A minden második éveben megrendezett Moszkvai Repülő- és Űrhajózási Kiállítás (Moszkvai Aero-Kozmikus Szalon - MAKS) az orosz repülőgép- és űripar legfontosabb eseménye.
A rendőri erőszak miatt kitört franciaországi zavargások elérték Svájcot is: a rendőrség vasárnapra virradóra hét embert tartóztatott le a francia határhoz közeli Lausanne városában - jelentette a Keystone-SDA hírügynökség.
Lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban, a tavalyi extrém drágulás után az utolsó negyedévben 1,3 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum. Az elemzésből az is kiderült, hogy a kerületek között még soha nem volt ekkora az árkülönbség.
Felettébb aggasztó volt látni az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyamának emelkedését a júniusi hónapban. A hirtelen drágulás kezdett ijesztően hasonlítani a tavalyi forgatókönyvhöz, amikor teljesen elszálltak az árak. A hónap első felében a gáz árfolyamának rohamos emelkedését figyelhettük meg. Az elmúlt két év legalacsonyabb, 23 eurós sz
Közúti közlekedési baleset történt 2023. július 2-án 11 óra 15 perc körül a 81-es számú főút 22-es kilométerszelvényében Bodajk térségében, ahol két személygépkocsi ütközött össze. Néhány perccel később a 19-es kilométerszelvényben, Söréd közelében is ütközött két személygépkocsi, ezért csak egy sávon halad a forgalom az említett szakaszokon. To
Extravagáns SUV-t villatott a Kia az új Sportage-el: a Pénzcentrum hibrid meghajtással tesztelte a nem éppen mindennapi modellt. A merész vonalvezetéssel és a minőségével sokakat magával ragadhat, de fontosabb kérdés, hogy vajon mennyit fogyaszt, mire leér mondjuk a Balatonra? Tesztünkből kiderült, hány ember tudna vele hazavinni egy karnist, és ar
Károly király szörnyen méltatlanul bánt Erzsébet királynő szeretett asszisztensével, Angela Kelly-vel, ugyanis amint édesanyja meghalt, azonnal ultimátumot adott az idős hölgynek.
Volt, aki szerint a lány szebb volt a műtét előtt. Később Merci is reagált a „cicis megjegyzésekre”, szerinte még van pár hónap, amíg kialakul a végleges forma.
Egy egérkísérletben a kutatók felfedezték, hogy a Japánban évszázadok óta használt japán szilvalé vagy "Ume" gyümölcslé jelentős szív- és érrendszeri előnyökkel járhat.
Igazi celebdömpinggel zárult az idei Balaton Sound, aminek szombat esti sztárfellépője Majka volt. A rapper és zenekara hatalmas bulit csináltak, slágereik hallatán a fesztiválozók nagy része a nagyszínpadhoz tódult.
Nem tett jót a lakástakarék-szerződések állami támogatásának megszűnése: a három fennmaradt szolgáltatónál az elmúlt négy évben szinte minden tekintetben visszaesés következett be, még a kamatkörnyezet emelkedése sem tudta kompenzálni a csökkenést. Az alábbi cikkünkben azt vesézzük ki, hogyan változott a pénztárak helyzete a kormány 2018-as döntése
A Marca nevű legismertebb spanyol sportlap rangsorolta a 2022-2023-as szezon legjobb futball játékosait. a dobogón sorrendben Erling Halland, Messi és Vinicius Junior található. ebben az évben egy magyar focista is befért az első 100-ba, Szboszlai Dominik a 85 helyen végzett.