2023. július 19. szerda

júl. 19
10:57
Már ideje volt! Többnyire emelkedik a repcemag ára (Agroinform)
A napraforgómagról viszont nem érkeztek jó hírek.
júl. 19
10:57
Kórházba szállították a Boney M énekesét (hirado.hu)
Liz Mitchell autóbalesetet szenvedett útban börtönben ülő bátyjához tartva.
júl. 19
10:57
Vámos Márton foga már az amerikaiakra fáj: Van velük elszámolnivalónk! (Magyar Nemzet)
A vízilabda-válogatott erőt merít a horvátok legyőzéséből, és már a negyeddöntőre készül a vb-n.
júl. 19
10:57
Ötödik Kőfeszt a Káli-medencében (Balatonica)
Idén augusztus 2. és 6. között ötödik alkalommal a meseszép Káli-medence tíz településén, több mint kétszáz program várja a látogatókat. A Nyugalom Fesztiváljának is becézett Kőfeszt közösséget teremt, emellett hozzájárul a térség hagyományörző karakteréhez, más szóval táj- és közösségazonos.
júl. 19
11:00
Lebukott három népszerű magyarországi bolt? Így verhetik át a vásárlókat (BorsOnline)
A Gazdasági Versenyhivatal (Gvh) vizsgálatot indított három nagy magyarországi ruha- és cipőkereskedő webáruház - a Ccc, az Answear és az About You - magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntetik fel az akciósként hirdetett termékeik árait - közölte a Gvh szerdán az Mti-vel.
júl. 19
11:03
Francia pirítós grillezve (Spa Trend Online)
Az amerikaiakkedvenc mogyoróvajas szendvicse francia pirítósként igazi különlegesség, ami egy tökéletes reggeli vagy desszert a grillparti után!
júl. 19
11:03
Potápi Árpád János: Most nincs más lehetőség, mint a béke (hirado.hu)
Most nincs más lehetőség, nincs más alternatíva, mint a béke – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn, a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.
júl. 19
11:03
Korhatáremelés az orosz hadseregben: jöhetnek a 70 éves tartalékosok (444.hu)
De csak a legmagasabb rangban. Altisztek legfeljebb 60 évesek lehetnek.
júl. 19
11:03
Fontos lépést tett meg most Magyarország a globális baloldali cenzúra felszámolásáért (Magyar Nemzet)
A hazai központ az amerikai Media Research Centerrel együtt küzd a gyermekek genderideológiától való megóvása, valamint a határvédelem érdekében.
júl. 19
11:06
Ha volt is kétség a csapategység felől, már nem lehet – A víz összeköt (m4sport.hu)
Fukuokából, a vizes világbajnokság helyszínéről jelentkezik A víz összeköt: Farkas Márton, az M4 Sport szakkomentátorával, a BEK-győztes vízilabdázó Szabó Zoltánnal és az MTI tudósítójával, Göbölyös Gáborral beszélgetett arról, amit eddig láttunk a pólósoktól, valamint nyíltvízi úszásban.
júl. 19
11:06
Ruhakereskedések hazai akciói szúrtak szemet, bajba kerülhet az About You, az Answear és a CCC (vg.hu)
A CCC, az Answear és az About You is több szabálytalanságot követett el a gyanú szerint.
júl. 19
11:09
Magyar kosaraslány az igazi Barbie: az amerikai WNBA játékosa kiköpött mása a babának (Infostart)
Juhász Dorka a Minnesota Lynx csapatának játékosa, rajongóinak egy része szerint olyan, mintha Barbie öltött volna testet a sportolónő képében.
júl. 19
11:09
A Balatonon nyaral Wolf Kati, a lányaival ment szabadságra (Blikk)
Koncertek, új dalok és számos elfoglaltság miatt az elmúlt fél évben most először vonult szabadságra Wolf Kati. A Dal zsűritagjaként is ismert énekesnő a Duna Nyár 23 című műsorában újságolta el, hogy idén is a lányaival indult vakációzni, ezúttal a Balaton-partot választották pihenésre.
júl. 19
11:09
Gálvölgyi János: "Nagyra értékelem most már az itt és mostot" (ATV)
A színész ismét megszólalt a betegségével kapcsolatban.
júl. 19
11:09
Megint ítéletidő! Zivatar, jégeső is lecsap ezekre a megyékre, durva idő jön (Pénzcentrum)
Heves zivatarok, jégeső is lehet ma, nagyon durva lehet az időjárás.
júl. 19
11:09
Nyomon lehet a rendőrség: Tupac Shakur meggyilkolása miatt tartottak házkutatást Las Vegasban (Life)
Az 1996-ban gyilkosság áldozatává vált Tupac Shakur lakását újra átkutatta a rendőrség. A hip-hop sztárt közel 30 éve lőtte le egy ismeretlen, ám a hatóságok máig nem hagytak fel a merénylő keresésével.
júl. 19
11:09
Ennyi volt: megszűnik az egyik magyar tévécsatorna (Promotions)
Augusztustól nem létezik ez a magyar tévécsatorna.
