2023. július 19. szerda

júl. 19
12:21
Magyarország továbbra is kiemelt figyelmet fordít az erdőállomány védelmére (Magyar Mezőgazdaság)
A Pilisi Parkerdőhöz látogatott Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, aki országos látogatássorozata keretében figyelemmel kíséri az állami erdőgazdaságok tevékenységét, jó gyakorlataikat és párbeszédet kezdeményez az ország természeti örökségének kezelésében résztvevő erdőgazdaságok munkatársaival. A látogatáson részt vett Zambó Péter erdőkér
júl. 19
12:23
Módosítja alkotmányát Észak-Macedónia az EU-csatlakozás reményében (Magyar Nemzet)
Észak-Macedónia az európai uniós tagság érdekében 2019-ben még nevét is megváltoztatta.
júl. 19
12:24
Írók ezrei követelnek kártérítést a legnagyobb MI-fejlesztőktől (vg.hu)
A szakma legnagyobb nevei nyílt levélben fordultak a Szilícium-völgyhöz.
júl. 19
12:24
Letartoztatták Gigi Hadidot (Glamour)
Gigi Hadid kellemetlen szituációba keveredett, rémálom lett az álomnyaralásból. A modellt és egy barátnőjét letartóztatták a Kajmán-szigeteken, mert a rendőrök marihuánát találtak náluk.
júl. 19
12:25
A magyar útlevél erősebb, mint az amerikai (Magyar Nemzet)
A magyar állampolgárok 186 országba utazhatnak vízummentesen.
júl. 19
12:27
Bukarestben magánebédelt Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Magánebéden fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Marcel Ciolacu román kormányfő szerdán Bukarestben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
júl. 19
12:27
Az űrbe lövi a Microsoftot a mesterséges intelligencia (Privátbankár)
A Microsoft részvényei kedden 4 százalékkal megugrottak, miután a vállalat bemutatta az Office 365 platformjához tartozó AI-előfizetést. A vállalat 154 milliárd dollárral növeli piaci értékét azzal, hogy bejelentette havi 30 dolláros AI-előfizetését.
júl. 19
12:27
Bejön a vállalkozásoknak a kedvezményes hitel (Piac és Profit)
A Széchenyi Kártya Program MAX+ az év végéig elérhető marad, így a vállalkozások továbbra is hozzájuthatnak a kedvezményes finanszírozási megoldásokhoz. Az érdeklődés a K&H-nál folyamatos, minden negyedik kkv igénybe vette már a program valamelyik konstrukcióját, további minden hetedik vállalkozásnál pedig folyamatban van az igénylés vagy terve
júl. 19
12:27
„Ha a Dórival a köztünk lévő 38 év korkülönbség csak 18 lehetne, egészen más távlatokban tudnánk tervezni” – mondta a házasságáról Ernyey Béla (Blikk)
Ernyey Béla és Balaton Dóra kendőzetlen őszinteséggel meséltek a kapcsolatuk elejéről és arról, hogy 15 év házasság után hogyan tekintenek a jövőbe.
júl. 19
12:27
Ezek a Gyármentő Program eddigi eredményei (HR Portál)
Eddig huszonöt cég kapta meg a támogatási oklevelet, összesen 27,5 milliárd forint értékben az energiahatékonyságot növelő beruházásokat előmozdító Gyármentő Program keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 19
12:27
Élelmiszeripar: a digitalizációnak köszönhetően a felére csökkent az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás (Agroinform)
Jelentős és hosszú távú segítséget nyújthat az ágazat szereplői számára.
júl. 19
12:27
Milliónyi magyar kálváriája kezdődik meg mindjárt: ez nem vicc, nagyon figyelni kell (Pénzcentrum)
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
júl. 19
12:27
Dél-koreai őrizet után szökött át Észak-Koreába az amerikai katona (hirado.hu)
Kéthónapos dél-koreai őrizetből szabadult ki az az amerikai katona, aki engedély nélkül lépett be Dél-Koreából Észak-Koreába – közölték szerdán amerikai és dél-koreai tisztségviselők.
