Már a 2022-es választás előtt is baj volt a gazdaságban, és a kormány azért osztogatott, hogy a lakosság ne érezze a bajt– mondta Oszkó Péter. Szerinte most megnőhetett Varga Mihály hatalma, de a jelenlegi helyzetet nem lehet hirtelen megoldani. Arról is beszélt, hogy a jegybanki alapítványokba került pénzek most jól jönnének az MNB veszteségének c
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem nehéz jó filmeket választani a szombati tévéműsorból, hiszen ahogy az lenni szokott, hétvégére erős választékkal készültek a csatornák. Ezúttal leginkább a vígjátékokra koncentrált a válogatásunk, de néhány igazi maradandó filmklasszikust nem hagyhattunk ki az ajánlónkból.
Pénteken megejtette üléspróbáját az AlphaTauri Forma-1-es csapatánál Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyzőnek egy hét múlva már a Hungaroringen kell bizonyítania.
Több mint harminc év telt el a rendszerváltás óta és az akkori „vállalkozói boom” során keletkezett cégek alapítói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Ezek a cégvezetők nagyrészt most érik el a nyugdíjkorhatárt, ám a várakozások szerint hamarosan fele-fele arányban ülhetnek női cégvezetők a döntéshozói székekbe. Nőként azonban egészen más kihívás
Már kihirdették 2024-re a munkaszüneti napokat. Szinte tobzódhatunk a hosszú hétvégékben: öt háromnapos, egy négynapos és egy hatnapos weekend is jön. Utóbbi a karácsonyi ünnep lesz.
Nem világos, hogy mi van bizarr felvétel hátterében. A fotó állítólag szerda reggel készült, de az alsógatyában és bodyban való pózolás nem igazán illik hozzá.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kormánypártok a nőkkel szembeni állítólagos igazságtalanságok felszámolása érdekében ismét a jól bevált módszerhez nyúlnak: a Semjén Zsolt és Gulyás Gergely által jegyzett, 2023. július 13-án benyújtott törvényjavaslat nem tesz mást, mint az Eu-jogot érvényesítő hazai bíróság döntését egyszerűen felülírja. Ezzel nem a magyar nőket védi, hanem ide
A Mercedes Drive Pilot a 3-as szintű automatizált vezetéshez már megrendelhető. Az Auto Bild kipróbálta, milyen, amikor a sofőr leveheti a kezét a kormányról egy Merciben. Az élmény egyszerre meglepő és magával ragadó, hiszen a jövő technológiája hamarabb utolért, mint hittük volna.
Kizártnak tartja Christian Horner, hogy csapatával olyan hosszú ideig domináljanak, mint a Mercedes. Szerinte ez már csak a fölényük jellege miatt is lehetetlenség.
Mitter Anna Rózával, a bőrtáskakészítő workshopokat tartó Mittersisters alapítójával beszélgettünk. Nemrég a Cápák közöttben Tomán Szabinával jutottak egyezségre.
Lando Norris szerint túlzás Red Bull-másolatnak nevezni az inkább Aston Martinra hasonlító autójukat, az ellenfeleik pedig túlértékelik a McLaren előrelépését.
Ismét Törökország és az Ensz segíthet elérni, hogy meghosszabbítsák az ukrán gabonamegállapodást. A felek tárgyalnak Vlagyimir Putyinnal Oroszország aggályairól, ami miatt ki akar szállni az egyezményből.
Ha tudod a választ a címben megfogalmazott kérdésre, akkor ma neked is esélyed van, hogy megnyerd a 20 ezer forintos utalványt, melyet belföldi utazásra használhatsz fel. Töltsd le a Pénzcentrum mobilalkalmazását, válaszolj helyesen, hogy részt vehess a sorsoláson.
Elérte a horvát határt az M6-os autópálya, arra azonban még legalább másfél évet várni kell, hogy az Adriáig utazhassunk rajta. Hiába gyors ugyanis a magyar fél építkezése, a horvátok még el sem kezdték a Pálmonostor és a magyar határ közötti munkálatokat. Híradónk úgy tudja, hogy ez a szakasz legkorábban 2025-re készülhet el.
Születésnapi bulit tartottak a Fiat 500 magyarországi rajongói. A modell szerelmesei július 8-án, az Mvm Dome előtti téren ünnepelték a legendás olasz autómodell bemutatkozásának hatvanhatodik évfordulóját. Az olasz autógyár történetének egyik legsikeresebb és legismertebb modellje, a Fiat 500 (olaszul: Cinquecento) 1957. július 4-én indult világ
A kormány július 15-től könnyít a pályázati elszámolások adminisztrációján. Ugyanakkor a lazább szabályok nagyobb teret adhatnak kevesebb tapasztalattal rendelkező, kevésbé szabályszerűen működő kivitelező cégeknek is, vélik a minőségi munkát végző kivitelezők.