júl. 19
11:09
Ők követhetik Szoboszlait – óriási szintlépést produkálhat a magyar válogatott az idei átigazolási piacon (Mandiner)
Szoboszlai Dominik átigazolása úgy tűnik, láncreakciót indított be. A magyar labdarúgó-válogatott legjobb játékosai a közeljövőben szinte mind erősebb bajnokságokba, egyesületekbe igazolhatnak; Szalai Attila, Kerkez, Bolla, és Ádám Martin is egy szinttel feljebb léphet. Sőt, vannak, akik ezt már meg is tették.
júl. 19
11:09
Hirtelen megszólalt Pálffy István: A piabotrányba belebukott exképviselő hatalmas műsorral tér vissza a képernyőre (Nyugati Fény)
Nagy terveket dédelget.
júl. 19
11:09
Kai Havertz, az Arsenal sztárja csúnyán leégett Amerikában (Magyar Nemzet)
Kai Havertz a tengerentúlon népszerű ügyességi versenyben képtelen volt gólt szerezni.
júl. 19
11:09
Kényszergyógykezelést kér a Lecke utcai rendőrgyilkosság gyanúsítottjára az ügyészség (Telex)
Milliméterről milliméterre elemezte végig a rendőrség és az ügyészség, hogyan történt a gyilkosság, amiben meghalt egy rendőr januárban.
júl. 19
11:09
Most minden kiderült: ezt csinálják a magyarok a Balatonnál (naphire.hu)
Már tudni, pontosan mekkora a vendégforgalom, de arról is vannak adatok, hogy honnan érkeznek a legtöbben.
júl. 19
11:12
Magyar vb-bronzérem csapatban a junior sportlövőknél (m4sport.hu)
A Jákó Miriam, Fábián Sára Ráhel, Domsits Olívia Ditta összetételű csapat a magyarok első érmét szerezte a dél-koreai világbajnokságon.
júl. 19
11:12
Budapest is fizessen a bíróság szerint, Karácsony Gergely azonban fellebbez (vg.hu)
A Fővárosi Önkormányzat több mint egy hónapja indított pert a Magyar Államkincstár ellen a szolidaritási hozzájárulás miatt. A Fővárosi Törvényszék első fokon visszautasította a város keresetét.
júl. 19
11:15
Gyanúsak lettek a magyarországi online ruha- és cipőkereskedők (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított három nagy magyarországi ruha- és cipőkereskedő webáruház - a CCC, az Answear és az About You - magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntetik fel az akciósként hirdetett termékeik árait - közölte a GVH.
júl. 19
11:15
Ennyien haltak meg eddig a Balatonban az idei nyári szezonban (Blikk)
Sajnálatos módon az idei nyár első fele sem telt áldozatok nélkül a Balatonon. Hiába vannak jelen az életmentők és hiába hívják fel a figyelmet a legfontosabb elővigyázatosságokra, idén már öt ember is meghalt a magyar tengerben.
júl. 19
11:15
GVH-vizsgálat a CCC, az Answear és az About You ellen (Adózóna)
Egyszerre három vizsgálatot is indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai online ruha- és cipőkereskedelem jelentős szereplőivel szemben. Vélhetően mindhárom cég – a CCC, az Answear és az About You – a vásárlók számára megtévesztő módokon tünteti fel az akciós árakat – írja honlapján a GVH.
júl. 19
11:15
Ingyen nő az udvarban, isteni pesztó készíthető belőle (Édenkert)
Ez a növény nem gizgaz. Magától nő az udvarunkban, ne irtsuk ki és dobjuk a komposztra, hanem készítsünk belőle salátát, pesztót.
júl. 19
11:15
Karácsony: „Dermesztő jogértelmezés ez”, a főváros fellebbezést nyújt be a szolidaritási hozzájárulás ügyében (444.hu)
A főváros keresetét tartalmi vizsgálat nélkül utasította vissza a törvényszék.
júl. 19
11:15
Több mint 27 milliót csalt ki elesett emberektől egy pár érdekházasságokkal (Magyar Nemzet)
Még közös gyermekük apjaként is az egyik rászedett férfit jegyeztették be.
júl. 19
11:15
Nagy változás jön: Rengeteg embert érint a bíróság friss lépése (Nyugati Fény)
A módosításra augusztustól mindenkinek ügyelni kell!
júl. 19
11:15
Nagyot esett a magyarok gázfelhasználása tavalyhoz képest (Telex)
Az Energiaügyi Minisztérium szerint ez kellett is az ország biztonságos ellátásához.
júl. 19
11:17
„Más baloldali települések nem mentek csődbe, sőt még fejlődni is tudtak” (Magyar Nemzet)
Hollik István szerint a kormánnyal való harca helyett jobb lenne, ha Karácsony Gergely a budapestieket képviselné és a várost fejlesztené.
júl. 19
11:18
60 helyett csak 17 – a VAR-ral a meccset befolyásoló hibák hetven százaléka eltűnt az OTP Bank Ligából (m4sport.hu)
A kiértékelések szerint javult a magyar élvonal játékvezetőinek teljesítménye, és a VAR használata is fejlődik – nyilatkozta az M1-nek a Játékvezetői Bizottság elnöke, Hanacsek Attila a bírók edzőtáborában.