júl. 19
12:27
Exkluzív koncertfelvételekkel és podcastekkel bővülnek a Müpa médiafelületei (hirado.hu)
A Müpa digitális médiatára szeptember 4-ig regisztráció nélkül is nyitva áll a közönség előtt, de a Müpa+ hűségprogram tagjai számára ezt követően is elérhetők maradnak a felvételek.
júl. 19
12:27
Huszonöt cég már megkapta a támogatást a Gyármentő Program keretében (Demokrata)
Ragaszkodtunk ahhoz a sikeres gazdaságpolitikai stratégiához, amelynek a célja egy munkaalapú gazdaság létrehozása volt – fogalmazott Szijjártó Péter.
júl. 19
12:27
Németh Zsolt: El kell kerülni, hogy a vesztesek oldalán kössünk ki (Magyar Nemzet)
Potápi Árpád János szerint most nincs más lehetőség a magyarság számára, mint a béke elérése.
júl. 19
12:27
Rövidesen a hazai piacra is érkezik a négykerékhajtásos Omoda5 (Autószektor)
Globális autómárkaként az OMODA világszerte elismerést és népszerűséget szerzett a fogyasztók körében futurisztikus és stílusos külső dizájnjának, technológiailag fejlett termékjellemzőinek, ötcsillagos biztonsági megfelelésének és a fiatalabb generációk a saját élményekre és tapasztalatokra összpontosító gondolkodásmódjának megértésével. Napjaink
júl. 19
12:27
Orbán Viktor a román miniszterelnökkel tárgyalt Tusnádfürdő előtt (Telex)
Magánebéden fogadta a miniszterelnököt Marcel Ciolacu, akivel a kétoldalú és az európai ügyekről tárgyaltak.
júl. 19
12:27
Sírva fakadt, majd feladta a mérkőzést Tóth Amarissa Kiara ellenfele a magyar teniszező kicsit sem fair lépése után (Telex)
Csang Suaj vitában állt a bírókkal egy ütés után, mire ellenfele nemes egyszerűséggel letörölte a bizonyítékul szolgáló nyomot a pálya széléről.
júl. 19
12:27
Gálvölgyi János elárulta, mire készül (naphire.hu)
Szinte alig engedték ki a kórházból, máris dolgozni kezdett, de a következő hetekre más tervei vannak.
júl. 19
12:29
A 21 éves késes ámokfutó válogatás nélkül szúrta meg áldozatait (hirado.hu)
Késsel sebesített meg három embert egy férfi az Egyesült Államokban.
júl. 19
12:33
Szakértő: nagyon is érthető Novák Katalin ruandai és tanzániai látogatása (Infostart)
Novák Katalin köztársasági elnök a napokban Ruandába és Tanzániába látogatott. Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa szerint az érdeklődés nem véletlen. A térség Afrika egyik legstabilabb és legdinamikusabban fejlődő régiója, amiből Magyarország is profitálhat.
júl. 19
12:33
Egy hónap múlva sztárokkal rajtol az atlétikai vb Budapesten (Metropol)
A magyar szervezőbizottság beszámolt a nyitóünnepség részleteiről.
júl. 19
12:33
Elhunyt Füzessy Tibor volt országgyűlési képviselő, tárca nélküli miniszter (hirado.hu)
Füzessy Tibor 1990-től 1998-ig volt az Országgyűlés tagja.
júl. 19
12:33
Ódor Lajos kormánya egy embert veszített: a szlovák belügyminisztert legyűrte a rendőrség (444.hu)
Ivan Šimko két hónap után távozik.
