefelé mozgatja, ez pedig a magyar boltokban is megjelenhet – derül ki az 500 szentesi termelőt tömörítő D
júl. 4
18:51
Victoria Beckham filléres szépségtrükkjét te is imádni fogod: ez a focistafeleség tökéletes bőrének titka (Femcafe)
Az énekesnő egy szuperélelmiszerre esküszik, amiből rengeteget fogyaszt tökéletes és ráncmentes bőrének megőrzése érdekében.
júl. 4
18:51
Cseh kormányfő: Senki sem akarja megszüntetni a visegrádi együttműködést (Demokrata)
A visegrádi országok együttműködését senki sem kívánja megszüntetni – mondta Petr Fiala Ódor Lajos szlovák kormányfővel közös sajtóértekezletén.
júl. 4
18:54
Az EU enyhítené a GMO növényekre vonatkozó korlátozásokat (Magyar Mezőgazdaság)
Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjeszt elő a génmódosított (GMO) növényekre vonatkozó jelenlegi korlátozások enyhítésére, amelyet környezetvédelmi szervezetek és baloldali törvényhozók máris élesen bírálnak.
júl. 4
18:54
Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram: a forgóeszköz-hitelkeret gyakorlatilag kimerült (Üzletem)
A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében június végéig 2174 hitelkérelem érkezett, 1231 milliárd forint értékben, amelyből 579 milliárd forint beruházási (lízinggel együtt), 652 milliárd forint pedig forgóeszköz-hitelkérelem volt.
júl. 4
18:54
A hőguta tüneteit produkálja a magyar politika Facebookon (Telex)
Szürreális utazás Németh Szilárd testdublőrétől a Nemzeti Bögybogrács és Macipracli Hivatalon át a Wagner-baloldalig és a DJ Jeszy-életpályamodellig. Ha utálja a munkáját, gondoljon arra, hogy valakinek hajnali ötkor kell Szijjártó Pétert fotóznia zuhogó esőben. Lájkbajnokság, június.
júl. 4
18:57
Varga Viktornak már egy forintja sincs a Párharcban nyert tízmillióból (Blikk)
A tavalyi Párharc győzteseként tízmillió forinttal lett gazdagabb Varga Viktor és Zsembera Liliána. A szerelmesek igazságosan osztották el az összeget, amit az énekes már el is költött.
júl. 4
18:57
Végzetes jövőt jósol az időutazó: fel kell készülnünk! (Blikk)
Egy névtelen, magát időutazónak valló, rejtélyes ember katasztrófikus jóslataival jelentkezik az interneten.
júl. 4
18:57
A Gazprom leánya hatalmas összegre pereli a Deutsche Bankot és a Commerzbankot (Portfolio)
A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat leányvállalata, a RuszKhimAljansz az orosz bírósági dokumentumok szerint összesen 31 milliárd rubel (348 millió dollár) követelésére nyújtott be keresetet a Deutsche Bank és a Commerzbank ellen. A Gazprom által 50 százalékban tulajdonolt vállalat több mint 22 milliárd rubelt követel a Deutsche Banktól és több
júl. 4
18:57
Kóstolás nélkül is kiderül, melyik a finom dinnye: 5 hasznos tipp a választáshoz (Agroinform)
A Nébih most a fogyasztók számára szeretné megkönnyíteni a választást néhány fontos elvárás kiemelésével.
júl. 4
19:03
Elképesztő kalandokban volt része idén nyáron az Sma-s Zentének – cuki fotók (Blikk)
Remekül telik az idei nyár az SMA-val küzdő Zente számára. Az ötéves kisfiú nyári kalandjairól egy részletes beszámolót is olvashatunk a Facebook-oldalán, igazán kedves fotók kíséretében.
júl. 4
19:03
Videó: Megkérdezték a mesterséges intelligenciát, hogy fog kinézni a világ 5000-ben: Magyarországot is megmutatta (SzMo)
Úgy tűnik, hogy nem a víz alatt és nem is egy másik bolygón képzeli el az emberiség jövőjét.
júl. 4
19:03
Megszavazták: a kormány megtalálta a megoldást arra, ha Karácsony nem fizetne be elég szolidaritási adót (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 4
19:06
Online árfigyelő rendszer: két nap alatt kétszázezer látogató (Üzletem)
2023. július1-jén elindult az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett hozott létre.
júl. 4
19:06
Cápa okozott riadalmat a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén (naphire.hu)
Egy videó is készült az állatról.
júl. 4
19:08
Tovább gyengült a forint - Közeledik a 400-as euró? (naphire.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 4
19:09
Egy cápa bukkant fel a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyénél – ijesztő videó (Blikk)
A görögországi Zákinthosz szigetétől három kilométerre úszkáló cápa borzolja a kedélyeket egy, a közösségi oldalakon terjedő videóban.
