A kriptokereskedés egyáltalán nem mondható könnyű terepnek. Számtalan esetben fordult már elő, hogy egy népszerű kriptoinfluenszerről kiderült, csak csőbe húzott
Bár a Mercedes pilótája az ausztriai F1-es sprintversenyen elsőként kockáztatott száraz pályás abroncsokkal, ám érzése szerint egy korábbi döntéssel még többet nyerhetett volna.
Éppen 10 évvel ezelőtt, 2013. július 1-én vezették be hazánkban a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszert. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által működtetett HU-GO rendszert az Európai Unió már az induláskor a leginnovatívabb útdíjszedési megoldásként értékelte. Az e-útdíj rendszernek köszönhetően az állam az elmúlt évtiz
Amióta egy törpe tacskó büszke gazdája vagyok, egy dolgot biztosan tudok: bármikor szívesen nassolna, de azért, hogy egészséges maradjon, ne egye túl magát és számára kedvező élelmiszereket kapjon, nagyrészt én vagyok a felelős. Ha neked is van kutyád, vagy más házi kedvenced, borzasztóan fontos, hogy a táplálkozására is figyelj, és bizonyos ételek
Ezerrel nyomja ránk a kormány az állampapírokat, de közben gyorsan bedönti az egyik népszerű lakossági papír kamatát. Most lesz igazán látványos, hogy mennyire agyonver minden mást az inflációkövető papír hozama. Ács világa.
A DVSC szerb vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics a bronzéremmel végződő idényről, a tanulási folyamatról, a nehezen megfizethető magyar játékosokról, Dzsudzsák Balázs jövőjéről, valamint a bajnokból kiesőjelöltté váló magyar csapatokról is beszélt.
A tanév végével és a státusztörvény miatt több tanár mondott fel az elmúlt hetekben. Vannak, akik magániskolában folytatják szeptembertől. De vajon miben más egy magániskola mint egy állami, és hányan távozhatnak a közoktatásból, ha elfogadják a státusztörvényt?
Legalább 48 ember meghalt egy közúti balesetben a nyugat-kenyai Londianiban péntek este, amikor egy szállítókonténert szállító teherautó letért az útról és több járműbe csapódott – közölte a rendőrség.
A legtöbb nép hagyománya őriz egy-egy mitologikus emléket arról, hogy miképpen bomlott fel az emberek kezdetben még közös nyelve. Bábel tornyának bibliai története úgy értelmezi a létrejött sok ezer nyelvet, mint Isten közbeavatkozását az égre törő emberi szándékok ellen. Az I. században jegyezték föl azt a hiedelmet, hogy amikor a Tórát, vagyis Mó
Egyre több embert – és főként fiatalt – érint a létszorongás, a depresszió vagy a pánikbetegség. De mi rejlik egy-egy ilyen életsztori mögött? Mi történik ilyenkor valójában? Mert bár a tudomány meghatározza ezeket a fogalmakat, a gyógymódot, a kezelést, azért a valóságban minden egy kicsit más. Cikkünk főszereplője, nevezzük őt a továbbiakban Anná
A sötét anyag és a sötét energia titkait kutatja majd, amiket eddig műszerekkel sosem sikerült megfigyelni, csak elméleti síkon van bizonyíték a létezésükre.
Mint megírtuk, a magyar férfi vízilabda-válogatott 10–8-ra kikapott Spanyolországtól a Los Angelesben zajló világkupa szuperdöntő elődöntőjében. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a szövetségi kapitányok!
A Mercedes főnöke szerint Max Verstappen gondoskodott arról, hogy kiejtse Lewis Hamiltont a szombati sprintidőmérőn. A címvédő ezzel szemben riválisa magatartását érezte helytelennek.
Az idén a napenergia-termelésre fordított globális kiadások először haladják meg az olajtermelésre fordított kiadásokat. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint 2023-ban 380 milliárd dollárt fordítanak a napenergiára, szemben az olajra fordított 370 milliárddal. Viszont úgy tűnik, ebben az ágazatban szinte minden ütőkártya a kínaiak kezében van
A Profession.hu a Mandiner megkeresésére küldött munkaerőpiaci összeállításában azt is elárulta, hogy az egy álláshirdetésre beadott jelentkezések száma alapján mi az öt legnépszerűbb munkakör Magyarországon.
A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, amit stratégiai ágazatként kezel - jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára az Intersnack Magyarország Kft. új automata csomagológép-rendszer átadásán, Győrben.
A hazai piacon meghatározó pozíciójú Szallas.hu adatai alapján idén az akciós, előleg nélküli foglalásokat keresik a magyarok, és fontos számukra a Szép-kártyás fizetési lehetőség is. Friss felmérésük szerint a vendégek elsősorban online szállásközvetítőn foglalják le szállásukat. A szállásfoglaló portál és a Bls-Cee ügyvédi iroda szakértői ezúttal
Tavaly ismét a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon – immár ötödik éve. A teljes online kiskereskedelmi piac 2,4 százalékát tudhatja magáénak a társaság, amivel a hatodik legnagyobb hazai online szereplőnek számít. A Magyar Telekom online webshopja immár ötödik éve tartj
A világ több ezernyi repülőtere közül vannak különlegesek és még különlegesebb besorolásúak. Ezek a C kategóriás repterek, ami azt jelenti, hogy a pilótáknak speciálisan képzettnek kell lenniük ahhoz, hogy ezeken landolhassanak. Íme 4 leszállópálya a világ legkülönlegesebbjei és egyben legveszélyesebbjei közül!