júl. 19
12:33
5 étel, amely negatívan befolyásolja a mentális egészséged (Life)
Sokat foglalkozunk azzal, hogy az ételek milyen hatással van a szervezetünkre, a testünk működésére, de arra kevesebbet figyelünk, hogy bizonyos összetevők vagy alapanyagok hogyan hatnak a mentális egészségünkre.Szakértők is igazolják, hogy bizonyos összetevők negatív hatással vannak a kortizol, szerotonin és dopamin szintre, amelyek hozzájárulhatn
júl. 19
12:33
Válságban Harry és Meghan házassága? Megszólalt egy közeli ismerős (Promotions)
Elterjedt a pletyka, hogy Harry és Meghan a válás küszöbén áll.
júl. 19
12:33
Hihetetlen fosszília a bizonyítéka annak, hogy emlős vadászott dinoszauruszra (Helló Magyar)
A dinoszauruszokat gyakran ábrázolják ragadozóként, akik a kisebb dinoszauruszoktól Jeff Goldblumig mindent levadásznak.
júl. 19
12:33
Hamilton szerint néhány csapat rasszista megjegyzéssel illette őt (Racing)
Lewis Hamilton elmondta, Sebastian Vettel volt az, aki szembesítette azzal mit mondanak róla a háta mögött. A hétszeres világbajnok évek óta küzd az egyenlőtlenség, a kirekesztés és a rasszizmus ellen. 2020-ban beállt a BLM-mozgalom (Black Lives Matter) mögé, miután egy rendőri túlkapás eredményeként elhunyt George Flyod. A Mercedes először ezután
júl. 19
12:33
A K&H-n;ál minden negyedik kkv már igénybe vette a Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukcióit (Üzletem)
A Széchenyi Kártya Program MAX+ az év végéig elérhető marad, így a vállalkozások továbbra is hozzájuthatnak a kedvezményes finanszírozási megoldásokhoz.
júl. 19
12:35
Csák János: A Zeneakadémia élére egy sztár kell, nem pedig egy tudós (hirado.hu)
A miniszter szerint az egyetem leendő rektorának Liszt Ferenc nyomdokain kell járnia, és képesnek kell lennie bevonzani a külföldi hallgatókat és a neves oktatókat.
júl. 19
12:35
Creighton akár már Észtországban világbajnok lehet (Racing)
William Creighton 32 pont előnnyel vezeti a Junior WRC-t, így akár már az Észt Rallyn világbajnok lehet, igaz, ehhez hatalmas bravúr is kellene.
júl. 19
12:36
A román miniszterelnökkel tárgyalt Orbán Viktor (vg.hu)
A kormányfő román kollégájával, Marcel Ciolacuval találkozott Bukarestben.
júl. 19
12:36
Pálffy István már Brüsszelben látta, ahogy a Soros-hálózat kiterjeszti csápjait (Márkamonitor)
A stábbal közös célunk, hogy a Napi aktuális az eddigi meghatározó szerepe mellett még inkább példának tekinthető mérce legyen ebben a műfajban – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Pálffy István, akinek gondolatait a 24.hu szemlézte.   A műsorvezető 13 év kihagyás után a Hír Tv műsorvezetőjeként tér vissza a képernyőre. A tévés szakember, a
júl. 19
12:36
Kiderült, így nyitják meg a budapesti atlétikai vb-t (BorsOnline)
Elindult a viadal aloldala az Origón
júl. 19
12:39
Rájöttek a NAV-osok a tükközésre, fizethetett a cég (Piac és Profit)
Százmilliós nagyságrendű forgalma ellenére épphogy nyereséges volt az a gazdasági társaság, amely három városban is árulta portékáit: ruhaneműket, cipőket, táskát, szatyrot, ágyneműt, konyhai kiegészítőket, tisztítószereket, szépségápolási cikkeket, irodaszereket.
júl. 19
12:39
Tudósok kongatják a vészharangot: eltűnhet a kedvenc italunk a klímaváltozás miatt (Blikk)
A prosecco más ismert borokkal együtt eltűnhet a klímaváltozás miatt – figyelmeztet egy új tanulmány.
