Az összes jó dolog az életben a másokkal való együttműködésen alapul, ezt kell védelmeznie a jogrendszernek - mondta Tusnádfürdőn Orbán Viktor. Szerinte most veszi át a világelsőséget Kína az Egyesült Államoktól. Európa közben szerinte "lakosságcserét hajt végre". 2030-ra 0 százalékra csökkentené az energiaimport-függőséget. Orbán Viktor jövő év jú
Orbán Viktor Tusnádfürdőn rendszerint fajsúlyos, erős mondatokkal átszőtt beszédet tart, afféle szellemi iránymutatás ez a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőinek, de nem csak a résztvevőknek, a beszéd évről évre az egész országnak és a térségnek szól.
A pénteki vihar elsősorban a déli országrészben okozott károkat, a tűzoltóknak Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád vármegyében adta a legtöbb munkát. Utakra, kerítésekre, háztetőre dőlt fák, leszakadt villanyvezetékek, valamint a szél és jég okozta épületkárok miatt hívták a tűzoltókat - olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgat
A mesterséges intelligencia elképesztő térnyerése miatt egyre többen aggódnak. Főként az kelt félelmet, hogy a technológiát már a hadiiparban, a fegyvereknél is alkalmazzák. Talán utópisztikus volt az 1984-ben világsikert arató Terminátor – A halálosztó című film, de a rendezője, James Cameron is tart attól, hogy valóra válhat a sztorija.
A papírformának megfelelően a spanyolokkal találkozik hétfőn a negyeddöntőben a magyar női vízilabda-válogatott a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A környezetvédők évek óta erősen ellenzik a „Jégföldön” tradíciónak számító bálnavadászatot, de napjainkra az izlandi lakosság többsége is az ellenzők táborához csatlakozott. A Guardian szerint Izland partjainál a bálnavadászat az ország állatvédelmi törvényeivel szembemegy, a legnagyobb probléma az állatvédők, és már az izlandi hatóság szerint is,
Esik az eső, éget a nap, óriási a szél? Oké, akkor ne indulj el a boltba, inkább rendelj valamit. Erről a dologról azonban sose feledkezz meg ilyenkor!
A miniszterelnök beszédet mond Tusnádfürdőn, az immár hagyományosan megrendezett XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábor nagyszípadának főszónokaként.
Nem volt elég felkészült a Forma–1-re a tíz verseny után elküldött Nyck de Vries az Alpha Tauri csapatfőnöke szerint. Elküldése ellenére nem érzi hibának a holland szerződtetését.
A magyar kormányfő már az első percekben fontos bejelentéseket tett. A beszédben felvázolta Kína felemelkedését és a magyar gazdaság jövőjét. Szoboszlai Dominikre és a személyes küldetésére is kitért.
A halogatás az egyik leggyakoribb rossz szokás, amely mindannyiunkkal megesik olykor. De vajon miért szabotáljuk a saját életünket ezzel a szörnyű szokással és mégis hogyan kellene leküzdenünk?
Kiskalmár Éva a napokban ünnepelte 70. születésnapját. Az egykori tévés a nyolcvanas évek végén azért váltott, mert képtelen volt megélni a tévézésből.
A forradalmi eszközből egész flotta megépítését tervezi a Maersk, egy ambiciózus terv részeként, ami 2040-ig komoly károsanyag-kibocsátás csökkentést szeretne elérni a tengeri teherszállításban. A hajó üzemanyagának alapja a metán, amit újrahasznosítás útján állítanak elő.
Az Európában is egyre nagyobb figyelmet követelő kínai autógyártók új csodafegyvere, az innovatív technológiai megoldásairól és futurisztikus dizájnjáról egyaránt felimerhető OMODA 2023 novemberétől a magyar piacon is elérhető lesz.
Turisztikai fejlesztésekre vonatkozóan Örvényes Község Önkormányzata és a Csopak-Paloznak Horgászegyesület is pályázatokat írt ki augusztus 7-i határidővel. Új sétány, tanösvény és nádas elé benyúló móló Örvényesen A Balaton északi partján…
Hírek szerint ifj. Dárdai Pál távozik a Fehérvár FC-től és visszatér a német másodosztályú Hertha Berlinhez, melynek második csapatától igazolt Székesfehérvárra még 2021 januárjában.
De mi is az a SEO Vibes? Az esemény tökéletes kombinációja a szakmai tudás és üzleti érzék fejlesztésének, kapcsolatépítésnek és egy remek alkalom a szórakozáshoz.
A Baranya vármegyei Sátorhelyen 136,8 kilométer/órás szelet regisztráltak pénteken - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után a Mol-csoport átvette a Szarvasi Biogázüzemet. A társaság májusban kötött megállapodást a BayWa AG-vel a hulladékfeldolgozó üzem megvásárlásáról, amely újabb fontos lépést jelent hosszútávú stratégiájának megvalósításában - közölte az olajtársaság az MTI-vel szerdán.
323 tűzoltói beavatkozásra volt szükség: szél és jég okozta épületkárok, leszakadt villanyvezetékek, valamint utakra, kerítésekre, háztetőre dőlt fák miatt hívták a tűzoltókat.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7906-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7084-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Zimány Linda volt az Arccal a csúcsra podcast vendége. A modellként és műsorvezetőként ismert influenszer Volosinovszki György műsorában beszélt gyerekkoráról, karrierje kezdeteiről, Los Angeles-i éveiről, kiskutyájáról, továbbá spiritualitásáról, a nemrég indított saját márkájáról és arról, mi a legfontosabb számára egy férfiban. A műsor végén ped
Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat.
Háború, szombat reggeli összefoglaló: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború, az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 640 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly fe
Miért büdös a komposzt? A bűzös komposztnak sok oka lehet, ezeken fogunk most végigmenni, mert valójában az igazán jó komposzt nem büdös, sőt kifejezetten kellemes földillatú. Nézzük sorra a lehetséges hibákat!