A Tippmix Minifoci Magyar Kupa Balatonfűzfőn folytatódott, ahol már ki is alakult a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntő mezőnye.
Nagy bizonytalanságot érzékel a német vállalatok körében a német ipari és kereskedelmi kamarák képviseleti szervezete, a DIHK elnöke. Peter Adrian, a DIHK (Deutsche Industrie- und Handelskammer) elnöke a dpa hírügynökségnek adott interjúban elmondta: „Németország recesszióban van. Azon kevés európai országok közé tartozunk, amelyek gazdasági teljes
A Wizz Air közleményben hívja fel az utasok figyelmét arra, hogy előre bejelentett leállás lesz a légitársaság online foglalási rendszerében, sem a weboldal, sem a mobilalkalmazás nem fog működni ma…
Franciaországban a gabonafélék többségének állapota az ötödik hete romlott a meleg és száraz időszakot megszakító záporok ellenére, de így is jóval a tavalyi év felett maradnak az adatok – mutatták ki a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal adatai.
A Wizz Air karbantartási munkálatokat végez online foglalási rendszerében, emiatt az internetes felülete és mobilalkalmazása magyar idő szerint július 4-én 0 órától reggel 8 óráig nem lesz elérhető – közölte hétfőn a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt.
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa Balatonfűzfőn folytatódott, ahol már ki is alakult a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntő mezőnye. A Balaton-partján is kiváló mezőny jött össze, így egész nap izgalmas meccseket láthatott a kilátogató közönség. A Balatonfűzfői AK műfüves pályáján végül az Airnergy együttes győzött, de a
Az elmúlt egy évben elérteknél még előkelőbb helyezésekre hajtanak a világbajnoki sorozatban, valamint a világkupákon azok a magyar triatlonosok, akik a jövő évi párizsi olimpiai kvótáért küzdenek tovább a kvalifikációs időszak második, szintén egyéves szakaszában.
Megfontolja a 4iG, hogy bevezesse-e részvényeit más európai tőzsdére – mondta el az Indexnek adott interjúban Jászai Gellért. A cégcsoport elnöke emellett beszélt a DIGI mobilhálózati eszközeinek értékesítéséről, a magyar műholdról és arról is, hogy miért nincs negyedik mobilszolgáltató a hazai piacon.
Nem volt elég gyors az Aston Martin Ausztriában, ám Fernando Alonso szerint nem szabad pánikba esni a hullámvölgytől. A következő versenyeken megmutatná, miért nem.
Középiskolás korában Kollár-Klemencz László formációi voltak a kedvencei, nagy hatást tettek rá Oscar Wilde meséi és Pablo Picasso versei, és szívesen hallgatja a szerző előadásában a Sántaiskolát spanyolul. Henri Gonzo augusztus 12-én a Fran Palermóval lép fel a szentgyörgyvári Margófeszt nagyszínpadán. A spanyol–kubai származású multiinstrumental
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) „Magyar Nemzeti Levéltár” megnevezéssel 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az országos hatáskörű önálló magyar levéltár alapításának 300. évfordulója alkalmából. Az emlékérmék egyúttal felhívják a figyelmet a levéltári épület átadásának centenáriumára is. Az emlékérmé
Erősen indult a nyár a Budapesti Értéktőzsdén: a Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 50 505,73 ponton fejezte be a júniust, amely 6,9 százalékos emelkedést jelent a májushoz képest. Az azonnali piac forgalma, szintén növekedve, összesen 230 milliárd forintot, napi átlagot tekintve 10,5 milliárd forintot tett ki.
A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 110,52 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 50 505,73 ponton zárt pénteken.
Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést, a katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.
Az elmúlt egy évben elérteknél még előkelőbb helyezésekre hajtanak a világbajnoki sorozatban, valamint a világkupákon azok a magyar triatlonosok, akik a jövő évi párizsi olimpiai kvótáért küzdenek tovább a kvalifikációs időszak második, szintén egyéves szakaszában.
Az Electrogenic drop-in csomagjainak kínálatában már olyan, az Egyesült Királyságban kifejlesztett megoldások találhatók a Land Rover Defender, a Jaguar E-Type, a klasszikus Porsche 911 és a Triumph Stag modellekhez, melyekkel az átalakítás könnyen elvégezhető. A készleteket az Electrogenic egyedi átalakításai mellett kínálja. A Mini EV készletben
Szuperhold lesz látható az égen július 3-án. Habár a szuperhold kifejezés nem tudományos jelző, lényegében azt jelenti, hogy ezen az éjjelen a megszokottnál nagyobbnak tűnik majd az égitest.