júl. 19
11:18
Kiderült, biztonságos-e az aszpartám fogyasztása: megszólalt a botrányos ügy kapcsán a Magyar Dietetikusok Országos szövetsége (Femcafe)
Az utóbbi hetekben sok és sokféle hír jelent meg az aszpartám biztonságosságáról. Most a nagy port kavaró témában megszólal a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, álláspontjukat részletesen is kifejtették.
júl. 19
11:18
Fordulat: mégis koncertezhet Johnny Depp Budapesten – már tárgyalnak az új időpontról (vg.hu)
A váratlanul elmaradt a Hollywood Vampires-koncertet mielőbb pótolják.
júl. 19
11:18
Tóth Andi kiköpött mása a magyar influenszer - mintha ikrek lennének (Joy)
Tóth Andi stílusa utánozhatatlan, de Molnár Milénának szinte teljesen sikerült lekoppintania.
júl. 19
11:18
„Dögleni fognak érte a nők” – tiszta édesapja Stohl András kisfia (BorsOnline)
A műsorvezető kisfiát elhalmozták bókokkal.
júl. 19
11:20
Újabb közkedvelt tévécsatorna szűnik meg Magyarországon (Femcafe)
Még ebben a hónapban véget ér a Fix Tv lineáris adása.
júl. 19
11:21
Várjon péntekig a tankolással, mert kicsit talán örülni fog (Menedzsment Fórum)
Kismértékben csökkennek a hazai üzemanyagárak.
júl. 19
11:21
A pápa kérését meghallgatta a Fehér Ház (Infostart)
Joe Biden amerikai elnök kedden fogadta a Vatikán küldöttjét, hogy megvitassák az ukrajnai orosz invázió és az ukrán gyermekek deportálásának kérdését - közölte a Fehér Ház.
júl. 19
11:21
Letartóztattak egy férfit, aki féltékenységből akart végezni élettársával (hirado.hu)
A nő még 2021-ben egy internetes közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg a gyanúsítottal, aki élettársi kapcsolatot alakított ki vele.
júl. 19
11:21
Nem állt meg a fővárosi agglomeráció túlnépesedése ‒ friss térképen a tények (ProfitLine)
Egyre több önkormányzat próbálja fékezni a folyamatot, de a főváros környéki agglomeráció lakosságának növekedése megállíthatatlannak látszik. Mindez annak ellenére, hogy ezeken a településeken egyre komolyabb probléma van nemcsak az oktatási férőhelyekkel, de az alapvetőnek gondolt infrastruktúrával is. A Helix Consulting a KSH frissen kiadott, ré
júl. 19
11:21
A Samsonite egy életre gyártja a bőröndöket Szekszárdon (Portfolio)
A Samsonite szekszárdi gyára az egész világon egyedülálló, a vállalat húzótermékeinek döntő része Magyarországról kerül Európa, Amerika, Ázsia vagy Ausztrália boltjainak polcaira. Az üzem óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évben, a covid-járvány utáni turisztikai boom miatt megnövekedett keresletre a termelési kapacitás megduplázásával, és
júl. 19
11:21
Becsaphatták vásárlóikat a magyarok kedvenc ruha- és cipőkereskedő webáruházai - vizsgálódik a GVH (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított három nagy magyarországi ruha- és cipőkereskedő webáruház - a CCC, az Answear és az About You - magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntetik fel az akciósként hirdetett termékeik árait - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
júl. 19
11:21
Orbán Viktor: Viszlát, Brüsszel! Irány Tusnádfürdő! Itt az ideje a Békének! (Ripost)
A béke ideje mottóval indult az idei rendezvény Tusványoson.
júl. 19
11:21
Működik a kormány Gyármentő programja (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter: A kormány változtat a beruházásösztönzési rendszeren.
júl. 19
11:21
IdtechEx: egy autonóm elektromos autó megvásárlása olyan érzés lesz, mintha egy laptopot vennénk (Autószektor)
Az autonóm elektromos járművekben található félvezető eszközök. Mik a fő szempontok laptop vásárlásakor? A legtöbb ember számára olyan dolgok, mint például az, hogy meddig bírja az akkumulátor, milyen szép a képernyő, és milyen számítógépes chip van benne. Egy jármű értékének értékelése a hengerek száma, a lóerő és a kilométer/liter alapján hamaros
júl. 19
11:21
Megtévesztően akciózhatja termékeit a CCC és az Answear is, a GVH vizsgálatot indít (Telex)
Az About You emellett valószínűleg a vásárlás alatt sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé a termékek elérhetőségéről, ami szintén jogsértőnek minősülhet.
júl. 19
11:24
Az építőmester: Zsolnay öröksége (vg.hu)
A tudatosan építkező Zsolnay Vilmos elvekhez való céltudatos ragaszkodása tette a századfordulón a céget ágazata meghatározó szereplőjévé, amely épületkerámiától a dísztárgyakig széles termékpalettával rendelkezett.

Keresés