júl. 19
12:39
Tusványos – Új stratégiákat kell kidolgozni a népszámlálások eredményeinek tükrében (hirado.hu)
Újra kell gondolni a meglévő intézményrendszert, új stratégiákat kell kidolgozni a legutóbbi népszámlálások eredményeinek tükrében, és ebben a helyi közösségek megerősítése jelentheti az „alapsejtet” – összegeztek a Szórványok a népszámlálás tükrében című panelbeszélgetés előadói szerdán Tusnádfürdőn.
júl. 19
12:39
Orbán Viktornak új barátja lett, mégpedig Románia miniszterelnöke (ATV)
A miniszterelnök a Casablanca legendás zárómondatát idézve jelentette be, hogy új barátot szerzett.
júl. 19
12:39
Ekkora nyugdíjelemelésre lehet szükség az elszálló infláció miatt (TőzsdeFórum)
A legutóbbi kormányinfón elhangzottak szerint majd csak szeptemberben születhet döntés az esetleges évközi nyugdíjemelésről. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, a jelenleg ismert inflációs számok alapján mennyi pénzt kellene kapniuk a nyugdíjasoknak. A Bankmonitor számításai szerint már júniusban indokolt lett volna egy 4,6%-os emelés annak érdeké
júl. 19
12:39
G7: Tízmilliárdok folyhattak az egyik leggazdagabb magyartól Orbán Viktor családja felé (SzMo)
A gazdasági portál szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy Jellinek Dániel egyik érdekeltségéből egy harmadik cég beiktatásával több mint 27 milliárd forint kerülhetett Tiborcz István vállalkozásához.
júl. 19
12:39
A budapesti Fidesz szerint Gyurcsány vesztes csatába küldte Karácsonyt (Magyar Nemzet)
Szerintük lett volna miből gazdálkodni, de az elmúlt években kirámolták a széfben pihenő 214 milliárd forintot.
júl. 19
12:41
Ötből négy embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon (TőzsdeFórum)
Magyarországon jelenleg az MNB mintegy 616 ezer önálló balesetbiztosítást tart nyilván, a szerződések száma hosszú évek óta stagnál. Ezt a védelmet kiegészítik a másfajta, például gépjármű- vagy lakásbiztosításokhoz kapcsolódó, az előbbieknél jóval kisebb fedezetet kínáló kiegészítő balesetbiztosítási elemek, illetve a munkáltatók által kötött csop
júl. 19
12:42
Újabb akkugyár építését jelentette be a VW (autopro)
Háromszázmillió eurót fordít az akkumulátorösszeszerelő-üzemre a Volkswagen Csoport.
júl. 19
12:42
Gyászolnak a rajongók: tragikusan fiatalon elhunyt a gyönyörű influenszer (Ripost)
A gyönyörű lány mindössze 22 éves volt.
júl. 19
12:42
„Magát készítette ki” – Tóth Amarissa nem érti, ellenfele miért borult ki és adta fel meccsét a budapesti tenisztornán (m4sport.hu)
A második helyen kiemelt kínai játékos könnyek között hagyta el a pályát, miután nem értett egyet a vonalbíró döntésével.
júl. 19
12:42
Johnny Depp súlyos sérülése miatt maradhatott el a budapesti koncertje: vészjósló fotók (Joy)
Az utolsó pillanatban mondták le a Hollywood Vampires koncertjét.
júl. 19
12:45
Mészáros Lőrinc is aggódhat: állami közbeszerzések nélkül nincs mit építeni (Menedzsment Fórum)
A magyarországi ajánlatkérők 3478 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le 1304 milliárd forint értékben az első félévben, ami az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékos, illetve 50 százalékos csökkenésnek felel meg - ismertette Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
júl. 19
12:45
Olcsó ruhának mondták, pedig nem volt az - lecsapott a GVH (Infostart)
Egy magyar, egy lengyel és egy német cég is amiatt aggódhat most, hogy milyen büntetésre számíthat a tisztességtelen üzleti tevékenysége következtében.
júl. 19
12:45
Gyér kereslet mellett is elment az ÁKK aukciója (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 6 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében.

Keresés