2023. július 30. vasárnap

júl. 30
8:45
"Eltitkolják az UFO-technológiát" - informátor a Kongresszus előtt (Infostart)
Az Egyesült Államok földönkívüli „biológiai maradványokat” talált olyan helyszíneken, ahol UFO-k csapódtak be. Ezt nem valamely délelőtti tévéműsor, hanem amerikai veteránok állították az első, ilyen jellegű kongresszusi meghallgatáson.
júl. 30
8:45
Trump akkor is folytatja a kampányt, ha bűnösnek találják (Mandiner)
Az egykori elnök szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem tartalmaz olyan kitételt, ami megakadályozná indulását a választáson.
júl. 30
8:51
Kettészakad az ország: 80 kilométer/órás széllökésekkel érkezik a hidegfront vasárnap (Blikk)
Vasárnap a nap első felében jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel inkább csak délkeleten lehet még némi napsütés, ám jellemzően 22 és 31 fok között fog alakulni a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
júl. 30
8:51
Ezeket az utakat kerülje el vasárnap reggel (Blikk)
Több helyen is balesetek és felújítási munkálatok nehezítik a gördülékeny haladást vasárnap reggel. Ha tudja, ezeket az utakat kerülje el!
júl. 30
8:51
Döbbenetes eredménye lett egy diákok mentális állapotával foglalkozó felmérésnek Budapesten (SzMo)
1007 főből mindössze 29 százalék mondhatta el magáról, hogy nincsen semmilyen gyermekkori ártalmas élménye. A diákok 47 százalékát érte már verbális, 21 százalékukat pedig fizikai bántalmazás.
júl. 30
8:51
„Úgy éreztem, mintha lassan haldokolnék” – rejtélyes betegség vakította meg Daniellát (BorsOnline)
Magától jött rá a bajára a fiatal anya.
júl. 30
8:51
Jó hír a nyugdíjasoknak, hamarabb juthatnak a pénzükhöz (naphire.hu)
Augusztusban a megszokottnál pár nappal hamarabb megkaphatják az érintettek a nyugdíjukat.
júl. 30
8:54
„Az unokámmal tudatnám, hogy megszépítette az utolsó éveimet” – Rózsa György üzent a távoli jövőbe (Metropol)
Rózsa György számára a lánya és egy szem unokája a legfontosabbak.
júl. 30
8:54
Napraforgó-adapterek a betakarítási munkákhoz kihagyhatatlan árakon (Agroinform)
Érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén, ahol számtalan szenzációs ajánlat vár.
júl. 30
8:54
A legrosszabbra készülnek Polgár Tündéék? „Árpi elővette a bakancslistáját” (Ripost)
Ráijesztett a balesete Polgár Tünde férjére.
júl. 30
8:57
Kagylóházat terveztek a hippinek, egy derékszög sincs benne: az airbnb hívei megőrülnek érte (Blikk)
Szeretett gyerekkorában házakat rajzolgatni? Vagy épp gyurmából megálmodni felnőttkori otthonát? Nehéz megmondani, mi járt a Texas állambeli austini ház megalkotóinak fejében, de az egészen biztos, hogy a derékszöget nem nagyon szeretik. A világ legnagyobb kagylóotthonát alkották meg ugyanis, ami ráadásul tomboló siker a lakásbérlők körében.
júl. 30
8:57
Csaknem tizennyolcezren érkeztek Ukrajnából szombaton (vg.hu)
.
júl. 30
8:57
Túlélni a fesztiválokat – ezeket vidd, ha jót akarsz magadnak (WMN)
Útmutató fesztiválpakkhoz fekete öves szerzőnktől:
júl. 30
8:57
Döntöttek a nézők: így folytatódik tovább, sokaknak nem fog tetszeni ez a fordulat (Promotions)
Hihetetlen többségben szavaztak az emberek erre a férfira, őt választották ki a folytatásra, de vajon nem fog csalódást okozni?
júl. 30
8:57
Meteorit robbant Rimaszombat térségében (Mínuszos)
A pozsonyi Comenius Egyetem szakértőihez hangrobbanásról érkeztek bejelentések, amit egy meteorit okozott július 24.-én Rimaszombat térségében – erősítette meg a szlovák nemzeti hírügynökségnek, a TASR-nek Juraj Tóth csillagász, a Matematikai, Fizikai és Informatikai Kar munkatársa. „A bolida nappali átrepülését világosan megerősítették az európai
júl. 30
8:57
A „hazafias nevelés” szellemében tovább militarizálják az orosz iskolákat (Mandiner)
Az oroszországi iskolákban a gyerekek szeptembertől jelentős változásokra számíthatnak az iskolai tantervben.
júl. 30
8:57
Átvonul a vihar az országon, kiadták a riasztást (Magyar Nemzet)
Kelet felé halad a zivatar, felhőszakadásra is érvényben van citromsárga figyelmeztetés.
