Matt Damon a minap az Oppenheimer című film-beli partnerével, Emily Blunttal adott közös interjút. A színészeket arról is kérdezték, szóvá teszik-e, ha egy rendezői csók során kellemetlen a partnerük lehelete. Mindketten úgy vélik, fontos ezt a másik tudtára adni, Damon pedig ennek apropóján felidézte egy évekkel ezelőtti kellemetlen élményét Scarl
Van esély, hogy gyarapodjon a szuverenisták tábora, hiszen Olaszországban ilyen kormány alakult, „Ausztriában is mozog valami, holnap pedig választás lesz Spanyolországban” – tette hozzá a kormányfő.
A debreceni fesztivál történetében másodszor fordult elő, hogy kitették a megtelt táblát. A buli szombaton többek között a francia ZAZ koncertjével folytatódik a Nagyerdőben.
Alapvetően nem gondolkozik helyezésekben, egy országos csúccsal viszont nagyon elégedett lenne Szabó Szebasztián 50 méteres gyorsúszásban a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon.
Az Európai Bizottság a Thyssenkrupp és az ArcelorMittal számára is jelentős állami támogatásokat hagyott jóvá, melyek célja a dekarbonizációs beruházások támogatása.
Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a magyarországi Forma1-es hétvégén a Budapest feletti légteret megszállják a helikopterek. Sokan ugyanis így utaznak ki az időmérőre, a futamra. A helikopteres taxi azonban nem olcsó, egy út, egy főre 100000 forintról indul, de ha valaki Ferihegyről menne a pályára, annak nagyon mélyen a zsebébe kell n
Mint írták, munkatársaik a régi, lezárt mogyoródi csomópontot újranyitották, felkészítették azt a média és a versenyre érkező VIP vendégek fogadására, az akkreditációra. Az M0-M3 csomópont és a megnyitott mogyoródi csomópont között, a leállósávból VIP sávot alakítottak ki a Formula 1-es csapattagok, a média, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) é
Lewis Hamilton egyáltalán nem elégedett a Mercedes eddigi Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményével. A hétszeres világbajnok brit pilóta „még soha nem érezte magát olyan rosszul” a W14 volánja mögött, mint azt tegnapi nap folyamán tette. Hamilton tényleg nem túlzott, ugyanis csak a 16. leggyorsabb időt autózta a tegnapi második szabadedzésen, a cs
Aki ma azért nem keresi az ingatlanbefektetési lehetőségeket, mert a többiek is kivárnak, az lemaradhat a lakáspiac újraindulásáról - ezt mutatják az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalatai. A statisztikákból az áremelkedés lassulását és a kereslet csökkenését láthatjuk, azonban ma is vannak olyan lokációk és lakástípusok, ahol kitart a lendü
Még csak pár hónapos, de Matilda, akit édesanyja csak Tildy néven emleget, már most igazi mini Kaley Cuoco. Igen, tudjuk, hogy ez furcsán hangzik, tekintve, hogy Tildy egy baba. Szóval ideje a saját szemeddel is meggyőződnöd róla, milyen elképesztőt alkotott a természet.
A Pilisi Parkerdőhöz látogatott Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, aki országos látogatássorozata keretében figyelemmel kíséri az állami erdőgazdaságok tevékenységét, jó gyakorlataikat és párbeszédet kezdeményez az ország természeti örökségének kezelésében résztvevő erdőgazdaságok munkatársaival.
A Louisianában található New Orleans talán a legmisztikusabb és a legpezsgőbb hely a világon. Ez nem meglepő, mert a Mississippi mentén elterülő titokzatos városban a mai napig mélyen hisznek a természetfelettiben, arról nem is beszélve, hogy a vudu és a "vudu királynőjének" története is a "jazz városához" kötődik.
Az a támadás, amit az ukránok indítanak “a szegény kicsi magyar OTP ellen”, nem más, mint a hungarofóbia megnyilvánulása. Ezért vissza is kell utasítanunk - jelentette ki a miniszterelnök Tusnádfürdőn a beszédében.
A tavaly február óta tartó orosz-ukrán háborúnak számtalan kellemetlen következménye van a mezőgazdaságra nézve is. Mindezt eddig talán Európa sínylette meg a legjobban, de most Kína is kisebb gondban lehet miatta.
Kalle Rovanpera szombat délelőtt szárnyalt az Észt Rally pályáin, és Thierry Neuville defektje után már kényelmes előnnyel vezet, ugyanakkor a harmadik helyért hatalmas csata dúl.
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét szombaton élőben közvetíti a HírTV. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a miniszterelnök felszólalása a közelgő önkormányzati és az Európai Parlamenti választások kampányidőszakára is hatással lesz. Deák Dániel szerint a migráció, a háború és a biztonság kérdésköre főszerepet kapnak majd a miniszterelnök
A kánikula sújtotta Magyarországon különösen aktuális és fontos az az együttműködési megállapodás, amelyet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, ezen belül is az egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézetével.
A Ligue 1-ben szereplő Lille a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2025-ig szerződtette a Barcelonától szabadon igazolható játékosként távozó Samuel Umtitit, aki 2018-ban világbajnok lett a francia válogatottal.
Csaknem 150 épületben okozott károkat a pénteki jégeső Baranya vármegyében - számolt be a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.