2023. július 24. hétfő

júl. 24
11:42
A mostani feltételekkel feleannyi babavárót sem vettek volna fel (Adózóna)
2024-től jelentősen változnak a babaváró hitel igénylési feltételei A Bankmonitor.hu az oldalán összegyűlt adatok alapján megállapította, hogy az új feltételeknek jóval kevesebben fognak megfelelni. Az oldal kalkulátorát használók közül például minden második (50 600) párnál a feleség már betöltötte a 30. életévét, vagyis a 2024-ben érvénybe lépő s
júl. 24
11:42
Már a halőrök is járőröznek, annyira kevés a rendőr Magyarországon (HR Portál)
4500 rendőrt azonnal fel tudnának venni Magyarországon, akkora a munkaerőhiány. Csakhogy az utánpótlás várat magára.
júl. 24
11:42
Tüttő Kata szerint elkerülhetetlen a vízdíjemelés Budapesten (444.hu)
A főpolgármester-helyettes attól tart, hogy a kormány a fővárost hátrányba hozó jogszabály-változtatásra készül.
júl. 24
11:42
„Ez csak a valóság” – és Hamilton ettől még büszkébb a szombati pole-jára (m4sport.hu)
A Magyar Nagydíj vasárnapja szembenézés volt a valósággal Lewis Hamilton szerint, ám ettől csak még büszkébb az időmérős győzelmére.
júl. 24
11:42
Segített a Vodafone-nak az áremelés (vg.hu)
Az európai távközlési óriás a brit piacon tapasztalt különösen erős keresletet, de a korábbi áremelések is segítettek.
júl. 24
11:42
Lendvai Ildikó vérgőzös kirohanása: durván belerúgott a fideszes államtitkárba (Magyar Nemzet)
A szocik egykori nagyasszonyának nagyon fáj Tusványos.
júl. 24
11:42
A helyi termékekről és az agroturisztikai lehetőségekről is felmérés készül (Üzletem)
A helyi termékek előállításáról és a fogyasztási szokásokról készít felmérést a Széchenyi István Egyetem. Az agroturizmus fejlesztésével kapcsolatban is felmérés indult.
júl. 24
11:45
"A pokolban éreztük magunkat" - mondják a Görögországból hazatért szlovák turisták (Infostart)
Vasárnap este landolt a pozsonyi repülőtéren egy Rodoszról érkező repülőgép, amely a hatalmas erdőtüzek miatt evakuált nyaralókat szállított haza. Egy másik szükségjárat az éjszaka folyamán Brünnben szállt le, ahonnan az utasokat busszal szállították a szlovák fővárosba. Több turista is azt mondta, úgy érzik, a pokolból menekültek meg. Görögországb
júl. 24
11:48
Felháborodtak a rajongók, imádott színészüket ismét megölték a sorozatkészítők (hirado.hu)
Sean Beant immár 25. alkalommal „ölték meg” a képernyőkön, legutóbb a World On Fire című új sorozatában.
júl. 24
11:48
Stollár száz helyet javított a teniszezők világranglistáján (m4sport.hu)
100 hellyel előre – Stollár Fannyé a hét egyik legnagyobb ugrása a női teniszezők világraglistáján
júl. 24
11:48
Már csak néhány nap és kiderül, hogy száll ki Henry Cavill a Vajákból (vg.hu)
A hollywoodi sztár három évad után végleg elhagyja a „süllyedő hajót”.
júl. 24
11:48
Orbán Viktor Edda-slágerrel emlékezett meg erdélyi útjáról (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött.
júl. 24
11:48
Nem tud leállni az Aldi, vajon mit szólnak ehhez a vásárlók? (naphire.hu)
Újabb fotóval sokkolják a vásárlókat.
júl. 24
11:51
Csalódást okozhatnak Orbán Viktornak a határvadászok (Menedzsment Fórum)
Egyre kevesebben jelentkeznek, és többen ott is hagyják a határvadászatot.
júl. 24
11:54
Itt a nagy bejelentés, megvan Szalai Ádám új munkája (Metropol)
A visszavonult focista nem szakad el a focitól.
júl. 24
11:54
Két kislánynak veszett nyoma Veszprém mellől, a testvérpárt nagy erőkkel keresi a rendőrség (Metropol)
A lakosság segítségét kérik két kislány megtalálásához.
