Az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszország az odesszai régió elleni támadásával meghiúsította hatvanezer tonnányi mezőgazdasági termék Kínába szállítását - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram közösségi oldalon közzétett legutóbbi videóüzenetében.
Három kormányrendelet – többek között az 54 kormányrendelet módosítását magában foglaló egyes kormányrendeleteknek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ működésével kapcsolatos módosításáról szóló 334/2023. kormányrendelet –, tizenegy további rendelet, valamint három határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 108. számában.
Százezrek utaztak áprilisban Budapestre, hogy találkozzanak Ferenc pápával, azt azonban kevesen tudták, hol lehet a szállása. Kiderült, hogy az egyházfő a vatikáni nagykövetség földszintjének pici szobájában aludt, amivel nagyon elégedett volt.
Hiába komoly búvár és pilótaórák teszik ki az Oris portfóliójának nagyrészét, mégis tud vidám és könnyed lenni a márka. Ezt mutatta idén a Kermit különkiadásuk is, de állandó kollekciójukban is…
Az Alpine-Renault két pilótáját, Esteban Ocont és Pierre Gaslyt kérdeztük, ők pedig elmondták, miben a legjobbak a Forma-1-en kívül, kell-e több autó a pályára, és hogyan nyertek fogadást a Top Gear műsorvezetője ellen.
Minden évben július 1-je a magyar egészségügy napja. Vannak egyéb jeles ünnepek is az egészségügyben, például május 10-e a sürgősségi betegellátók, azaz a mentők napja, míg május 12-e a nemzetközi ápolók napja. A július 1-je azonban Semmelweis Ignác születésnapja, így ezen a napon zárva vannak az egészségügyi intézmények, csak a sürgősségi ellátás
A lassuló népességnövekedés reményt jelenthet, de radikális változások nélkül így is a Szent Máté-sziget rénszarvasainak sorsa fenyegeti az emberiséget.
Már napok óta zúgolódott a Mont Pelée, mielőtt 1902. május 8-án kitört. A vulkán közelében fekvő Saint-Pierre városa porig égett. A katasztrófának egy túlélője volt, a bajkeverésről híres Ludger Sylbaris, aki a kitörés pillanatában egy bombabiztos, félig föld alatti magánzárkában tengődött.
Több mint egy hete tart a vulkánkitörés a Reykjanes-félszigeten, de az intenzitása alig csökkent, másodpercenként 10-13 köbméter magma jut a felszínre.
Ha utazásról, nyaralásról van szó, bepakoláskor nem feltétlenül az elektronikai eszközök jutnak eszünkbe elsőként. Ugyanakkor elég csak a mobilunkra gondolnunk és már is nyilvánvalóvá válik, hogy kiegészítők nélkül szimplán a mobilnak sem tudjuk hosszútávon a hasznát venni. A MediaMarkt szakértői most összeszedtek néhány olyan eszközt, amelyeknek ú
Amikor lejárt szavatosságú ételt találunk a hűtőben, vagy éppen egy ezer éve nem használt arckrémet a polcon, gondolkodás nélkül kidobjuk. De mi a helyzet a régi tamponokkal?
Ha kíváncsiak vagyunk, hogy melyik pártot szeretnék kormányon látni a magyar választók, viszonylag egyszerűen felmérhető. A választók többsége tudja, kire szavazna, és erről gyakran nyilatkoznak is közvélemény-kutatásokban, interjúkban. Ha azonban nem arra vagyunk kíváncsiak, milyen színű a magyarok szerint az ideális kormány, hanem arra, hogy mily
Az óvodai nevelők a diplomás óvónőkkel együttműködve fognak segíteni a mindennapi óvodai tevékenységekben – mondta Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár.
Pert indított a brit kormány ellen egy orosz milliárdos az ellene hozott brit szankciók feloldása érdekében. Jevgenyij Svidler csütörtökön nyújtotta be keresetét a londoni felsőbírósághoz.
Praktikus tulajdonságainak köszönhetően, úgymint a könnyűség és tartósság, a műanyag ma életünk számos területén jelen van. Ám ennek a sokoldalú anyagnak a hosszú élettartama problémát is jelenthet: ha a műanyagból készült termékeket és csomagolásokat nem hasznosítják újra, hulladékként a környezetünkbe kerülnek. Az egyik leginkább érintett ökoszis
A magyar társadalomnak része nagyságrendileg egymillió ember, akik nem képesek vagy nem szeretnének felhagyni a dohányzással. Esetükben tájékoztatásra van szükség az ártalomcsökkentett lehetőségekről – ért egyet a kardiológus, a szakpszichológus és a piackutató. A megközelítés már bizonyított: Svédország pont ezt a receptet használva lett a világ e
Megrugdosta az apját, majd a falhoz vágta annak két kölyökmacskáját egy baranyai férfi. Az apja korábban összetörte a férfi telefonját, ezen vesztek össze. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolja – állatkínzás miatt, a két kismacska ugyanis elpusztult.
Az utak, vasutak, de különösen az autópályák korlátozzák a vadon élő állatvilág mozgását, megszakítják vándorlási útvonalaikat. Ma már jogszabályi kötelezettség az újonnan épülő autópályák mentén az ökológiai kapcsolatokat biztosító vadátjárókat építeni. A SaveGreen nemzetközi projekt keretében volt alkalmunk néhány szomszédos országban létesített
Milyen korú gyerekeknek milyen helyzetben lehet a XXI. században meztelenül mutatkozni? Hogyan kell reagálni szülőként, ha a gyerekünk boldogan meztelenkedne, de mi neccesnek érezzük? Kőrizs Kata pszichológus segítségével kereste a választ ezekre a kérdésekre. Ti mit gondoltok?
Szakértők bevonása, diverzifikálás, digitalizáció, fenntarthatóság, jövőorientáltság – ezek a fő sikerkritériumok a családi tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásoknál a Kpmg friss kutatásai szerint. A fenntartható és jövőorientált gondolkodásmóddal csökkenthetőek a vállalat életében esetlegesen felmerülő kockázatok, ami jelentősen hozzájárul a
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött iratanyag ma Magyarország egyik legkutatottabb forrásegyüttese: évente több száz kutató több millió oldalnyi iratanyagot tanulmányoz át. A már digitalizált és digitálisan anonimizált iratanyag azonban sokáig csak a levéltár épületében, helyben volt elérhető. 2020. december 14-étől
A 30 éves Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkövet ért el: a mai napon legördült a kétmilliomodik autó a vállalat gyártósoráról. A jubileumi autó egy Karat bézs színű Audi RS Q3 Sportback, amely hamarosan útnak indul Németországba első tulajdonosához. A 400 lóerős autó 2,5-literes TFSI motorja, mely sorozatban kilencszer nyerte el a neves „Év Nemz
„A szavazólapon nem szerepelt se fegyvergyár, se palagázipar, pedig az eddig kiderült tények ismeretében az se lett volna túlzás, ha az MMM színei helyett céges pólókba öltöztetik a képviselőket” – írta a Mérce.hu szerzője.
A beruházás eredményeként egész évben tudnak kertészeti tevékenységet végezni a fóliában, ahol a tervek szerint nyolc embernek biztosítanak majd munkát.