júl. 30
8:57
Bábolnai Gazdanapok: Folyamatos innováció és kifogástalan minőség (Magyar Mezőgazdaság)
Sokszorosan tesztelt és bevált, kimagasló minőségű talajmegmunkáló gépeivel érkezik a Bábolnai Gazdanapokra Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező cége, a Kühne. Eddig még egyetlen alkalommal sem maradtak le a kiállításról.
júl. 30
9:00
Nagyobb forgalom lesz az autópályákon (Infostart)
A szokásosnál is több vendégmunkás halad át az országon, ezért a gyorsforgalmi utakon nyugat-kelet irányban megnőtt a menetidő.
júl. 30
9:00
Ő lett a füredi Anna-bál szépe (hirado.hu)
Szombaton tartották a 198. Anna-bált Balatonfüreden.
júl. 30
9:00
Elutasították Trump CNN ellen indított 475 millió dolláros rágalmazási perét (444.hu)
A bíró bár „visszataszítónak” nevezte a CNN kijelentéseit, szerinte „véleményt”, nem pedig „tényt” fogalmaztak meg.
júl. 30
9:03
Az megvan, milyen dögös Mr. Bean lánya? (BorsOnline)
Előszeretettel mutogatja akár a mellbimbóit is.
júl. 30
9:03
Záporok, zivatarok, néhol jégeső is lehet a hét utolsó napján (SzMo)
Napközben 22 és 32 fok között alakulhatnak a maximumok, délkeleten lesz a legmelegebb, hűvösebb pedig a tartósan felhős, csapadékosabb tájakon.
júl. 30
9:03
Ma már tudjuk, a lecsót kiknek köszönhetjük (Agrofórum)
A „mit kellene ma főzni” örök kérdésre nyáron mintha sokkal egyszerűbb volna a válasz, mint az év más hónapjaiban. Ennek az oka, hogy pár darab paprika, egy-két fej vöröshagyma, néhány paradicsom valóban szinte minden háztartásban akad.
júl. 30
9:03
Kettős mércével vádolják az iráni rezsimet egy szexvideó miatt felfüggesztett tisztviselő ügyében (Telex)
Az iszlám útmutatásért felelős vezető állítólag egy másik férfival látható a videón.
júl. 30
9:09
Bondár Anna párosban döntős a lausanne-i tenisztornán (m4sport.hu)
Bondár Anna Diane Parry oldalán döntőbe jutott párosban a 260 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású lausanne-i salakpályás női tenisztornán.
júl. 30
9:09
Rigó Csaba Balázs: Egy jó értelemben vett „öldöklő” napi árversenyt indított a kereskedők között az árfigyelő rendszer (vg.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint érdemes elgondolkodni azon, mely termékkategóriákat lehetne a figyelt termékkörbe bevenni, ilyenek lehetnek a háztartási cikkek.
júl. 30
9:09
A családtámogatás köszöni, jól van (Demokrata)
Álságosak a megnyilvánulások, amelyeket a baloldali pártok és sajtóorgánumok fogalmaznak meg a babaváró támogatás átalakításának ürügyén.
júl. 30
9:09
Fehérvári bánat: túl jó színben tűntették fel az Újpestet (Magyar Nemzet)
A mérkőzés többségében emberelőnyben futballozva sem tudta megfordítani az állást a Vidi.
júl. 30
9:09
Rövid idő alatt két lövöldözés is volt egy rotterdami fesztiválon (Telex)
Nem halt meg senki, három embert őrizetbe vettek.
júl. 30
9:15
A Naprendszer legnagyobb vulkánja egykor sziget lehetett (Blikk)
Amikor évmilliárdokkal ezelőtt a Mars fiatal és nedves volt, a kolosszális Olympus Mons a Strombolira hasonlíthatott, de sokkal nagyobb méretben. A Naprendszer legnagyobb vulkánja egykor egy sziget lehetett egy hatalmas tengerrel körülvéve – derült ki egy új kutatásból.
júl. 30
9:15
Megállíthatatlanul pörgött hátrafelé egy vidámpark körhintája, miközben gyerekek ültek rajta (Mandiner)
A vidámpark üzemeltetői először megpróbálták a vészleállítóval megállítani a gépet, de nem sikerült.
júl. 30
9:15
Videón a hónap tahója: ehhez már tényleg arc kellett (Autószektor)
Így, július végével már egyet lehet érteni abban, hogy a portál odaadta a "Hónap tahója" címet annak a sofőrnek, aki lenyitott tetejű autójával mutatott be hajmeresztő és veszélyes manővereket. - A Peugeot cabrio sofőrje nem bírt magával, a szembejövő sávban előzte a kocsisort. Nem zavarta az sem, hogy ott szabályosan jönnek (hátsó kamerán látszik,
júl. 30
9:18
Bóka János: a magyar kormánynak nem érdeke a konfliktus az EU-val (Infostart)
Az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint egy konfliktusból csak csak az EU-s intézmények profitálnak.
