Perrel fenyegeti a Twittert az irodai infrastruktúrájának biztosításával megbízott ausztrál cég, amely szerint Elon Musk vállalata a tavalyi tulajdonosváltás óta nem fizette ki a tartozásait - írta a The Guardian hírportája.
Az idei év első félévében országos átlagban a szokásosnál körülbelül 20 százalékkal több csapadék hullott, közel a duplája, mint a tavalyi, aszályos év első hat hónapjában – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán hétfőn.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja olyan, mint egy 10 napos nyaralás: változatos koncertek a nagyszínpados kedvencektől az intimebb, akusztikus fellépésekig, de feltöltődhetünk színházzal, irodalommal, jógával, különböző alkotó workshopokkal, biciklitúrával is és mindazzal a természeti szépséggel, helyi finomsággal, amit a Művészetek Vö
Erősen indult a nyár a Budapesti Értéktőzsdén: a tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 50 505,73 ponton fejezte be a júniust, amely 6,9 százalékos emelkedést jelent a májushoz képest. Az azonnali piac forgalma, szintén növekedve, összesen 230 milliárd forintot, napi átlagot tekintve 10,5 milliárd forintot tett ki. A legnépszerűbb részvény
Orvoshiány miatt be kellett zárni július elsejétől a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház cukorbetegeket ellátó osztályát – jelentette be hétfőn a partiumi egészségügyi intézmény.
A nyári szünetben a több szabadidő azzal is járhat, hogy a gyerekek több időt töltenek a televízió előtt. Mikor nézzenek tévét a szünetben? Szükséges egyáltalán szabályozni a képernyőidőt, és ha igen, hogyan kezdjünk neki? Koren Balázs, a ProSuli, a Yettel digitális oktatási programjának szakértője ad hasznos tanácsokat a tudatos televíziózáshoz.Eg
Túl derűlátó módon ítélik meg a piaci szereplők annak az esélyét, hogy a jegybankoknak Európában és Amerikában sikerül recesszió nélkül megfékezniük az inflációt - mondta hétfőn megjelent nyilatkozatában a világ legnagyobb intézményi kötvényalap-kezelőjének vezetője.
Az átviteli rendszerirányító MAVIR adatai szerint július 1-jével átlépte az 5000 MW-ot a hazai ipari és háztartási méretű napelemes rendszerek összes beépített kapacitása.
Túl derűlátó módon ítélik meg a piaci szereplők annak az esélyét, hogy a jegybankoknak Európában és Amerikában sikerül recesszió nélkül megfékezniük az inflációt - mondta hétfőn megjelent nyilatkozatában a világ legnagyobb intézményi kötvényalap-kezelőjének vezetője.
Franciaországban a zavargások jelentősen visszavethetik az idegenforgalmat, Magyarországon viszont továbbra is biztonságos úti célokat találnak a vendégek – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában Kiss Róbert Richárd.
A 20. század elején Gabrielle Coco Chanel a divatkonvenciókat megkérdőjelezve változtatta meg a nők öltözködését. Az ikon nagy vágya az volt, hogy a női ruhák ne korlátozzák a viselőiket, legyenek kényelmesek – ez az 1900-as évek elején egy igazán radikális véleménynek számított.
A világ 9. legmagasabb hegycsúcsát megmászó Varga Csaba helyi idő szerint hétfőn 20:30-kor sikeresen visszatért az alaptáborba – írja a Telex. A hegymászó helyi idő szerint vasárnap 15 órakor ért fel a Nanga Parbat 8126 méteres hegycsúcsára.
Egy sztár esetében mindig van feljebb, de most őszintén: ki válna meg egy ilyen otthontól? Pláne 30 év után? Pörgesd végig a fotókat és te is megérted, miről beszélünk!
Megvannak a májusi számok, s nem szívderítők. Legalábbis ami a magyar adatokat illeti. Míg itthon 11,2 százalékkal kevesebbet, 8.999 új autót értékesítettek májusban, addig az EU-ban 18,3 százalék volt a növekedés 938.950 darabra.
Hatalmas, 13 kilométer hosszú torlódás alakult ki a megszállt Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Krími-híd orosz oldalán, miután a félsziget a háború és a feszült biztonsági helyzet ellenére továbbra is kedvelt úticél az orosz turisták körében – jelentette a dpa német hírügynökség.
Jelentős áremelkedést mért a vidéki bérlakáspiacon az Otthon Centrum (OC), Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető összegzése szerint egy év alatt 38 százalékkal nőtt az átlagos havi bérleti díj. Ugyan a fővárosban néhány kerületben már csökkent az ár, de Budapestet még így is jóval a vidéki tarifa fölötti árszint jellemzi, olvasható az Otthon Centrum ele
A Coinbase, a legnagyobb amerikai kriptopénz platform részvényei nagyot ugrottak hétfőn, miután bejelentették, hogy a Cboe tőzsdeüzemeltető együttműködik a céggel egy spot bitcoin tőzsdén kereskedett alap (ETF) elindításában.
Az online platformokon lefoglalt vendégéjszakák számának növekedése egyenetlenül oszlik el az Európai Unió régiói között a koronavírus-járvány utáni időszakban – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 97 doboz hamis LEGO-versenyautót foglaltak le egy vámkezeléskor. A játékok értéke – az eredeti termékek kiskereskedelmi árát figyelembe véve – meghaladja a 8 millió forintot, olvasható a NAV honlapján.
Lengyelország legalább az év végéig még megtartaná a Németország által kölcsönadott, amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszereket – jelentette ki hétfőn a lengyel védelmi miniszter.
2023 nyarán őrült gyorsasággal robbantak be a műkörömpiacra a harsány színek. Az élénk zöld színtől a mély tengerkéken keresztül a napsárgáig mind az idei szezon favoritjai.
Az Európai Tanács elfogadta a hatályos, 2011-es jogszabályt aktualizáló, az építési termékekről szóló rendelet felülvizsgálatára vonatkozó tárgyalási megbízását.
Fodor Zsóka 81 éves és habár még egészséges, lassan azzal a kérdéssel is foglalkoznia kell, mi lesz vele, ha lerobban. Mint mondja, biztosan nem megy idősek otthonába, azt ugyanis nem tudná kifizetni.
Újabb hónap, és újabb szuper filmek, sorozatok és persze folytatások érkeznek a Netflix kínálatába. Mivel hiszünk benne, hogy az időnél és a figyelemnél nincs nagyobb érték, ezért összeszedtük, mik azok a címek, amiket feltétlenül látnod kell.
Sokadik Fishingünkön elgondolkodtunk, hogy mi a vonzó generációkon keresztül az orfűi fesztiválban, amelyre nagyon gyorsan elkel minden hetijegy, és amelyet a zenekarok legalább annyira szeretnek, mint a közönség.