Mint kiderült, hiába Álex Palou sikerei a Chip Ganassi Racinggel és lehetséges elköteleződése a McLaren felé, könnyen egy harmadik csapatnál is kiköthetett volna.
Fotók: Lamborghini Andalúzia lenyűgöző dombjai között az Automobili Lamborghini a Dar Global nemzetközi luxusingatlan-céggel együttműködve tervezte meg a Tierra Viva komplexumot. Benahavis exkluzív városában található, mindössze tíz percnyi autóútra a gyönyörű Marbellától. A Tierra Viva, az Automobili Lamborghini első európai lakossági projektje 53
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjainak a 60 százalékát a helyiek, környékbéliek vették igénybe, ami nagy siker – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Porga Gyula, Veszprém polgármestere. Mike Friderika programfejlesztési igazgató emlékeztetett, nemcsak Veszprém, hanem 116 másik település is részt vesz az eseményben.
Szomszédos államként Magyarország továbbra is kiáll a mihamarabbi ukrajnai béke mellett, és minden bírálat és támadás ellenére ekként fog tenni a jövőben is - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén New Yorkban.
Már elérhető a Netflix műsorkínálatában az Egy nagydarab lány túlélési útmutatója, amely nagyon úgy tűnik, hogy már most a kritikusok és a nézők kedvencévé vált.
Rózsa Ágoston Bordoson gazdálkodik. Az interneten keresztül régóta ismerjük egymást, mindig megírja, amikor betakarította a kukoricáját. Azért teszi, hogy megköszönje a segítséget azoknak, akik őt és Erdélyben, Maros megyében, a Hargita közelében élő barátait, ismerőseit támogatják, jobbára vetőmaggal.
Kínos pofonba szaladt bele a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató al-Nasszr, amely felkészülési mérkőzésen 5–0-s vereséget szenvedett a Celta Vigótol. A portugál világsztár ennek ellenére a szaúdi ligát méltatta, ráadásul legnagyobb riválisának, Lionel Messinek is odaszólt...
A Tutti-frutti & Berry-blast ízű Hell A.I. Szikszón készül, ahol még a gyártásindítás módja is a mesterséges intelligencia javaslata alapján történt. Az új íz minden elemét, összetevőit, designját és marketing-eszközeit is az A.I. tervezte, és meg is kóstolta. Ilyen komplex folyamatot az italszegmensben még senki korábban nem indított el tisztán
A Tabánban mindig presztízs volt fellépni, a nemzeti ünnepen is sztároké a deszka. Augusztus 18-20. között többek között Charlie, Demjén Rózsi és a Neoton is óriási bulival készül a fővárosban.
105 éve, július 18-án született Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke, a szabadság és az egyenlőség egyik jelképe, a faji megkülönböztetés, az apartheid elleni mozgalom ikonja. Tények és titkok a világ minden pontján ismert legendáról.
Számtalan oka lehet a súlygyarapodásnak. Az enzimhiány és a nem megfelelően tisztuló vastagbél is vezethet áteresztő bélszindrómához, ami hosszabb távon előidézhet metabolikus szindrómát. Ez pedig mindig túlsúllyal és elhízással jár. De hogyan lehet a felszedett kilóktól megszabadulni?
Feljelentést tettek Justin Sun, a Tron és még sok más kripto projekt alapítója ellen. A vád szerint Sun titokban, egy céghálón keresztül szerezhette meg True USD (TUSD) feletti irányítást és piaci manipulációra használhatta fel a jelenleg 3 milliárd dolláros piaci részesedéssel rendelkező stabilcoint. Archblock Founder Claims Justin Sun Was Secret
Nem te vagy az egyetlen, akinek az utóbbi hetekben újra megfordult a fejében, hogy talán mégiscsak külföldön kellene folytatni Ha komolyabban is foglalkoztat a gondolat, itt egy kis segítség a megvalósításhoz, legalább a lelki részéhez:
Prince a hetvenes évek végén robbant be a köztudatba, a zenélés mellett pedig a nagyvásznat is célba vette. Virágzó hírneve ellenére sokáig csak rövidebb videoklipekben és alkalmi tévés fellépéseken sikerült megjelennie. Ez viszont megváltozott a Purple Rain című dallal, amelyből egy album és végül az évtized egyik legimádottabb zenés drámája, a Bí
A BlueVoyant kiberbiztonsági vállalat friss jelentése szerint újfajta csalási módszer terjed a Facebookon, amelyben egy bank hamis profiljával tévesztik meg a gyanútlan ügyfeleket. Ugyanakkor a bevált taktikákat sem dobják sutba az internetes bűnözők, csupán új köntösbe öltöztetik időről időre, hiszen jól kereshetnek a hiszékeny emberek átverésével
A Twitter pénzforgalma továbbra is negatív, mivel a hirdetési bevételek közel ötven százalékkal csökkentek, és a vállalatnak nagy az adósságterhe – közölte Elon Musk. A bejelentés csalódást keltett, mert az elért „eredmények” elmaradnak a márciusi várakozásától. Musk akkori jóslata szerint a Twitter júniusra pozitív pénzforgalmat érhet el, bár a pi
Ha a gyerekek közül valaki problémát jelez a felnőtteknek, gyakran kapja meg társaitól az „árulkodó Júdás” jelzőt. Sőt, sokszor a felnőttek, a szülők, pedagógusok is azt kommunikálják, oldják meg egymás közt, meg amúgy is, árulkodni nem szép dolog. De ahogy Sándor Éva pedagógiai szakpszichológus, a Békés Iskolák Program szakértője rávilágít, az áru
A törvény keményen lesújt majd azokra az autótulajdonosokra, akik egy-egy ilyen helyzetben könnyelműen viselkednek: mostantól akár 5000 fontos büntetést is kiszabhatnak rájuk, sőt szélsőséges esetekben még a jogosítványukat is bevonhatják.
A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur szerint kulcsfontosságú lenne, hogy úgy tudjanak javítani idei versenyautójukon, hogy az nagyobb önbizalmat adjon a versenyzőknek – jelenleg ugyanis az SF-23-as egyáltalán nem egy kezes bárány Charles Leclerc és Carlos Sainz számára.
Amerikában vegyesen alakultak a terményárak, míg Európában inkább enyhe vásárlói túlsúly érvényesült. Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica pedig 1,6 százalékkal lett olcsóbb miközben a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza
Nem elég a stressz és a sok ember a reptereken, még azzal is bajlódnunk kell, hogy előhalásszuk a kézipoggyászunkból a folyékony dolgokat és a laptopunkat. De utóbbira miért van szükség?A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások után a repülőtéri biztonság drámaian megváltozott. 9/11 előtt át lehetett menni a biztonsági ellenőrzésen egy kézip