júl. 4
19:09
Euróövezeten kívüli tagállamok:a többség szerint az euró bevezetése kedvező lenne a gazdaságra (Adózóna)
A legutóbbi Eurobarométer felmérés szerint azokban az uniós tagállamokban, amelyek még nem vezették be az eurót, a lakosság többsége (60 százaléka) úgy véli, hogy a közös uniós fizetőeszköz pozitív hatást gyakorol az eurót már használó tagállamokra – közölte az Európai Bizottság felmérésében.
júl. 4
19:09
Új tantárgy jöhet a magyar iskolákban szeptembertől: sok helyen már ezt is tanulják majd a diákok (Pénzcentrum)
120 iskolában indulhat el a honvédelem tantárgy oktatása szeptembertől Rétvári Bence államtitkár szerint az oktatókat a Honvédelmi Minisztérium fogja biztosítani.
júl. 4
19:09
Hihetetlen csoda történt, nyolc év után került elő a kutyasétáltatás közben eltűnt tini fiú (ATV)
Az eltűnt azonban már korántsem mondható tininek, már 25 éves is elmúlt.
júl. 4
19:12
Változna a lesszabály a fociban, gyorsabb lehet a játék (Telex)
A következő hetekben már teszteli is az új szabályokat a FIFA.
júl. 4
19:15
Az illúziók paradicsoma: szegénység, szemét és erdőirtás a mesebelinek hitt szigeten (SzMo)
Az egzotikus sziget szépségei mellett szemet szúr a műanyag hulladék, ahogyan az erdőirtás miatt fogyatkozó dzsungel látványa is.
júl. 4
19:15
Hol strandoljunk a Dunán? 22 szabadstrand közül válogathatunk (Hamu és Gyémánt)
Nem érdemes kockáztatni, válasszuk inkább a szabadstrandokat. Nyáron sokan látogatnak el a Duna partjára, a vízi sportok mellett pedig vannak, akik fürdenek is a folyóban. Azt viszont kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak, és a visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen, írja tájé
júl. 4
19:18
Megjött az F1-es pályamizéria legviccesebb hozzászólása (Racing)
Az F1 csak keresi a megoldást a pályahatárok betartatásának problémájára, és Gasly rámutatott, hogy az átlagos nézők teljesen összezavarodnak a jelenlegi rendszertől. Az Osztrák Nagydíjon megint rengeteg kalamajkát szült, hogy a versenyzők sok helyen négy kerékkel túlhajtottak a pálya szélét jelző fehér vonalon és ezzel előnyt szereztek, emiatt az
júl. 4
19:21
Drága lehet a nyaralás az Adrián, ha nem tartjuk be a szabályokat: szakértő segít a Blikk olvasóinak (Blikk)
Turisztikai szakértők szerint 2022-ben az előző évekhez képest 70 százalékkal több magyar turista érkezett az Adriai-tenger mellé, az idei szezonban pedig további növekedésre számítanak. Ám nem árt vigyázni, a szlovén és a horvát szabályok, illetve a szlovén és horvát rendőrök szigorúak: bírság jár azért is, ha valaki az autóban dohányzik egy gyer
júl. 4
19:21
Hatalmas beruházás a Riot Platform-nál (Kripto Akadémia)
A kínai ASIC bányászgép gyártó cég, a MicroBT, a Miamiban megrendezésre került Bitcoin 2023-as konferencián mutatta be aktuális WhatsMiner legújabb generációs bányászgép sorozatát. Az új modellek közül a WhatsMiner M53S++ hidro hűtéses, 320 terahash/másodperc (TH/s) számítási kapacitásra képes 22 joule/terahash (J/T) hatékonyság mellett. A bányász
júl. 4
19:21
A stressz következményei (WebBeteg)
A stressz nem egyszerűen nem tesz jót, hanem számos negatív hatása van az egészségre. A legveszélyesebb a tartós stressz, amely számos pszichés, sőt testi betegséggel is összefüggésben áll.
júl. 4
19:21
Higgyünk a szemünknek? Mi zajlik a gazdaságban? (ProfitLine)
Tegnap két izgalmas adatot is láthattunk. Egyrészt az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index (ISM Manufacturing) a várakozásokkal szemben nem javult, hanem meglepetésre jelentősen tovább csökkent. Nem csak az aktuális termelési komponensek csökkentek, hanem a rendelésállomány is léket kapott.
júl. 4
19:21
Nincs visszaút, eldőlt Törőcsik Mari velemi otthonának a sorsa (ATV)
A színésznő fogadott unokája beszélt arról, hogy mi történik nagyanyja szeretett otthonával.
