Napjaink globális bizonytalanságában és a fokozott geopolitikai feszültségek közepette minden eddiginél jelentősebb a kiberbiztonság kérdésköre. Az ukrán háború nyomán például ismét egyre több a kibertámadás: Észtországot nemrég olyan kiterjedt offenzíva érte, amelyre nem volt példa az elmúlt tizenöt évben. A kiberbűnözők Finnország parlamentjét is
A brexit által is generált munkaerőhiány közepette a brit kormány vízumkönnyítéseket vezetett be a külföldi építőipari és halászati dolgozók esetében. A jelentkezőknek azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, és kevesebbet kereshetnek, mint a brit dolgozók.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 53 404,17 ponton zárt pénteken, 1549,52 ponttal, 2,99 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
65 éves és nyugdíjas lett Magyarország egyik legismertebb modellje, Sütő Enikő. A modell most elmondta, hogyan érinti a kora, és hogy élete nagy tragédiából, miként tudott kilábalni.
Palvin Barbara nem vitte túlzásba, az esküvőjére egy rendkívül letisztult megjelenést választott, mi pedig elcsíptük szépségcsapatát, és megkértük őket, árulják el a menyasszonyi smink minden titkát. A beszélgetés során derült ki, hogy Barbi próbasmink nélkül vágott neki az esküvőnek. Erre szokták mondani: no risk, no magic.
1902. április 10-én született Darvas Lili, aki már tinédzser korában eldöntötte, hogy színésznő lesz. 17 éves volt, amikor felkereste a Góth-házaspár magántanodáját, 18 éves korában már hatalmas sikert aratott, amikor Júlia szerepét játszotta Shakespeare darabjában a Budai Színkörben. Szuggesztív személyisége, finom szépsége, ugyanakkor erőteljes h
A 90. percben szerzett góllal nyert 2-1-re az utóbbi két olimpián ezüstérmes svéd válogatott a dél-afrikai csapat ellen vasárnap a női labdarúgó-világbajnokságon, amelynek Új-Zéland és Ausztrália ad otthont.
A korábbi közlekedésért felelős államtitkár szerint az utasok érdekeire kellene fókuszálni, miközben az országosan egységes menetrend és tarifa kialakítása lenne a legfontosabb.
A gyümölcsszedők betanítása a virtuális valóság eszközeinek segítségével, a robotok alkalmazása a gyümölcskonténerek mozgatására, valamint a fizikai munkát megkönnyítő mesterséges külső vázak viselése mind-mind olyan lehetőségek, amelyeket az ausztrál bogyósgyümölcs-termelők a munkaerő hatékonyságának növelése érdekében fontolóra vesznek.
Mészáros Tibor mesél lapunknak méhészetének történetéről. Az ötvenkét éves, második generációs méhész Szabadszálláson él, fő telephelye is itt van. Tibor másodállásban foglalkozik a méhekkel, főállását tekintve kéményseprő.
Két kis szicíliai szigeten, Lampedusán és Favignanán megújuló energiaforrásokon és blokklánc technológián alapuló energetikai mikrohálózatokat tesztelnek. A blokklánc része vagyok
Az augusztusi Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott nem hivatalos felkészülési mérkőzésen 4:0-ra alulmaradt a házigazda szlovák csapattal szemben vasárnap Szentivánon.
A 90. percben szerzett góllal nyert 2–1-re az utóbbi két olimpián ezüstérmes svéd válogatott a dél-afrikai csapat ellen vasárnap a női labdarúgó-világbajnokságon, amelynek Új-Zéland és Ausztrália ad otthont.
A MÁV-HÉV Zrt. a területén, a Papírgyár utca mentén található, a vasútbiztonságot veszélyeztető jegenyenyár fák halasztást nem tűrő kivágása vált szükségessé az elmúlt hetek zivataros időjárása okán.
Szombat után vasárnap reggel is óriási volt a dugó az M3-as autópályán, araszoltak az autók a 38. Magyar Nagydíj helyszínére. Ám nem mindenkinek volt ennyire időigényes az eljutás a pályára. Több cég kínált helikopteres utazást a fővárosból a Hungaroringre. Az árak hasonlóak voltak.
Az MSZP ősszel törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ingyenesek legyenek a balatoni strandok - közölte Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója vasárnapi Facebook-videójában. A politikus Zamárdiban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, több Balaton-parti polgármester kompenzációtól tette függővé a strandok ingyeness
A címvédő finn Kalle Rovanperä (Toyota) nagy fölénnyel, több mint 52 másodperces előnnyel nyerte az Észt-ralit, a világbajnokság idei nyolcadik futamát, és ezzel megerősítette vezető helyét az összetettben.
Egy magyar sincs életveszélyben az erdőtűz által sújtott Rodoszon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap közösségi oldalán.
Az izraeli startup cégek 68%-a "aktív jogi és pénzügyi lépésekbe kezdett, például készpénztartalékok kivonásába, a főhadiszállás Izraelen kívülre helyezésébe, az alkalmazottak áthelyezésébe és elbocsátások végrehajtásába" – közölte vasárnap az 521 vállalatot képviselő Start-Up Nation Central a friss felmérésében. Az időzítés nem véletlen: most kezd
Több mint 100 ezer néző előtt rendezik meg 15 órától a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában - mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.
Szoros kötelék és kölcsönös hűség nélkül nincs siker – Toto Wolff szerint ez jelenti az egyik titkukat Lewis Hamiltonnal. A Mercedes csapatfőnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjút a Hungaroringen.
A walesi herceg visszatér az Egyesült Államokba szeptemberben, egy nemes cél érdekében.A herceg szeptember 19-én részt vesz a második Earthshot Prize innovációs csúcstalálkozón New Yorkban. A csúcstalálkozón bemutatják a 2023-as Earthshot-díj tizenöt döntősét, akik úttörő klímamegoldásokat dolgoznak ki bolygónk 2030-ig történő helyreállítása érdeké
Nemcsak a sikerekhez, a nehézségekkel való küzdelemhez is hozzászokott Lewis Hamilton – az M4 Sportnak adott interjúban egyértelművé tette, az elmúlt másfél év ellenére még mindig élvezi!
Legtöbben az angyalföldi gyilkosságról szóló legfrissebb hírünket olvasták a héten, de sokan voltak kíváncsiak annak a kisfiúnak a sorsára is, aki alá rohant egy villamosnak a Haller utcánál.
Tamás Márk egyszeres magyar válogatott labdarúgó az azeri Neftci Baku csapatában folytatja pályafutását, miután csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott a román élvonalbeli Sepsi OSK-val.
Egy magyar sincs életveszélyben az erdőtűz által sújtott Rodoszon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap közösségi oldalán.