Ahogyan a legutóbb az aszpartám kapott nagy figyelmet azért, mert a WHO két szakértői bizottságának állásfoglalása szerint rákkeltő lehet, úgy időnként mindig felbukkannak újabb dolgok, amelyeket szintén annak tekintenek. De belegondoltál már abba, hogy mit is jelent ez a mindennapi életünkben? Lehet szó egy levegőben lévő anyagról, egy általunk ha
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, ezzel hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot.
Rugalmasan és a lehető legolcsóbban – így utazik a Z generáció. A tengerpart mindenekfelett, de idegen helyről a napfelkelte és a naplemente is nagyon vonzó a fiatal felnőttek számára. A csendes kisvárosok egy hajszálnyival érdekesebbek számukra, mint a nyüzsgő nagyvárosok, és a túrázás többüket feltölti, mint egy koncerten tombolás. A magyar fiata
Néhány nap múlva elstartol az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseménye, a 41. Lidl Balaton-átúszás. A szervezők, a szárnyaló nevezési kedvet látva, idén is 12 000 főt meghaladó indulót várnak a Balaton-partra, akik „megúszhatják” a klasszikus 5,2 km-es távot, a 2,6 km-es Féltávot, vagy teljesíthetik SUP-pal a Lidl Balaton-áthúzást.10
Megjelent a Skandináv Táplálkozási Ajánlások (Nordic Nutrition Recommendations, NNR) új kiadása, amely öt évnyi kutatást egyesít, hogy tápanyag-irányelveket és ajánlásokat adjon az északi és balti országokban az egészségesebb és fenntartható életmód érdekében. Az ajánlások most először veszik figyelembe az élelmiszer-termelés környezeti hatásait is
Rengeteg szakembert elvesztett a Mercedes motorrészlege azóta, hogy a rivális Red Bull megalapította a sajátját, ám nem tartanak ennek a hosszú távú következményeitől.
Egy német fotós kérte, hogy távolítsák el a képeit egy olyan adathalmazból, amelyet mesterséges intelligencia képgenerátorok tanítására használtak. Ehelyett nem
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, ezzel hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot és az első magyar érmet a királyszám történetében.
A gárdát a republikánus kormányzó 2022-ben támasztotta fel, előtte a II. világháború alatt létezett a frontra mozgósított nemzeti gárda helyett. Arról volt szó, hogy a gárda a hurrikánszezonban fog segíteni a katasztrófavédelemnek.
"Kemény voltam" - összegzett, miután ezüstérmes lett a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Edzőjét "elő is vették" a történtek miatt.
Az Iveco eDaily egészen pontosan 153 586 kilogrammot vontatott 30 méteren át, és ez Guinness-rekordnak számít, mivel elektromos furgon ilyen terhet még soha sehol nem húzott ilyen távon. A haszongépjárművek széles választékát gyártó olasz multi eDaily EV-je "elektromos furgon által vontatott legnagyobb súly" kategóriában került be a Guinness Rekor
A hétszeres aranylabdás Lionel Messi immáron hivatalosan is az Inter Miami játékosa - jelentette be a klub és az észak-amerikai profi labdarúgóliga szombaton.
Az Euronews által ezer fős mintán készített reprezentatív felmérés szerint idén a magyarok mintegy 41 százaléka nem tervez nyaralni - az átlagnál jóval alacsonyabb százalékban voksoltak a nyaralás mellett a különböző demográfiai csoportok közül az 50 évnél idősebbek (56%), a kisvárosokban élők (47%) és a kelet-magyarországiak (46%). Ezzel szemben a