júl. 30
9:18
Durva baleset történt az M0-son: a tűzoltók már a helyszínen vannak (Metropol)
A tűzoltók áramtalanították a járművet.
júl. 30
9:21
Ide menekült Katalin hercegné a szakítás után (Blikk)
Meglepő részlet derült ki Vilmos herceg és Katalin hercegné szakításáról.
júl. 30
9:21
"Nem értem, miért vett el tőlem Isten" - zokogta az édesanya, akinek 1 éves kislánya fulladt a medencébe (Ripost)
A kislány egy jószerével leengedett medencébe fulladt bele.
júl. 30
9:21
Ő volt az utolsó, aki Szécsi Pállal színpadra lépett: ezt árulta el a legenda öngyilkosságáról (BorsOnline)
Szécsi Pálnak tragikusan rövid élet adatott meg.
júl. 30
9:21
Megorroltak Beckhamék Harryre és Meghanre: a barátságuk végét jelentheti (Life)
Évvekel ezelőtt Meghan Markle a blogja tanúsága szerint a legjobb barátai közé sorolta Victoria és David Beckhamet. Ez így is lehetett, ugyanis a futballista és stílusikon párja 2018-ben részt vettek a pár Windsorban tartott esküvőjén. A meghívást azonban Bechamék nem viszonozták, Meghan és Harry nem kapott meghívót Brooklyn Beckham és Nicola Peltz
júl. 30
9:21
Égők Svédországnak a Korán-égetések (Mandiner)
A svéd belbiztonsági szolgálat szerint a történtek negatív színben tüntetik fel az egyébként befogadó országot.
júl. 30
9:21
Retró sztárok izzították a hangulatot - Szikora Róbert és Fenyő Miklós koncertje Zamárdiban (Magyar Nemzet)
Tavaly a ZamJamen Szikora Róbert és az R-Go a negyvenéves jubileumát ünnepelte, 2023-ban pedig ismét az egyik fő fellépőként köszöntötte a fesztivál közönségét Zamárdiban.
júl. 30
9:24
Te tudod, mi az a tanyaóvoda? (Agroinform)
A Fejér megyei Mányban nyitotta meg kapuit 3 évvel ezelőtt az első magyarországi tanyaóvoda.
júl. 30
9:24
Kitört a pánik: elszabadult egy hullámvasút, visszafelé száguldozott megállíthatatlanul (ATV)
Meghibásodott a Rye Playland egyik hullámvasútja New Yorkban.
júl. 30
9:24
Van rá esély, hogy lesz egy 8,5 millió forintos Tesla (Autónavigátor)
Fontos lépésre készül a Tesla, az amerikai villanyautó-márka ugyanis Indiában szeretné megvetni a lábát. Elon Musk korábban nyilatkozta már, hogy
júl. 30
9:27
„Tényleg ez a Balaton legjobb strandja, és nem drága” - egy kétgyerekes anyuka beszámolója (Promotions)
Egy kétgyermekes anyuka szerint ez a Balaton legjobb gyerekbarát strandja.
júl. 30
9:27
„Ez nem kettőnk borászata, hanem az egész családé” – az olaszrizlingnek is ismertséget hozott a Zelna borászat (Forbes)
Lukács Lilla és Barabás Barna mögött nem volt többgenerációnyi ismeretanyag a borászkodásról, a Zelna mégis pár év alatt a Balatonfüred–Csopaki borvidék menő borászata lett. Sőt meghozta a nemzetközi elismertséget az olaszrizlingnek is. Azért jól jött a családi támogatás és az a körülmény, hogy a Zettwitz családban nem szokás a nyomásgyakorlás. A Z
júl. 30
9:33
György herceg lehet az utolsó király az uralkodó családból, ezzel magyarázzák az okát (Glamour)
Ezen sorok írója a londoni Hyde Park egyik kivetítőjénél álldogálva meglepetten vette tudomásul, hogy III. Károly király és Kamilla királyné koronázásának pillanataiban alacsony lelkesedés, valamint időnként füttyszó kísérte a ceremóniát. Óriási kontraszt volt ez azzal a brit lobogóba öltözött, vidám tömeggel szemben, amely a Buckingham-palotához v
júl. 30
9:33
Ők lettek az Anna-bál szépei + galéria és videó (Magyar Nemzet)
Szombaton rendezték meg a hagyományos eseményt Balatonfüreden.
júl. 30
9:33
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai augusztus első napjaiban? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a július 31-én kezdődő héten.
júl. 30
9:33
Szörnyű tragédia történt Hetesen, egy idős biciklis halt meg (naphire.hu)
Egy kerékpáros a vízelvezető árokba esett.

Keresés