júl. 4
19:24
A BlackRock engedélyének elfogadása kilőheti a bitcoin árfolyamát? (BitcoinBázis)
A kriptopiacok több kulcsfontosságú eseményt figyelnek ezekben a hetekben, úgy a Binance és a Coinbase elleni jogi eljárásokat, mint a
júl. 4
19:27
Megdőlt a tévhit a súlyos nyári kórról: kevesen tudják, hogy kell megelőzni (Pénzcentrum)
Nyáron fokozottan ügyelni kell a bőr védelmére, nemcsak a nyaralás alatt, hanem a mindennapok során is, hiszen könnyen megvan a baj, szinte pillanatok alatt leéghetük. A nap okozta károsodás komoly dolog - még ha nem is tűnik annak. Összeszedtük, mit érdemes tenni, ha leégtünk, és mi az, ami szigorúan tilos.
júl. 4
19:27
A MÁV-Volán csoport dolgozói a 200 ezer forintos extra jutattásra pályáznak (Portfolio)
A VDSzSz Szolidaritás szakszervezet kezdeményezte, hogy év végéig a MÁV-Volán csoport munkavállalói egyszeri legfeljebb 200.000 forintos juttatást kapjanak a SZÉP-kártyákra. Mózes Tibor, a VDSzSz Szolidaritás ügyvezető alelnöke Dr. Pafféri Zoltánhoz, a MÁV vezérigazgatójához fordult.
júl. 4
19:27
Magasan ezek a csillagjegyek hazudnak a legtöbbet (Glamour)
A hazugság célja önmagunk védelme olyan szituációban, ahol jobb színben szeretnénk tündökölni. A hazugságnak több változata van. Létezik olyan, hogy valamit meg kellett volna csinálnunk, de nem csináltuk meg, és váltig állítjuk, hogy de, igen, létezhet olyan jellegű hazugság, amikor mások lelki világára hatunk, érzelmileg vonunk be valakit a hazugs
júl. 4
19:27
Analóg buli egy digitális világban (WMN)
Egy fesztivál, ahol nem villognak folyton vakuk, ahol vigyáznak rád a pogóban, ahol segítőkészek a biztonságiak, és ahol nemcsak a zene, de a díszlet is megéri már önmagában a látogatást. Még akkor is, ha mindeközben térerő híján elveszíted a barátaidat. Szubjektív beszámoló a Kolorádóról.
júl. 4
19:30
Legendás rekordot tartó, F1-es motorral hajtott ajándékot kapott Bottas a Mercedestől (képek) (Racing)
Valtteri Bottas egy Forma-1-es erőforrással rendelkező Mercedes-AMG ONE-t kapott egykori csapatától ajándékba.
júl. 4
19:30
A tálibok elrendelték a fodrászatok és szépségszalonok bezárását Afganisztánban (Telex)
A 2021-es hatalomra jutásuk óta folyamatosan szűkítik a nők jogait.
júl. 4
19:30
Kim Cattrall mindent elárult az És egyszer csak...-ba való visszatéréséről (in.hu)
Felrobbant az internet, amikor kiderült, hogy Kim Cattrall, azaz Samantha végre feltűnik a Szex és New York folytatásában, az És egyszer csak…-ban.Cattrall karaktere, Samantha Jones szerves része volt az ikonikus négyesnek, de mivel nyilvánosan összeveszett a többi szereplővel, úgy tűnt, hogy soha nem tér vissza a forgatásra.A rövid cameót mindenki
júl. 4
19:33
Kajdi Csaba kiakadt a státusztörvény elfogadásán: „Neveljük ki az elkövetkezendő 40 év Lölőit!” (Blikk)
Kajdi Csaba sem bírta ki, hogy ne szólaljon meg a státusztörvény elfogadásával kapcsolatban: a közösségi oldalán fejtette ki, mit gondol a javaslat megszavazásáról.
júl. 4
19:33
Döntött a kormány: behajthatják a be nem fizetett hozzájárulást Budapesten (Portfolio)
Egy ma elfogadott törvény lehetőséget ad arra, hogy innentől meg lehessen vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat, amennyiben azok az államkincstárnak tartoznak - vette észre a 24.hu.
júl. 4
19:35
Kiakadtak az orovosok a kormányra, súlyos következményei lesznek a lépésnek (Portfolio)
Újabb lépést jelent az önkormányzati szakrendelők államosítása felé az Országgyűlés döntése, amely állami kezelésbe vonja a társadalombiztosítás terhére végzett CT- és MR-vizsgálatokat 2024-től - írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Keresés