A fizikai munka káros az egészségre, nem fizetik meg rendesen, a fizikai munkások nyáron nonstop dolgoznak, télen pedig munkanélkülivé válnak - ehhez hasonló sztereotípiák élnek az emberek fejében a fizikai munkáról, amelyek hatására a legtöbben el is hessegetik a gondolatot, hogy megpályázzanak egy hasonló pozíciót.
Komoly műtéten esett át a Kowalsky meg a Vega énekese. Balázs Gyulának a szemét kellett megoperálni, mert elkezdett leválni a retinája, ami akár vaksághoz is vezethetett volna.
Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára hangsúlyozta: "Oroszország teljes felelősséget visel a Fekete-tenger térségében végrehajtott veszélyes és eszkalációs műveleteiért.
A gazdaság átalakulóban, az építőipari munkaerőre azonban mindig is szükség lesz. Jelenleg mintegy 3000 betöltetlen állás várja országszerte az álláskeresőket. Melyek azok az építőipari állások, amelyeket megéri elvállalnunk? Cikkünkben eláruljuk!
A Kreml már rátette a kezét a Danone és a Carlsberg helyi érdekeltségére, és a cégvezetők attól tartanak, hogy ez csak a kezdet. A multik mozgástere beszűkült: eljönni nem tudnak, és érdekeltségeikért pénzt sem remélhetnek.
Legalább 23 ember vesztette életét és 52-en megsérültek abban az autóbusz-balesetben, amely szerdán történt Szenegálban – közölték az afrikai ország hatóságai és államelnöke.
Nemcsak a jelentkezések számát tekintve a legnépszerűbbek továbbra is a gazdasági témájú felsőoktatási képzések, de nyilván a legmagasabb értékű felvételik is e szakokhoz kellettek. Innen érkezett a rekorder is.
Sikerült korlátok közé szorítani a Görögország különböző pontjain tomboló erdőtüzeket, egyetlen település sincs már veszélyben – közölték a görög hatóságok szerda délután.
A mindössze 18 éves versenyző három héttel ezelőtt robbant be a felnőtt mezőnybe, amikor megszerezte első felnőtt országos bajnoki címét a Nemzeti Atlétikai Stadionban.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Budapest Parkban tartott központi eredményváró rendezvényen azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz év legjobb felvételije a mostani.
Kína júniusban három év óta a legmagasabb szintre növelte nyersolajkészleteit, kihasználva az olcsó orosz nyersolajat, hogy rugalmasabbá tegye a jövőbeli importigényeket.
Kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a közelünkben tartózkodó cukorbeteg hirtelen rosszul lesz. Mit kell ilyenkor tenni? A legtöbb ember megijed, pedig csak akkor tudunk hatékonyan segíteni, ha nem esünk pánikba.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a július 26-án megtartott 30. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
Vásárolni egy elektromos autót a 15 perces munkába járáshoz egy dolog, de mi a helyzet, ha egy egész kontinensen át akarunk vele utazni? Ez hamarosan sokkal egyszerűbbé válik Európában, köszönhetően egy új uniós törvénynek, amely a töltőpontokhoz való hozzáférés tömeges bővítését ígéri a főbb útvonalakon.
A fegyverműszerész technikus, a fegyvergyártó szaktechnikus és a fegyveroptikai szaktechnikus szakmák bemutatása A honvédelem célja hazánk határainak, területének és lakosságának védelme, a nemzeti szuverenitás megőrzése. Július 31-én lesz az évfordulója annak, hogy az 1848/49-es szabadságharcban elveszítettük a segesvári csatát, ez az esemény a ma
Csaknem 2300 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a szeptemberben induló új tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), több mint 300-zal több, mint tavaly - közölte az intézmény az MTI-vel. Hozzátették: az egyetem több karán is volt olyan szak, amelyen bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz.
Mainau-szigete, vagyis a Virágsziget a Bódeni-tó közepén terül el. A mindössze 45 hektáros sziget egy pompás botanikus kert, mely Németországhoz tartozik.
A szakképzési törvény módosítása után vált elérhetővé az okleveles technikus képzés, amely az elmúlt három évben egyre népszerűbb a diákok körében. Az emeltszintű programot 20 ágazatban közel 200 technikum hirdette meg a következő tanévre. Mint arról korábban beszámoltunk a szakképzési rendszer reformját követően egyre több pályaválasztás előtt áll