júl. 24
11:54
Az akadémiai munkában lesz képzési és szakmai tanácsadó a 86-szoros magyar válogatott Szalai Ádám (m4sport.hu)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a jövőben többek között a 86-szoros magyar válogatott Szalai Ádám is a csapatában tevékenykedik majd.
júl. 24
11:54
„Mindenki ordított, sírt” – Elpusztította a jégeső Bódi Guszti családjának otthonát (SzMo)
Nagyecseden akkor jégvihar pusztított, hogy külön beszámolók születtek róla. Még nem tudni, hogyan fog talpraállni a mulatóssztár rokonsága.
júl. 24
11:54
Állatok, amik ha nem lennének, ki kéne őket találni (WMN)
Denevérürüléket evő zsiráfrokon, tizennégyszer átnevezett teknős, párosodás közben a párját az égbe juttató hangya, szevasztok!
júl. 24
11:54
Megnézték a nagyvárosok tömegközlekedését, Budapest az első tízben sincs (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás 42 európai nagyváros tömegközlekedését vizsgálta, elsősorban környezetvédelmi szempontok alapján. Mutatjuk a rangsort, benne Budapesttel! Ennyire környezetbarát az európai nagyvárosok tömegközlekedése 42 európai nagyvárost rangsorolt a szén-dioxid-mentesített tömegközlekedésben elért eredményeik alapján a több mint 80 kibocsá
júl. 24
11:54
Hoppá: Schumacher Vanda melltartó nélkül pózolt, brutáldögös az RTL angyalarcú sztárja (Promotions)
Mindenkinek rögtön feltűnt, hogy mennyire bevállalós volt Schumacher Vanda.
júl. 24
11:54
Pankotai Lili: A tanárok 70 százaléka ma nem való a pályára (Mandiner)
Az oktatási tüntetésekről ismert diák a megmozdulások folytatását ígéri ősztől.
júl. 24
11:54
Bekérették a bukaresti magyar nagykövetet a román külügyminisztériumba (Magyar Nemzet)
Románia elő akarta írni, Orbán Viktor miről beszéljen, miről ne beszéljen és mit hogyan ne említsen tusványosi beszédében.
júl. 24
11:54
Videó: A saját holdja fogja elpusztítani Földünk szomszédját (Helló Magyar)
Kitalálja, hogy melyik szomszédunk van "halálos" veszélyben a saját holdja miatt? #világűr #tudomány #bolygó #Naprendszer
júl. 24
11:54
Maci Laci újra gyilkolt (AC News)
Szétmarcangolta és megölte a grizzly medve azt a nőt, aki a világ leghíresebb nemzeti parkjában sétált egy túraútvonalon.
júl. 24
11:54
Hekkertámadás érte a norvég kormány tizenkét minisztériumát (Telex)
A rendőrség vizsgálatot indított.
júl. 24
11:54
Karácsony megelégelte a helikoptertaxikat, inkább buszoztatná a gazdagokat a Hungaroringre (Telex)
A főpolgármesternek sem jött be az egész hétvégés háttérzaj.
júl. 24
11:54
Novák Katalin szerint a Balaton-átúszás akkora hungarikum, hogy egyetlen más Balatonban sem rendezik meg a világon (Telex)
Egy újabb kiemelkedő teljesítmény a magyar emberektől.
júl. 24
11:57
Fájni fog a tankolás szerdától (Infostart)
Szerdától változnak az üzemanyag nagykereskedelmi árak, ami hatással lesz a benzin és a gázolaj átlagárára is.
júl. 24
12:00
Arculatot vált a Twitter (hirado.hu)
Az általa közzétett képen megjelenő fekete, világűr témájú háttér előtt ábrázolt stilizált X-re Musk ideiglenes logóként utalt.
júl. 24
12:00
Kevés magyar szülő dönt egyedül arról, hogy a gyermeke hol tanuljon tovább (vg.hu)
A szülők közel harmada bele szeretne szólni, hogy a gyereke melyik országban tanuljon tovább.
júl. 24
12:00
Házassága után nagy bejelentést tett Szalai Ádám (BorsOnline)
Ahogy ígérte, nem szakad el a focitól.
