James Cameron megosztotta nézeteit a mesterséges intelligencia térnyeréséről és annak a jövőben jelentkező lehetséges veszélyeiről, hiszen mondhatni megjósolta mindezt, ami most történik az 1984-es Terminátor című filmjében.
Eléggé hullámzóak voltak a terményárak a héten, a pénteki nap egy számottevő árcsökkenő korrekciót hozott a tengerentúlon és kontinensünkön is. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb. A repce 1 százalékos áremelkedése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék,
Nem kell drága gépet venni, olcsó a havidíj, és mégis lehet csúcsjátékokkal szórakozni. Ez papíron nagyon ígéretes, de megnéztük, hogy mit tud a valóságban az Xbox Cloud Gaming.
Itt egy új stíluskifejezés, amit máris hozzáadhatsz a repertoárodhoz, és úgy tűnik, Katalin hercegné már jóval előttünk jár benne: a „táskák rétegezése".Azaz amikor egy túlméretezett táskába pakolsz minden lényeges dolgot, plusz egy kisebb táskát is a belsejébe. A kisebb táskát használhatod szervezési célokra, a fontos dolgok, például a telefon tár
Magyarország területére 2023. július 21-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 7906 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 7084 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A nándorfehérvári ütközetre naponta emlékezik az egész világ. Most ünnepeljük az egyik legnagyobb magyar diadal, a nándorfehérvári csata 567. évfordulóját. Azóta az egész keresztény világ is erre a napra (1456. július 22.) emlékezik a déli harangszóval. Ennek kapcsán a Vasárnapi Blikk a legnagyobb katonai sikereinket vette számba
Orbán intellektuális teljesítményéről sokat elárul Tusnádfürdő: utoljára 2014-ben mondott olyasmit, amire egy hónap múlva érdemes volt visszaemlékezni.
Sikeresen teljesítette első pénteki Forma-1-es napját Daniel Ricciardo a visszatérés óta. Az ausztrál pilóta úgy érzi, mintha egy másodperc erejéig sem lett volna távol a királykategória küzdelmeitől. Ricciardónak ez lesz az idei első F1-es versenyhétvégéje a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj óta, ugyanis a Red Bull vezetői őt jelölték le a kirúgott Nyck d
Észak-Korea több cirkáló rakétát lőtt ki szombat hajnalban a Kína és a Koreai-félsziget között található Sárga-tenger felé - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szombaton.
A brit királyi család tagjai közül Meghan Markle nevére kerestek rá a legtöbben tavaly a Google keresőjében. Ez azonban nem jelent népszerűséget: a közvélemény-kutatások szerint az érdeklődés semmiképp sem egyenlő a rajongással. Valami másról lehet itt szó, ugyanis imázs szempontjából Meghan egyértelműen mélyrepülést hajtott végre az elmúlt 5 évben
A Carlsberg Csoport a dentsu médiaügynökségét, az iProspectet választotta új globális médiaügynökségi partnerének. A döntés értelmében 2024 januárjától az iProspect kizárólagos ügynökségként végzi a hirdetési és marketing kampányokat világszerte, a Carlsberg valamennyi piacán. Az ügynökségi kiválasztást széles körű értékelési folyamatot is magába
Az alvás elengedhetetlen része mindennapi életünknek, de mi történik akkor, ha valaki igazán hosszú időn keresztül, egyfolytában pihen? Ellen Sadler neve talán nem ismerős, de ő volt az a lány, aki Angliában híressé vált azzal, hogy alszik.
A Modern Day Marine 2023 washingtoni tengerészgyalogsági kiállításon mutatták be a nemrég piacra dobott, polgári rendeltetésű GMC Hummer EV Hummer katonai változatát, amely küllemében sokban különbözik a civil rokonától. Az Electric Military Concept Vehicle (eMCV) névre keresztelt katonai jármű soros hibrid hajtást kapott. Alváza és felfüggeszt
Árban, minőségben és teljesítményben is óriási a választék a fűnyírók piacán. Jó, ha a megalapozott döntéshez szakember segítségét kérjük és nem a hipermarketben veszünk egy no name eszközt.
“A tusványosi beszéd a saját oldal irányba állítása” - mondja Novák Zoltán a mai Orbán-beszédről, ő arra számít, hogy a miniszterelnök kifejti: milyen irányba fordul a világrend. Kiszelly Zoltán szerint Orbán Viktor elsőként mondta, hogy béketárgyalás kell, de Kiszelly úgy látja: “neki lesz igaza”. Az elemző a woke-ideológiával szembeni hagyományos
Reese Witherspoon csodálatos színészi tehetségét már közel 30 éve követhetjük nyomon a mozik vásznain, ritkán beszélt korábban viszont a karrierje indulását övező negatív tapasztalatairól.
Németországban egyre több a rászoruló, és egyre kevesebb az élelmiszer-adomány – mondja Peter Zilles, a bayreuthi székhelyű bajor élelmiszerbank egyesület elnöke. A jelenlegi helyzetet komoly „kihívásnak” nevezte.
A jól eltalált csomagolás nemcsak emeli a termék értékét, nemcsak a vásárló élményét színesíti, de alkalmas egy egész gasztronómiai műfaj népszerűsítésére is.