A Budavári Palotanegyed újjászületésének részeként megújult Karakas pasa tornya, amelyben információs pont, kávézó, ajándékbolt és mosdó várja a vendégeket – írja az MTI. Karakas pasa tornya új külsőt kapott, és…
A július 1. és július 19. közötti időszakban a 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. A 62 termékcsoportban az árak átlagosan 6,7 százalékkal mérséklődtek. Ennek mintegy 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 1,8 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehet a KSH inflációs fogyasztói kosarán
A ciklusos neutropénia csecsemőknél vagy 5 éves kor alatti gyermekeknél kialakuló genetikai rendellenesség, amelynek jellemzője a visszatérő láz, a szájnyálkahártya gyulladása, a bőrfertőzések, valamint a neutropénia.
Ausztrália megtiltotta a 2019 óta csődeljárás alatt álló lítiumbányászati cégnek, az Alita Resources Ltd-nek, hogy egy kínai kötődésű vállalat vásárolja fel, miután a Külföldi Befektetéseket Felülvizsgáló Testület (FIRB) ilyen irányú tanácsot adott – jelentette be Jim Chalmers pénzügyminiszter szóvivője pénteken.
Az angol Christie's, Sotheby's és Phillips aukciósházak eladásai idén júniusban – a londoni árveréseiket tekintve - igen vegyes képet mutattak. Számos jelentős tétel a vártnál alacsonyabb áron kelt el, azonban több rekordot döntő, az előzetes becsléseket túlszárnyaló tranzakció is született. Összegyűjtöttük a nyári szezon eddigi 10 legmeghatározó
Jöhet minden, ami saját márkás, az éttermeket kerülik, Varga inflációs ígéretével pedig nem ért egyet a többség. Így szenvedik meg a magyar fiatalok a 20 százalék feletti inflációt – amit ők még mindig 25-nek éreznek.
A fajmegőrzési céllal született projekt a Sydney Tengertudományi Intézet, a Sydney Műszaki Egyetem és az Új-Dél-Wales-i kormányzat együttműködésében valósult meg.
Sokan hajlamosak félvállról venni a hajápolási termékek kiválasztását, pedig az egészséges és gyönyörű tincsek szempontjából kulcsfontosságú, hogy a megfelelő termékeket használjuk.
Sokkoló élménnyel indult a Paris-Saint Germain olasz válogatott kapusa és partnere pénteki napja, a korai órákban fegyveres betörők támadtak rájuk, rabolták ki, és vetkőztették le őket párizsi otthonukban.
A gyermeket tervező pároknak a jelenlegi magas kamatkörnyezetben jelentős segítség a 2024. év végéig 10 millió forint összegben igényelhető Babaváró támogatás, amely kamatmentessé válik már az első gyermek 5 éven belüli megszületése esetén. A támogatást teljesen digitálisan lehet a Gránit Banknál igényelni, mert VideóBankon keresztül lebonyolítható
Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest. A fiatalok nagy többsége, 72 százaléka keres olcsóbb, akciós vagy saját márkás élelmiszereket - derül ki a második negyedéves K&H ifjúsági index felmérésből. A kutatás eredményei szerint a fiata
Sokan vannak, akiknek még mindig idegenül hangzik a DS, mint márkanév, pedig a Citroën 2014-ben avanzsálta önálló márkává az addig a márkán belül a luxuskategóriát képviselő megnevezést. Ezzel gyakorlatilag pozícionáltuk is a márkát, ami nem más, mint egy francia prémiumgyártmány. A 4-es modell a fenti definíciónak mindenben eleget tesz és bár a te
Tapasztaljuk, hogy rendesen felment a nyaralás ára belföldön és külföldön egyaránt. Ezért is hihetetlen, hogy vannak helyek, ráadásul csoda szép helyek a világban, ahol fizetnek azért, hogy hosszabb távra beköltözzenek az újonnan érkezettek. Vajon mi hasznuk van ebből?
Megérkezett az év legjobban várt filmje, ami jóval többről szól a játékeladások növelésénél. A Barbie minden akart lenni, és ez nem is sikerülhetett neki, de így is tömve van zseniális ötletekkel, és imádnivaló a szemtelensége. Egyszerre szatíra és szerelmeslevél, provokáció és biztonsági játék.
A cikkben több olyan fontos jellemzőt veszünk számba a hazai demográfia jelenlegi és várható helyzetét illetően, amely a lakosságszám önmagában vett mértékén túl a hazai gazdaságra és termelékenységre is hatást gyakorol.
1873. július 21-én az iowai Adair városánál néhány bandita kirabolt egy vonatot. Van ugyan némi vita róla, de az Egyesült Államokban ezt tartják az első nagy „mozgó” vonatrablásnak, helyét ma is emléktábla őrzi. Az elkövetők, a vadnyugat egyik leghírhedtebb banditája, Jesse James és bandája, legendássá váltak az amerikai folklórban. Egyesek Robin H