júl. 24
12:00
Balhézott a repülőn a férfi, sokkolóval kellett leszállítani (Mandiner)
Az egész hacacáré 27 órás késést okozott.
júl. 24
12:00
Meghalt a háborúban egy 21 éves kárpátaljai katona (Magyar Nemzet)
Vlad-Volodimir Paszteljak a napokban ünnepelte volna a 22. születésnapját.
júl. 24
12:02
Beomlott egy iskola teteje, többen életüket vesztették Kínában (hirado.hu)
Legalább 11-en meghaltak, amikor vasárnap beomlott egy középiskola tetőszerkezete Kína egyik észak-keleti tartományában.
júl. 24
12:06
Elképesztő felvételek kerültek elő Orbán Viktorról, ilyet még soha nem láttak (ATV)
Eseménydús napokon van túl a miniszterelnök.
júl. 24
12:06
Szijjártó bejelentése: “a bukaresti nagykövetünket bekérették a román külügyminisztériumba” (ATV)
A magyar nagykövetet bekérették a román külügyminisztériumba - jelentette be Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón. Nemsokára tájékoztatást ad a KKM az ott elhangzottakról.
júl. 24
12:06
Varga Dénes a fekvő Buddhát kipipálta, most jöhetnek az amerikaiak (Magyar Nemzet)
Olimpiai bajnok vízilabdázónk a vb-negyeddöntőben megszabadulna a dühítő tüskétől, ami benne maradt.
júl. 24
12:06
Videón, ahogy földdel teszi egyenlővé az orosz sztárfegyver az ukránok NATO-s légvédelmi rendszerét (Mandiner)
A pilóta nélküli repülőgép átjutott az Aspide Skyguard légvédelmi rendszer védőhálóján.
júl. 24
12:06
Szijjártó Péter bejelentette: Végre megelőztük a korunkat, mindenki Magyarország után koslat (Nyugati Fény)
Ha ő mondja.
júl. 24
12:06
Putyin megszólalt, és mindenkit megnyugtatott (naphire.hu)
Az orosz elnök szerint az égvilágon semmi gond nincs, legalábbis ezen a téren.
júl. 24
12:09
Egyre több a villámlás, ki nem találná miért (Piac és Profit)
A Hunga Tonga-vulkán tavaly januári kitörése következtében kétszer is jelentősen megnövekedett a Föld elektromos töltöttségi szintje - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársainak vezetésével.
júl. 24
12:09
Tusnádfürdő után - Bukarest bekérette a magyar nagykövetet (Infostart)
Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján erősítette meg az információt.
júl. 24
12:12
Viszlát kékmadár, helló X! Arculatot vált a Twitter (Metropol)
Elon Musk búcsút intett a régi logónak.
júl. 24
12:12
Nem várt fordulat: Harry és Meghan úgy döntött, visszaköltöznek (hirado.hu)
A sussexi pár ismét költözik, mégpedig oda, ahol Meghan a gyermekkorát töltötte.
júl. 24
12:12
Az ENSZ tárgyal Észak-Koreával az őrizetbe vett amerikai katona ügyében (hirado.hu)
Amerikai tisztségviselők jelezték: aggasztja őket King sorsa, miután Észak-Korea eddig semmiféle információt nem adott ki róla.
júl. 24
12:12
Szalai Ádám mindenkit meglepett, ez lett az első munkája visszavonulása után (Ripost)
A magyar futball jövőjéért dolgozik a támadó.
júl. 24
12:12
A Liverpool szerint nem súlyos Szoboszlai sérülése, de elővigyázatosságból nem játszik a Fürth ellen (m4sport.hu)
A Liverpool labdarúgócsapata hétfőn a hivatalos közösségi oldalán szót ejtett Szoboszlai Dominik sérüléséről.
júl. 24
12:12
A Krímben csapna le az ukrán hadsereg, rakétarendszert és vadászgépeket kérne ehhez (vg.hu)
Kijev célja a tengerparti légvédelmi rendszerek és az orosz hajók megsemmisítése.
júl. 24
12:12
Óriási lendülettel nyitott a Barbie-film – női rendező filmje sosem debütált még ilyen erősen (SzMo)
A „Barbenheimer-harc” startját a rózsaszín baba egyértelműen jobban vette, mint a mord atomtudós.

Keresés